Gyurkity Péter

Android: nincs még vége a 32-bites korszaknak

Még két évig megmaradhatnak a régebbi alkalmazások, a rolót csak ezután kell lehúzni.

A Google már 2017 végén jelezte, hogy készülnek a 32-bites alkalmazások végleges száműzésére, amit többek között a hardver folyamatos és gyors fejlődése, illetve az erősebb készülékek elterjedése és mindennapossá válása kényszerít ki. A jelek szerint azonban nem rohannak előre a korszak lezárásával, a most meghatározott menetrend meglehetősen kényelmesnek tűnik.

Míg az Apple évekkel ezelőtt kötelezővé tette a 64-bites változatok elkészítését (a külső fejlesztők számára), addig a Google a most közzétett menetrend alapján ezt csak idén augusztustól követeli majd meg, legalábbis az új alkalmazások és a frissítések esetében. Itt egyelőre arról van szó, hogy a külső fejlesztőknek mindenképpen el kell majd készíteniük az adott szoftver 64-bites változatát, bár itt kivételt tesznek azon appok esetében, amelyek még a Unity 5.6 vagy egy még régebbi motorra épülnek, mivel itt a készítők csak nemrég biztosították a 64-bit támogatását, így az alkalmazások módosítása és felkészítése ezen esetekben jóval nagyobb munkát követel meg.

A Google további 2 évig biztosítja majd a régi platform támogatását a Play Store keretein belül, a 64-bites változattal nem rendelkező appokat ugyanis csak 2021. augusztus 1-én távolítják majd el a szoftverbolt kínálatából. Ez a követelmény azonban nem vonatkozik a Wear OS-t futtató megoldásokra, valamint az Android TV platformra, amely nem is támogatja a 64-bites kód alkalmazását. Az okostelefonoknál tehát két és fél év múlva jön el a 32-bites korszak lezárása, vagyis innentől kezdve a hivatalos csatornákon keresztül elérhető szoftverek megfelelő módon kihasználják majd a meglévő készülékek hardveres jellemzőit és funkcionalitását (a 32-bites rendszer korlátozásai miatt ez ugyebár nem mindig lehetséges).

A külső fejlesztők számára a fenti hivatkozás nyújt további magyarázatot a részletekkel és további lépésekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!