Berta Sándor

Univerzális eszközön dolgozik az Intel

A gyártó egy olyan hibrid készüléket fejleszt, amely okostelefon, táblagép és kis méretű notebook is lehet.

A LetsGoDigital magazin birtokába került szabadalmi dokumentumok alapján az új eszköz három modulból állna, ami még nagyobb rugalmasságot biztosítana a felhasználási lehetőségek tekintetében. Teljesen összecsukva a készülék gyakorlatilag okostelefonként működhetne, de ha az egyik elemet kihajtanák, akkor már notebook vagy elektronikus könyvolvasó is lehetne, míg mindhárom elemet kihajtva táblagéppé alakulhatna át.

A szabadalomhoz mellékelt leírások meglehetősen részletesek, ugyanakkor az egyelőre kétséges, hogy az Intel saját márkaneve alatt dobna piacra egy ilyen hibrid terméket. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy valamelyik partnercége számára értékesítené a koncepciót. Az ilyen referenciafejlesztések általában csak bemutató jellegűek, ritkán lesz belőlük kész termék. Ráadásul a háromszoros összehajtás megvalósítása is meglehetősen nehéz lenne, hiszen már a két elemből álló megoldások is meglehetősen bonyolultak. Ahhoz tehát, hogy az Intel koncepciója megvalósulhasson, először a két modulból álló készülékek gyártását kellene egyszerűbbé tenni.

A Microsoft hasonló koncepción dolgozott, az Andromeda projekt név egy két kijelzőből álló okostelefon/táblagép hibrid eszközt takar. A programot ugyan jegelték, de a társaság most egy összehajtható Surface-t tervez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #1
    Minden szart szabadalmaztatnak ezek a cégek, aminek a közelében sem járnak, ha meg valakinek eszébe jut megvalósítani, lehúzzák szabadalomsértésért.