Berta Sándor

A karácsony kiválóan alkalmas a digitális detoxikálásra

December vége és január eleje lehetőséget kínál arra, hogy az emberek magukkal, a családjukkal és a barátaikkal töltsenek időt, egyúttal pedig lekapcsolják a különböző eszközeiket.

"Ha valaki állandóan elérhető, akkor sokkal kevésbé elégedett az életével. Ennek oka, hogy az illetőt folyamatosan stressz éri, nem tud pihenni és kikapcsolódni, s ez hosszú távon veszélyezteti az egészséget. A pihenés jelenti a szervezetnek az akkumulátorok feltöltését. Ahogy a mobilkészülékeknek áramra van szükségük, úgy az embereknek is rendszeresen nyugalmas időszakokra van szükségük. Ehhez viszont előbb le kell kapcsolniuk. Az év vége és a következő esztendő eleje az egyetlen olyan időszak, amikor társadalmilag elfogadott, hogy valaki nem elérhető. A legtöbb irodai munka esetében december 24. és 31. között nincs jelen senki, s a vezetők sem mernék megkockáztatni, hogy ebben az időszakban valakit problémákkal konfrontáljanak" - jelentette ki Veronika Jakl munkapszichológus.

A szakember kiemelte, hogy fontos, hogy a pihenést a felhasználók tudatosan éljék meg. Ehhez bizonyos döntéseket meg kell hozni, például a karácsony előtti héten meg kell tervezni az utolsó feladatokat, eldönteni, hogy átad-e az ember munkákat másoknak, kommunikálni kell az ügyfelekkel és tisztázni, hogy mikor megy el valaki pihenni és mikortól áll újra munkába. Az ünnepi időszakban ugyanakkor mindenki maga határozza meg, hogy mikor kapcsolja ki a készülékeit. Sokaknak ez azért is gondot okoz, mert például az okostelefont használják fényképezőgép helyett és azzal készítik a karácsonyi képeiket. Azonban ilyenkor is megtehetik, hogy elnémítják az eszközt.


A figyelmet már az SMS-ek is elvonják, de ugyanezt a szerepet töltik be az azonnali üzenetküldőkkel továbbított hírek. Ezeknél szintén tudatosan kell eljárni és meg kell fontolni, hogy érdemes-e válaszolni az egyes üzenetekre vagy mindegyiket figyelmen kívül hagyni. Azzal is számolni kell, ha valaki üdvözléseket küld, akkor sokan fognak reagálni és akkor a nyugalmas időszaknak gyorsan vége lehet.

"A belső lekapcsolás nagyon eltérő módon valósulhat meg. Vannak, akik ilyenkor is nyugtalanok, mert félnek attól, hogy valamit elmulasztanak. Ők állandóan magukkal viszik az eszközeiket. Mindenkinek ki kellene próbálnia, hogy milyen az, ha nem pillant 15 percenként a mobiltelefonja kijelzőjére és nem reagál az ott megjelenő információkra. Aki azt veszi észre magán, hogy időnként automatikusan a képernyőre néz, annak tudatosan kellene megfigyelnie, hogy hányszor veszi a kezébe a készülékét. Ezután fel kell tenni a kérdést, hogy mi a legrosszabb, ami történhet. Klinikailag-pszichológiailag nem létezik okostelefon-függőség, de ha egy személy folyamatosan kényszert érez arra, hogy a készüléke képernyője nézzen, akkor az már veszélyes lehet. Az is figyelmeztető jel, ha valaki azért nem akar vidékre menni pihenni, mert ott nincs internet vagy szakadozik a kapcsolat." - fejtette ki Veronika Jakl.

Ha valaki nem tud lekapcsolni, akkor először az alvászavarok jelentkezhetnek. Amennyiben az emberek az elalvás előtt még a készülékeik kijelzőit nézik, akkor az agyuk nehezen fog megnyugodni. Bár az éjszakai üzemmód nagyon kényelmes, de nem szünteti meg az elme leterhelését. Hiába csökkentődik le a test leterheltségét, a pszichikai nem változik. Érdekes lehet megmérni, hogy egy felhasználó mennyi ideig bámulja a kijelzőket. Hasznos pedig az, ha kilép az olyan csoportokból, amelyek fárasztják vagy már nem érdekesek a számára. De már olyan apróságok is segíthetnek, mint az elnémítás vagy a repülő üzemmód. Néhány éve már megfigyelhető az az álláspont, hogy a technológia ne uraljon minket, hanem inkább jól dolgozzon és emberbarát módon működjön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!