Berta Sándor

Tovább mérsék­lődhetnek a memóriaárak

A piacon az idei esztendő első felében akár 40 százalékos árcsökkenés is lehet.

Január közepén azt prognosztizálta a DRAMeXchange, amely a TrendForce piackutató cég memóriákkal foglalkozó részlege, hogy az első negyedévben közel 20 százalékkal mérséklődhetnek a memóriaárak - sőt, az év végéig ennél durvább árcsökkenés is bekövetkezhet. A gyártók számára az jelenti a legnagyobb problémát, hogy túl sok memóriát gyártottak és tele vannak a raktárak, ráadásul a magas árak miatt a kereslet is alaposan visszaesett.

Most kiderült, hogy az árak tovább mérséklődnek majd a közeljövőben, különösen a PC- és a szervermodulok esetében. Ezen a területen június végéig akár további 40 százalékos árcsökkenésre is lehet számítani.

Az új elemzések alapján az idei első negyedévben a szervermemóriák ára kereken 30 százalékkal csökkenhet, míg a második negyedévben további 15 százalékkal. Ugyanezek az arányok az asztali számítógépek esetében 25, illetve 15 százalék. Még a hosszú időn keresztül viszonylag stabil mobil DRAM-árak esetében is jelentős visszaesés várható: az első negyedévben 10-15, míg a másodikban 3-8 százalékos; az eMCP-k esetében pedig az első negyedévben 15-25, a másodikban 10-15 százalékos. Ez a folyamat az okostelefonok iránti kereslet csökkenésére vezethető vissza.

Az új előrejelzés szerint az év második felére sem várható a trend módosulása vagy megfordulása, mert a folyamatot még az esetleg megjelenő új termékek sem fogják tudni visszafordítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kraven54 #5
    Én ezt a tipust fél éve 60k-ért vettem (CORSAIR 16GB Vengeance LPX DDR4 3000MHz CL15 KIT ) most ugyan ez 40k. Én érzem:D
  • Merces2 #4
    Szerintem logikus, tényleg annyira magasak voltak az árak ,hogy nem vásárolt akinek nem muszály én is használtat vettem. Ez jelentős raktárfelesleget jelent, ami viszont árcsökkenést okoz.De a kiskereskedő el akarja adni a drágán vásárol szajrét, akar még egy kicsit kaszálni, úgyhogy logikus hogy az alaktrészpiacon csak később jelenik meg némi mérséklődés az árakban....
  • Macropus Rufus #3
    https://sg.hu/cikkek/it-tech/128186/tovabb-nohetnek-a-memoriaarak

    DRAMeXchange 2017 végén még 40%-os áremelkedést jósolt,. Most ugyan ez a cég meg drasztikus csökkenést. DDR3-as árak 2017-ben 200%-al emelkedtek, ami ha most drasztikus csökkenés jönne max. a 2017-es árakat éri el (ebben az esetben kb. 200%-os árcsökkenésnek kellene jönnie...)
    Össze vissza jósolgatnak, és ahogy lammer is írta: qurvára nem látszik ebből a trendből semmi.

  • lammaer #2
    Csak én nem érzékelem hogy csökkennének a memória árak? (PC modulok).

    Úgy rémlik jó ideje jönnek ezek a cikkek azt sehol semmi idehaza...
  • ugh #1
    Nem fognak mivel megtrumpizaltak az egyik gyartot (azt amelyik ujabb nagy memoria uzemet akart inditani).
    Raadasul ez a volt az egyik legnagyobb beszallitoja a kinai telo gyartoknak, igy azok megint a hynix meg samsung ramokat fogjak venni.