Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Xiaomi Redmi Note 7

Az alacsony árhoz kellemes hardver társul, a gyártó ismét nagyot dob.

A Xiaomi hivatalosan is lerántotta a leplet legújabb megoldásáról, amely sokak véleménye szerint nagyon kedvező ajánlatként fut be a piacon, hiszen itt meglehetősen erős specifikációt társítanak igencsak kedvező kereskedelmi árral, így a telefon gyorsan népszerűvé válhat. Lássuk, pontosan mit kínálnak a vásárlóknak a siker reményében.

A Redmi Note 7 egy 6,3 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amely a 2340 x 1080 pixel felbontást támogatja, egy esőcsepp formájú bevágás kíséretében. A teljesítményről a Snapdragon 660 chip gondoskodik, mégpedig 3, 4, vagy 6 GB memória, egy 32 vagy 64 GB-os belső tároló, valamint egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor társaságában, amihez a Quick Charge 4 és a Type-C USB csatlakozik még. A cég meghagyta a hagyományos jack-dugót, de még az infravörös-portnak is maradt hely, a Pro változat pedig még erősebb hardvert kínál majd nekünk, amikor hivatalosan is elérhetővé válik – ez a közeljövőben, alig néhány héten belül bekövetkezhet.


A lényeg talán a kamerákon van, hiszen a hátoldalon egy iker-modul helyezkedik el, amely egy 48 és egy 5 megapixeles példányra épül. Itt lehetőség nyílik a pixelek kombinálására (4 pixelből moshatunk össze egyet) ami különösen az éjszakai felvételeknél emeli majd a minőséget, míg az előlapon egy 13 megapixeles szelfikamera áll rendelkezésünkre, AI-funkciókkal és arcfelismeréssel, ami persze a gyors feloldásban is segít majd. Ami a hivatalos árakat illeti, itt 147 dollártól indulunk, ez egészen 206 dollárig mehet fel a memória és a tároló méretétől függően, ami nagyon kedvezőnek mondható, bár a Pro nyilván ennél valamivel drágább lesz, amiért viszont IMX-szenzort kapunk a Sonytól (az erősebb chip mellett).

A hivatalos megjelenés a kínai piacon január 15-én esedékes, ezt valamivel később követi majd a többi régió.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #8
    Gyerekek fontos az 5G, mert el kell hagynunk ezt a elbutult földet! 1G-vel nem lehet..
  • Andrevv #7
    Én kettesével szoktam haladni, 2G, 4G, úgyhogy megvárom a 6G-t. Fingom nincs melyik mire jó és mit jelent, de fontos mert trendi akarok lenni ;)
  • zola2000 #6
    Igazából felhasználói szempontból igazi különbség nem lesz a 4 és az 5G között, a szolgáltatónak fontos, több eszköz használhatja egyszerre a hálózatot (azaz tényleg korlátlan lehet a mobilnet nem kell vezetékes külön) de ez a 4G felhasználókat is érinteni fogja
  • AMIGA74 #5
    Nem akartam ekkora gondot okozni (engem érdekelne az 5G) ált. mobilt így szoktam csrélni (3G,4G) ezért kérdeztem rá. Bocs ,hogy érdeklődtem.
  • quatlander #4
    Oké. Én csak a kollégának válaszoltam. Szerintem egyelőre mindenki xarik az 5G-be.
  • Bibike85 #3
    Gyerekek most nem azert de semmit nem tudtok az 5G-rol!
    1. Egy telefon 200-300 dollarral dragabb lesz ha kered bele az 5G-t."In an interview with The Verge, CEO Pete Lau revealed that the first 5G phone from OnePlus is likely to cost $200 to $300 more than its 4G counterpart."
    2. 60-100 meterenkent tornyokat kell emelni a lefedettseghez. Mire lesz ez kiepitve?
    3. Az 5G sokkal rovidebb EMR hullam ami nagyobb,sokkal karosabb sugarzast jelent. Remelem megjon az esze a torvenyhozoknak. Mar a 4G fogadasa, a telefon is rakot okoz. Itt a Melbourne University eloadasa:
    https://www.youtube.com/watch?v=BwyDCHf5iCY&t=427s <----wireless radioation, WIFI, Smartphone stb...
    Utoljára szerkesztette: Bibike85, 2019.01.12. 13:47:04
  • quatlander #2
    Snapdragon 855 tudja majd az 5G-t, így ez nem játszik.
  • AMIGA74 #1
    5G lesz benne ?