Berta Sándor

Mobilalkalmazás a szövegek jelnyelvre való fordítására

A siket kisgyerekek nem tudnak olvasni, és a szüleik által olvasott mesét sem hallják. A helyzeten egy új szoftver segít.

Világszerte 32 millió siket gyermek van, akik számára a szüleikkel való közös olvasás nagy kihívást jelent, mert sok szülő nem ismeri a jelnyelveket, ráadásul komoly különbségek vannak az írott és a beszélt jelnyelv között. Ahhoz, hogy ezt a problémát meg lehessen oldani, a Huawei a StorySign fejlesztésekor a mesterséges intelligencia területén szerzett tapasztalataira épített.

A siket gyerekek gyakran nem tudják egymáshoz társítani a beszélt és a leírt szavakat, ugyanakkor a jelnyelvvel egyszerre több információ is kifejezhető. Egy írott szöveget nem lehet egy az egyben lefordítani jelnyelvre; ebben segíthet a StorySign alkalmazás, amely egy hordozható eszköz és egy könyv segítségével egyedülálló élményt kínál a kicsiknek és a szüleiknek. A mesterséges intelligencia képfelismerési és optikai jelfelismerési funkciókat egyaránt kínál, s ezáltal optimális olvasási élményt tesz lehetővé. A képfelismerés azonosítja az egyes szavakat, míg az optikai karakterfelismerés nagyobb pontosságot eredményez.


A készülékek képernyőjén a szöveg jelnyelven jelenik meg, vagyis a StorySign egy valódi tolmács lehet a siketek számára. A mesterséges intelligencia ugyanakkor nem csupán a fordításban jeleskedik, hanem megnövelni az oldalak betöltésének a sebességét is. Mark Wheatley, a Siketek Európai Uniójának (EUD) ügyvezetője szerint jelentős többletértéket tudnak nyújtani a siketek közösségének és segíthetnek a gyerekeknek, hogy ugyanúgy olvashassák a könyveket, mint a halló társaik. Remélik azt is, hogy a StorySign széles vitát fog indítani a siket emberek esélyegyenlőségéről az élet minden területén.

A szoftver ingyen letölthető a Huawei App Gallery és a Google Play Store rendszeréből, s jelenleg 10 nyelven (angol, francia, német, olasz, spanyol, holland, portugál, ír, flamand, svájci német) érhető el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!