Gyurkity Péter

Több szolgáltatói korlátozással jön az Android Q

A Google nemcsak a sötét felületet, de a szolgáltatói korlátozásokat is kiterjesztené.

Mivel az Android soron következő verziójának bemutatkozása már nincs messze, egyre-másra jelennek meg a hírek a várható újdonságokról és változásokról. Ezen sorba illeszkedik szépen a most kiszivárgott néhány részlet, amelyek részben egy belső munkatárs révén nyújtanak betekintést a kulisszák mögé.

A napokban először az derült ki, hogy az úgynevezett Dark Mode kiterjesztésén dolgoznak, vagyis a sötét felület rendszerszinten mindenhol elérhetővé válna, ezzel tehát gyakorlatilag befejezik az új funkció integrálását és kiterjesztését. Nem sokkal később az Android Open Source Project (AOSP) hivatalos oldalán megjelent új módosítások árulták el, hogy a Google a szolgáltatói korlátozások kibővítését is megcélozta, amelynek révén az egyes szolgáltatók a saját hálózatukon alkalmazott okostelefonokon további megkötéseket alkalmazhatnak, legyen szó bizonyos riválisok korlátozásáról, vagy a készülékekben használt SIM-kártyák limitálásáról. Lássuk, hogy eddig mi derült ki ezzel kapcsolatban.

Az egyik komoly korlátozás, hogy a hálózatot (annak fizikai infrastruktúráját) birtokló szolgáltató letilthatja az úgynevezett MVNO-k platformjához való csatlakozást, már amennyiben az adott szolgáltató egyik SIM-kártyáját használjuk a készüléken. Mivel az MVNO-k pusztán virtuális szolgáltatók, vagyis a tornyok nem képezik saját tulajdonukat, ezzel komoly veszteség érheti őket, bár az még nem világos, hogy a versenyjogi bíróság és a szabályozó hatóság mit szól majd ehhez – nem beszélve a magáról a Google-ről, amely szintén rendelkezik egy ilyen hálózattal, mégpedig Project FI néven. A másik korlátozás már a dual-SIM párossal rendelkező telefonokat érinti, itt ugyanis a szolgáltató letilthatná a másik kártya használatát, kötelező feltételként szabva meg, hogy az első helyen saját SIM-ét alkalmazzák.

Amennyiben megvalósulnak a fenti változtatások, ez valószínűleg még több független készülék értékesítését és egyes szolgáltatók hatalmának növekedését eredményezi majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #7
    Nem azt irtam hogy nem lehetseges a google store nelkul hasznalni egy androidos telefont hanem azt hogy szivas. Az amazon fele keszulekek a legjobb peldak, de egy belpoliacos kinai keszulek a kinai allami storral meg problemasabb.
  • zola2000 #6
    A Facebook elérhető amazon/samsung appstoreból (gondom a többiből is) szerintem youtube apk is menne (a youtube vanced még jobb) , gmailre is jó bármelyik email klíens...
  • kvp #5
    Nem kell ket android, meg virtualizacio, egyszeruen jogilag nem legalis. Kinaban egyebkent egy rakat AOSP alapu telefont kapni, ezekhez tenyleg nincs Google Play, viszont tenyleg azt futtat rajta az ember amit akar. (ha letolti maganak az ember, leforditja es felrakja egy unlock-olt telefonra, akkor ugyanezt kapja kinai segitseg nelkul) Viszont a legtobb ember nem birja ki, hogy a google, a youtuble, a facebook, messenger, instagram, google maps, gmail, stb. nem telepitheto a telefonjara. Pedig a bongeszo ugynugy mukodik, csak Chrome helyett Chromium a neve es hianyzik minden Google szolgaltatas.

    Egyebkent mint irtam a modositas arrol szol, hogy a telefon szolgaltatoi hack-eles nelkul is figyelembe veszi a sim zarat. Ezt minden Nokia barkacsolas nelkul tudta mar anno is es pontosan ugyanannyi ideig tart kikapcsolni, mint anno vagy amennyi ido alatt jailbreak-el valaki egy iphone-t, ami ugyanugy zarolva jon (a fuggetlen is), sot mindig zarolva is volt. Viszont Android-os telefonbol leglalabb lehet unlock-oltat venni es ha kifizetjuk a listaarat, akkor a szolgaltatok is unlock-oljak nekunk a nalluk vasarolt keszuleket. (ez torvenyi kotelezettseguk)
  • NEXUS6 #4
    És ha párhuzamosan futtat két Androidot, saját dinamikusan kezelt meghajtó/memória területtel, amit csak az egyik vagy másik lát? Macerásabb, meg nem egy kifejezetten erőforrás hatékony megoldás, de egy 8GB RAM-os telón azért minimális lassulást jelentene. Talán még a hw-be sem kéne nagyon belepiszkálni, a mostani telókon is mehetne, csak kéne hozzá egy rootkit szerű alacsonyabb szintű rendszer szoftver.
  • zola2000 #3
    Nem oldhatja meg, hacsak nem akarja Google play nélkül árulni a telefont

    (ha egy másik nagyobb appstoret telepítenének rá, és úgy reklámoznák hogy privacy phone, még jól is kijöhetnének a dologból)
  • kvp #2
    Sok szolgaltato azert nem forgalmaz dual sim-es keszuleket mert bonyolult bele patch-elni a kodba a masodik slot letiltasat. Ennek ellenere az osszes halozatfuggo keszulek ilyen Europaban, a szolgaltatonak kellett azza tennie oket es ezzel buktak is a Google supportjat. Most alapbol lesznek azok, szolgaltatoi patch nelkul, de igy az alap Android miatt megmarad a szoftverfrissites lehetosege. Igy is ugy is gaz, de igy legalabb kevesbe lesz az eladaskor szetturva a rendszer. A zarnak kinyithatonak kell lennie ujratelepites nelkul, erre van EU-s torveny.

    Ezzel szemben a black nagyon kell az oled kijelzok miatt, mert mig lcd-n a telibe feher fogyasztja a legkevesebbet (lcd cella ki), addig oled-en a lekapcsolt allapot fekete.
  • NEXUS6 #1
    "A másik korlátozás már a dual-SIM párossal rendelkező telefonokat érinti, itt ugyanis a szolgáltató letilthatná a másik kártya használatát, kötelező feltételként szabva meg, hogy az első helyen saját SIM-ét alkalmazzák."
    Na, ha a gyökérségre példát kéne írni, hát ez az lenne!!!
    Ennek meg mi értelme van!?
    Nem baj, kicsi kínai megoldja majd hardveresen a hülyeségüket.