Berta Sándor

2019 elején érkeznek az új AirPodok

Az Apple a következő másfél évben piacra dobja a vezeték nélküli fülhallgatója új változatait.

Az almás cég ügyeiben jól informáltnak számító Ming-Chi Kuov azt prognosztizálja, hogy az első új Apple AirPodok 2019 elején kerülhetnek a piacra, míg a további modellek és a fontos új funkciók csak 2020-ban. A töltőfunkció mellett az új eszközök Bluetooth 5.0-támogatással és egy új W-sorozatú chippel fognak rendelkezni. Az ugyanakkor továbbra is kérdéses, hogy az AirPower nevű vezeték nélküli töltő mikor érkezhet. Az Apple egy teljesen új dizájnnal és "innovatív felhasználói élménnyel" akarja ellátni az új készüléket, és nagy fokú integrációra lesz lehetőség az iOS- és a Mac-termékekkel.

Kuo emellett arra számít, hogy az AirPod-eladások a következő években jelentős mértékben nőnek majd. Amíg tavaly 16 millió ilyen eszközt tudott értékesíteni az Apple, addig az idén már várhatóan 28 millió darabot fog, míg jövőre 55 millió, 2020-ban pedig várhatóan 80 millió darabot. Az első új modellek piacra dobásának időpontja ugyanakkor meglehetősen érdekes, hiszen az új AirPodok megjelentetését nem a karácsonyi időszakra időzíti a gyártó, hanem 2019 első felére.

Kuo úgy vélte, hogy a Bluetooth-funkciók frissítése mindenképpen bekerül az új készülékekbe, de azt nyitva hagyta, hogy mindez konkrétan hogyan valósul majd meg. Mindenesetre a 2019-es termékek inkább fognak ráncfelvarrásnak tűnni, míg a 2020-as változatok teljesen új eszközök lehetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!