MTI

Már digitálisan is bejelenthetik káraikat az autósok

Elindult a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) új, digitális kárbejelentője, így keddtől egy esetleges baleset után az autósok már a mobiltelefonjukon is intézhetik a baleset után a kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) károk bejelentését - mondta Pandurics Anett, a szövetség elnöke.

Az e-kárbejentés egyenértékű a hagyományos, "kék-sárga" nyomtatványon történő bejelentéssel, de annál gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé. Pandurics Anett elmondta: tavaly a biztosítási piac díjbevételei az előzetes számok alapján meghaladták az ezer milliárd forintot, ez is jelzi, hogy erőteljesen fejlődik a magyar gazdaság. A biztosítási piacot a vagyon- és a gépjármű-biztosítások húzzák, egyúttal az ügyfelek magasabb értékű biztosítási szerződéseket kötnek. Örvendetes az is, hogy egyre bővül a nyugdíjbiztosítások száma és volumene, már több mint 300 ezren kötöttek nyugdíjbiztosítást, havonta átlagosan 20 ezer forintot fizetnek be az ügyfelek a nyugdíjbiztosítási szerződések alapján.

Pandurics Anett elmondta: a legtöbb biztosító társaság számára idén a legfontosabb feladat, hogy a digitalizáció eredményeit hogyan tudják beépíteni a saját ügyviteli, kárrendezési folyamataikba. Közölte: az e-kárbejelentő a Mabisz és 13 tagbiztosító teljes összefogásával valósult meg, a potenciális felhasználók így többkörös előzetes beszélgetések, tesztek során fogalmazhatták meg véleményüket a készülő applikációval kapcsolatban. Ma még a biztosítók túlnyomó többségben papír formátumban fogadják a kárbejelentéseket a károsultaktól. A "kék-sárga" bejelentő fogalma minden autós számára ismert, de nem sokan tudják felidézni, hogy valójában mit is tartalmaz. A bejelentő hibás kitöltése akár azzal is járhat, hogy a baleset vétlen részese nem, vagy csak késéssel jut hozzá a kártérítés összegéhez - mondta a szövetség elnöke.

Az új, online applikáció gyorsabb kárbejelentési folyamatot tesz lehetővé a károsultaknak. Az alkalmazás könnyen használható szerkesztő modulja segítségével a felhasználók egyszerűen készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása, a helyszín GPS-es meghatározása, továbbá a szerződéses adatok QR-kódos bevitele, mind hozzájárulnak a gyors és egyszerű adatfelvételhez. A Mabisz szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy a balesetet követően mindkét félnek jelentkeznie kell a saját biztosítójánál. Erre a károkozónak 5 nap áll rendelkezésére, a károsultnak pedig 30 napja van arra, hogy a károkozó biztosítójánál a saját kárigényét bejelentse. Az alkalmazás ezt is leegyszerűsíti, hiszen az adatok kitöltése után, ha minden érintett fél aláírta a bejelentőt, egy gombnyomással el tudják azt küldeni a helyszínről - jelezték a szakemberek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tank84 #1
    Az applikáció érzékelni fogja a becsapodás erejét? Könyvelni fogja a napi autó gyorsulásunkat is? iWatch alacsony pulzusom 120km/h-ás kanyarban csökkenti a kötbiztositásom mértékét?
    Utoljára szerkesztette: Tank84, 2019.02.02. 11:36:52