Berta Sándor

A felhasználók fizetik majd meg valójában a digitális adót

Bármennyire is jó az elképzelés, közel sem biztos, hogy a várt hatást sikerül elérni.

Tavaly december elején Hartwig Löger osztrák pénzügyminiszter azt remélte, hogy gyorsan sikerül megállapodni az európai digitális adóról. Ellenkező esetben kilátásba helyezte, hogy akár saját digitális adót is bevezet Ausztria. Álláspontját azzal indokolta, hogyha a hagyományos társaságok 23 százaléknyi adót fizetnek, a digitálisak 8-9 százalékot és a nagy nemzetközi cégek még kevesebbet, akkor már nem csupán a tisztesség számít, hanem az állam hosszú távú bevételei is. Különben hamarosan nem lehet majd számos szolgáltatást finanszírozni.

Nos, most megszületett az elvi döntés arról, hogy a Sebastian Kurz kancellár által vezetett osztrák kormány elindítja az új digitális adó bevezetésének folyamatát. Az új adó az online reklámok után fizetendő áfa lesz, van azonban két komoly probléma. Az első az, hogy az adókat nem feltétlenül azok fizetik meg, akikre kivetik azokat. Így az új áfát sem elsősorban a Google és a Facebook fizeti majd, hanem minden a piaci viszonyoktól függ. A második probléma szorosan összefügg az elsővel. Egy adót annál könnyebb áthárítani az ügyfelekre, minél kevésbé tudják azt elkerülni. Az internetes hirdetések területén sem a Google, sem a Facebook nem kerülhető ki, ugyanakkor mind a két társaság könnyedén átháríthatja azt az ügyfeleire.

Az igazi probléma azonban az, hogy a hirdetők minden bizonnyal szintén át fogják hárítani - legalább részben - a plusz költségeket a felhasználókra. Ezért az ausztriai digitális adó jelentős részét végül a helyi vállalkozások és emberek fizetik majd meg. Éppen ezért kellene a megvalósítást jól átgondolniuk a politikusoknak. Az internetezőknek pedig nem árt felkészülniük arra, hogy - bár a döntéshozók jót akarnak, de - könnyen lehet, hogy az elképzelés őket hozhatja nehéz helyzetbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #12
    Például?
  • ostoros #11
    Volt már példa rá számtalan.
  • lammaer #10
    Az az érzésem hogy a facebookal meg a multikkal szembeni gyülőleted miatt nem megy át mit próbálok írni....
    Nincs itt szó nélkülözhetetlenségről - az a kérdés hányan használják. Ha sokan akkor elkerülhetetlen nagy céggé / multivá alakul az aki kitalálta, mert kis startup nem tud nagy rendszereket üzemeltetni.
    Szoftverkunyhóban kuksoló 10-20-30 fős cégek nem bírak el ekkora feladattal.

    A startup csak egy kezdeti állapot (ahogy a nevében is benne van) nem egy tartós cégforma.

    Az ilyen integrációs projektek meg eleve gázak.. behozol egy újabb komplexitásta rendszerbe, amiből csak baj van.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.01.17. 17:41:06
  • ostoros #9
    Nincs ahhoz szükség a facebookra, hogy mindenki elérhető legyen. Simán lehetne olyan platformot fejleszteni, ami képes összekötni a különböző cégek közösségi hálóit.
    A nélkülözhetetlenségük csak propaganda.
  • lammaer #8
    "Mert Gugli vagy Faszbúk nélkül nincs élet? Nincs a francot. Jön ezer másik cég, tolakodnak a startupok, akik ráadásul kevésbé veszélyesek. Egyszer kellene letarolni a piacot eluraló gigacégeket és a helyükre bevezetni sok kisebbet"

    ... akik aztán évekkel később ugyanolyanná válnak mint akiket le akartál cserélni.
    A Gugli sem úgy indult hogy megacég volt, a facebook gyerek is egy koliszobában kezdte.

    Az meg sztem nem járható hogy legyen egymillió kis alkalmazás, mert az a jó ha nincs nagy cég. A facebook előnye pont az hogy lényegében mindenki fenn van, nem kell 2-3-4-5 app hogy elérjem az ismerősöket.

