Berta Sándor

Mégis elfogadhatják az európai szerzői jogi reformot?

Az 5 millió felhasználónál kevesebbel bíró platformokat kivennék a hatálya alól, így halvány remény még van a reformcsomag elfogadására.

Axel Voss, az Európai Parlament szerzői jogi reformért felelős jelentéskészítője bizakodó azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e február közepéig elfogadtatni a csomagot. A politikus a reményét fejezte ki, hogy február 14-ig befejeződhet a folyamat. Mindez elsősorban amiatt valósulhatna meg, mert Németország és Franciaország egy új javaslatcsomagot dolgozott ki. A csomag alapján a szűrők alkalmazása alól mentesülnének a legalább három éve létező, kevesebb, mint 10 millió euró bevétellel és havonta kevesebb, mint 5 millió felhasználóval rendelkező platformok. Az e követelményeknek nem megfelelő piaci szereplők viszont kénytelenek lennének szűrni a feltöltött tartalmakat és megakadályozni a védett művek megjelenését.

Voss nem akart semmilyen kiskaput elfogadni és az Európai Parlament nagy része is kritikusan fogadta az elképzelést, mert az volt az álláspont, hogy egy ilyen kitétel megsérthetné a szerzői jogokat. A jelentéskészítő szerint ugyanakkor az mindenképpen jogos elvárás, hogy különbséget kell tenni a nagyobb és a kisebb vállalkozások, illetve a startupok között, de fontos, hogy ne jöjjenek létre olyan helyzetek, amelyek miatt új aránytalanságok és problémák alakulhatnak ki.

Az Európai Unió tagállamainak képviselői pénteken találkoznak, akkor elvileg megállapodás születhet a kérdésben. Amennyiben ez nem valósul meg, akkor már az új Európai Parlamentre vár a reformcsomag megvitatása és elfogadása.

Az Európai Unió soros elnöki tisztét a tavalyi év második felében Ausztria töltötte be, az idei esztendő első félévében pedig Románia. Eddig sem Ausztria, sem Románia nem tudta elérni a tervezett szerzői jogi reform elfogadását, pedig utóbbi még egy új kompromisszumos javaslattal is előállt, de azt 11 tagállam elutasította. A szerzői jogi reformot eddig Belgium, Finnország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Svédország és Szlovénia ellenezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #26
    Nem, nem. Nem álltam ki mellettük. A felhasználóik mellett álltam ki, akiket te telibe leszarsz.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.02.11. 21:32:38
  • Tetsuo #25
    És az hogy van, hogy a szerzők kihasználásáról regélsz morális alapon persze, de hogy egy zeneszerző, pláne egy kommersz, szórakoztató előadó (akit mondjuk felépítenek üzleti alapon) nagyságrendekkel több vagyonnal rendelkezik, mint egy életmentő orvos, az nem piszkálja a csőrödet?
    Nagyon egyoldalú és beteges a szemlélet, miszerint csak a "szegény dalszerző" létezik, a szórakoztatóipar habzsidőzsi kövér producereiről, a mára alap kokó- és szexpartikról, a biznisz és ízlésformáló háttér által kitenyésztett díszpintyekről mélyen hallgatva, a valójában áldozat fogyasztót hibáztatva a fentiek által teljesen eltorzított rendszer miatt.
  • TokraFan #24
    Azt ugye észrevetted, hogy a Google és a többi multicég téged is csak addig zavar, amíg a te -vélt vagy valós- érdekeidet sérti. Akkor már kiállsz mellettük, ha "ingyen" adnak olyan tartalmat, amiért egyébként fizetned kéne! Ilyenkor nem "gonoszmulti". Hogy is van ez?
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.11. 18:55:54
  • TokraFan #23
    Figyi, te miről beszélsz itt össze-vissza? Ez egy jogi kérdés, nem pedig érzelmi. Az emberek azt is szeretnék, ha a világ olyan lenne, hogy csak besétálnak az autószalonba vagy a hipermarketbe, és fizetés nélkül elhozzák ami tetszik. De ugye ettől még ez nem válik jogszerűvé...Ahogy az sem, ha a szerző munkáján mások gazdagodnak! Period. Mit nem értesz ezen?

    fasisztázni meg fasisztázd le a jó édes tudodkicsodádat kishaver! Barom!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.11. 18:55:04
  • ostoros #22
    NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAIIIIIIIIIVVVVVVVVVVVVV!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  • Merces2 #21
    igen igen teljes mértékben egyetértek

    https://www.youtube.com/watch?v=w4WC9CbFEy8...........................én azért had feltételezzem a rosszindulatot
  • Sydra #20
    Szóval az a bajod, hogy az internet olyan lett, amilyennek a felhasználók szeretnék és nem olyan, amilyennek te szeretnéd. Milyen rossz lehet, hogy az emberek rendszeresen elfelejtik, hogy te vagy a világ közepe. Az hogy az internetet rendbe kell tenni, az is csak a hozzád hasonló fasiszták fejében fordul meg. Van egy jobb ötletem: Ne használd!
  • TokraFan #19
    Valójában az internettel az ég világon semmi baj nincs ebben a történetben. A probléma abból adódott, hogy a jogalkotó nem volt képes követni a fejlődését, így a google és FB-hez hasonló gigavállalatok jöttek létre akkora felhasználói bázissal, melyet ma már nem lehet könnyen kezelni. A szerzői jog egyértelmű volt eddig is, de nem tudtak mit kezdeni azzal, amikor a szolgáltató csak a platformot adja, nem közvetlenül ő használja fel a tartalmat. Így a felelősség elaprózódott a milliónyi felhasználó között, amivel a jog nem tud mit kezdeni (hiába egyértelmű egyébként a képlet, mert a szerzői jog egyértelművé teszi, hogy bármilyen védett művet csak a szerző előzetes engedélyével lehet felhasználni). Szóval a gond itt az, hogy egy alapvetően jogsértésre épülő gigaszolgáltatást, amit az emberek már milliószámra megszoktak, nem egyszerű utólag rendbe tenni. Ezt még az elején kellett volna, de ezen is ültek jó 15-20évet, pedig a Napster botrány 1998 környéként már pontosan erről szólt!! Szinte 1:1-ben!
  • VolJin #18
    Sarah Pallin többet értett az internethez, mint ezek az idióták.

    A javaslatért felelős uniós biztos a riporteri kérdésekre válaszolva kijelentette:
    "A zinternet az, amin keresztül meg lehet nézni a zinternetet. Nekem is van olyanom, csak még nincs bekötve, mert a postán elfelejtettem befizetni a csekket."
  • TokraFan #17
    Miért lenne vége? Csak annak lesz vége, amihez a jogtulajdonos nem járult hozzá (jelzem, pl. a német zeneműkiadók az általuk kezelt dalok jelentős részét eddig sem engedték fel a csőre és máshova sem, ott sokkal erősebb a jogvédelem, mint mondjuk itthon)! Vagy pedig azért lesz vége, mert a feltöltő nem hajlandó megfizetni az egyébként nem is neki járó bevételből a szerzőre eső részt.
    Ha ezt megteszi, lesz alámondásos paródia, lesz filmkritika, és azok a dalok is hallgathatók lesznek, melyeket a szerző ingyenesen terjeszthetővé tesz!

    Itt azt kell megérteni, hogy a szerző kizárólagos joga eldönteni, milyen módon engedi a művét használni. Nem jár ugyanis alanyi jogon senkinek a munkkája másoknak!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.10. 20:07:16