Berta Sándor

Okos LED-lámpákat mutatott be a Dyson

Az eszközök a fényviszonyokhoz és a személyes igényekhez igazíthatók. Támogatja az ember belső óráját és mozgásérzékelő is van benne.

A módosított Lightcycle sorozatú LED-lámpákat Jake Dyson főmérnök, a céget alapító Sir James Dyson legidősebb fia mutatta be Párizsban. Az új termékek a különleges, hőcsöves hűtésrendszerüknek köszönhetően akár 60 évig is működhetnek. Szenzorokkal és egy mikroprocesszorral vannak ellátva, ezek gondoskodnak arról, hogy a lámpák megfelelő színhőmérsékletűek legyenek, a kisugárzott fény egyenletes legyen, s alkalmazkodjon a napfényhez, illetve az adott helyiség fényviszonyaihoz.

A menedzser elmondta, hogy az algoritmusok kifejlesztéséhez több mint egymillió műholdas adatot értékeltek ki az atmoszféráról. Figyelembe vették azt is, hogy az adott időszakokban, időpontokban, dátumokon és helyszíneken milyenek a fényviszonyok. A lámpáknak hét előre beállított üzemmódjuk van és egy alkalmazással személyre szabhatók. Akár 20 beállítás is programozható, a fényerősség pedig 100 luxtól 1000 luxig terjedhet.


A fejlesztések különlegessége, hogy még a felhasználók korára is külön figyeltek, mert a társaság szerint egy 65 évesnek sokkal több fényre van szüksége az optimális világításhoz, mint egy 20 évesnek. A kort többek között a relaxációs üzemmód keretében veszik figyelembe, ennek az üzemmódnak az aktiválásakor nyugtató a fény. Egy mozgásérzékelő gondoskodik arról, hogy a lámpák két perc inaktivitás után kikapcsoljanak, egy további érzékelő pedig adaptálja a fényt, ha a környezeti fényviszonyok hirtelen megváltoznak. Van külön alvó és olvasó üzemmód is.

A 60 év üzemidő napi 8 óra használat mellett lehetséges. A lámpákba integrált hűtési rendszert használják többek között a műholdak esetében is és az garantálja, hogy a LED-ek minősége évtizedeken át változatlan legyen. A technológia már az első generációs Dyson-lámpáknak is része volt, de azok még nem rendelkeztek okosfunkciókkal, valamint USB Type-C-porttal sem. Az utóbbi az eszközök feltöltésére alkalmazható. Az új termékek rendkívül drágák: az íróasztalon elhelyezhető változatok 499, míg az állólámpák 749 euróba kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Schwarz #3
    Számomra hihetetlen, hogy a "mostani" emberek már arra is lusták, hogy egy nyomorult kapcsolót átbillentsenek. Számítógép egy asztali lámpába b+... De, ha valaki abban leli az örömét, hogy ilyen és hasonló értelmetlen marhaságokra költheti a pénzét, akkor tegye.
  • Steel #2
    es a benne levo szoftver miatt sokkal hamarabb elavul

    Milyen elavulásra gondolsz? Patch, framework, update. Bőven van választék új ficsörök feltőltésére.
    Ez jellemzi a kikapcsolás késleltetését, és a mozgásérzékelő érzékenységét. Hidd el, be lehet azt úgy állítani, hogy már a légzésed mozgását is észrevegye, vagy épp a mozgás megszűnését.
    Csak egy app kell hozzá, és a "gazdája" majd elintézi.

    Nekem tetszik. Igen, eléggé drága, oké. Várjuk meg, hogy mi lesz az árával, elvégre még most fog csak befutni.
  • kvp #1
    Tipikusan olyan dolog ami nem csak ronda, de meg tul is van bonyolitva es a benne levo szoftver miatt sokkal hamarabb elavul, mint barmilyen sima asztali lampa. Mondjuk ez a Dyson egyik klasszikus jellemzoje. Egy sima led-es, Edison foglalatos konduktivan hutott lampa nemcsak egyszerubb, de tartosabb is. A mozgaserzekelo es az adaptiv fenyero jo dolgok, mondjuk egy konyvtarban, de az embert otthon azert elegge idegesiteni tudja ha olvasas kozben egyszercsak kikapcsol a lampaja, mert nem lapozott eleg gyorsan. Ha mar okos lampa, akkor vegye eszre, ha kimentem a szobabol.

    Egyebkent ha az ember vesz egy sima Philips led-es okosegot, becsavarja a kedvenc Edison foglalatos lampajaba (ez a sima csavarmenetes), akkor ugyanezt az eredmenyt kapja, belertve a telefonos es hangiranyitast es az allithato szinhomersekletet. Ha meg az elektronikaval barmi baj lenne, akkor az ember siman berak egy uj egot... Mondjuk ezek is eleg dragak, 15 dollar darabja es 2 ev garancia van ra aprobetu es csillag nelkul, tehat csak 50 darabot kapunk beloluk egy Dyson allolampa araert, ami max. 100 evre eleg, vagy a haz tobbi lampajaba is jut belole. (kozos vezerlessel mindegyikhez)