    Startupok meg kis cégek nem képesek több millió klienst kiszolgálni, tehát mindenképpen monstrumokká fognak válni. Ez egy természetes folyamat, lehet ellene harcolni, csak kb annyi értelme van mint amikor azért harcolsz hogy a férfiak is szülhessenek gyereket (Bryan élete :) )

    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.01.17. 13:40:12
  • leeloodallas #7
    "Minden szolgáltató összes adóját a felhasználók/vásárlók fizetik meg."
    Igen és nem.

    A gond az, hogy nem képesek törvényileg elérni, hogy de facto a saját profitjukból vonják el a plusz adóterhet. Mert az lehetetlen, hogy a cégvezetők ne vegyenek hetente egy új autót/jachtot/nyaralót.

    Amíg mindent a cégek/gazdagok szemszögéből vizsgálnak, és sosem a társadalom alapját jelentő egyének oldaláról, addig nem is lesz változás.

    "Nem lehet őket kitiltani már, túl nagy a piaci részesedésük és a rájuk épülő rendszerek. Ha kitiltják, ezernyi más is borul, de ezzel tisztában is van mindenki, aki nem érzelemből reagál. Ráadásul ha kitiltják, mégis ki jön helyettük? Egyetlen életképes EU-s alternatíva sincs...Lokális szinten meg még annyira sincs.."

    Mert Gugli vagy Faszbúk nélkül nincs élet? Nincs a francot. Jön ezer másik cég, tolakodnak a startupok, akik ráadásul kevésbé veszélyesek. Egyszer kellene letarolni a piacot eluraló gigacégeket és a helyükre bevezetni sok kisebbet, valamint olyan törvényi környezetet létrehozni, ami szab egy felső határt a vállalatok nagyságának. Ez sem tökéletes megoldás, de ami most történik, az rosszabb és csak még rosszabb lesz.
    Na ennyit az utópiáról. Semmilyen változás nem lesz.
  • ostoros #6
    Hát ez az. Hogy amikor kezdett kialakulni a mamut vállalt, vagy akár csak kezdte leuralni az EU piacait, mit csinált az EU? A tökét vakargatta. Meg számolgatta rajta a szőrszálakat... Meg a szőrszálak színét vizsgálgatta, meg a görbületüket, meg hogy a szőrszálaknak a jogai egyenlőek-e, meg hogy egyenlő arányban vannak-e a világosabbak és sötétebbek és hogy ez hogyan jelenik meg optikailag vagyis számarányuknak megfelelően vannak-e reprezentálva a sötétebb szőrszálak a médiában (szelfin) stb, stb, stb.

    Fingfűrészelés ezerrel, aztán meg miután már kialakult a helyzet, széttárják a kezüket, hogy nincs mit tenni, a helyzet már kialakult. Ja, basszátok meg, kialakult, amíg aludtatok.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.01.16. 19:03:24
  • TokraFan #5
    "Vagy kitiltani őket az EU piacairól... Nincs más megoldás."

    Nem lehet őket kitiltani már, túl nagy a piaci részesedésük és a rájuk épülő rendszerek. Ha kitiltják, ezernyi más is borul, de ezzel tisztában is van mindenki, aki nem érzelemből reagál. Ráadásul ha kitiltják, mégis ki jön helyettük? Egyetlen életképes EU-s alternatíva sincs...Lokális szinten meg még annyira sincs...
  • ostoros #4
    Bingó.
    Ugyanez van amikor egyik vagy másik cég "eredményeiről" beszélünk. Azt is az emberek dobják össze, nem a semmiből terem a dollár mágikusan...
  • Sydra #3
    "A felhasználók fizetik majd meg valójában a digitális adót"
    Minden szolgáltató összes adóját a felhasználók/vásárlók fizetik meg. Minden termék árában benne van az összes adó, amit a cég fizet. Még a tőkések adója is benne van. Ez nem azért van így, mert valaki így döntött, hanem azért mert a szolgáltatásokat 100-alékban a felhasználók/vásárlók működtetik a saját pénzükből. Nincs olyan pénz ami nem tőlük jön. Én nemtudom, hogy ezek a politikusok hogyan, vagy miből gondolják, hogy lehet olyan adót kivetni, amit nem a fogyasztók fizetnek meg. Talán ez azért van mert a politikusok általában inkompetens idióták és a teljes gazdasági folyamatoknak egyszerre csak kis részét fogadja be az agyuk.