Gyurkity Péter

Nem vigyázunk okostelefonjainkra

Emiatt pedig évente milliárdokat költünk azok javítására.

Az elmúlt néhány évben az okostelefonok területén még nagyobb teljesítményt, még szebb külsőt, ezzel együtt pedig olykor hosszabb üzemidőt is sikerült a gyártóknak felmutatniuk, bár ez utóbbi nem jellemző. A felhasználók viszont még gyakrabban törik össze készülékeiket, ami csak az USA-ban több milliárd dolláros kiadást jelent számukra.

Arról nemrég mi is beszámoltunk, hogy az Oppo idei csúcstelefonja meglehetősen gyorsan törik, ez azonban inkább extrém példaként fogható fel, hiszen a csúcskategóriás megoldások ennél azért valamivel tartósabb kivitelben jelennek meg a piacon. A SquareTrade most közzétett felmérése azonban komoly figyelmeztetésként értékelhető, hiszen az általuk összegyűjtött adatok arra világítanak rá, hogy csak az amerikai felhasználók 3,4 milliárd dollárt költöttek tavaly a javításra és az alkatrészek cseréjére, ami annak volt köszönhető, hogy az ilyen készülékkel rendelkezők kétharmada okozott valamilyen károsodást az elmúlt egy év során, a balesetek 29 százalékában pedig a kijelző töréséről volt szó.

A második helyen ebből a szempontból a panelek karcolódása szerepel, a harmadik leggyakoribb probléma pedig az akkumulátorok elromlása. Negyedikként az érintőképernyő egyéb meghibásodásait, ötödikként pedig a letört sarkokat említik, kiemelik viszont, hogy az Egyesült Államokban egyetlen év alatt 50 millió kijelzőt kellett kicserélni, ami másodpercenként 2 kijelzőt jelent. Mindezt ráadásul úgy, hogy a felhasználók 38 százaléka ki sem cseréli a sérült paneleket, ők inkább kitartanak a készülék mellett, amíg azt egyáltalán be lehet üzemelni, és csak a teljes elromlás után szánják el magukat a cserére, ami általában típuscserét jelent.

Fontos szempont, hogy a felhasználók többnyire nincsenek tisztában a garanciális feltételekkel, a véletlen baleseteket ezek ugyanis általában nem fedik le, míg a külön beszerzett tokok nem jelentenek teljes védelmet. Mások számára a magas javítási költségek jelentik a visszatartó tényezőt, ami egyhamar nem fog megváltozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    Ha nem létezik jobb anyag egy célra, akkor sem fog létezni ha sokat fizetsz.
  • ostoros #7
    Akárhogy is, biztos van jpobb megoldás az üvegnél, annyi pénzért amibe kerülnek pedig kötelező lenne.
  • kvp #6
    A plexi es a polikarbonat nehezen torik, de konnyen karcolodik. Viszont az uj muanyag hordozos Samsung oled kijelzok mar irasvetito folia elolapot kapnak csak. Az hagyomanyosan celluloz acetat volt, de a 80-as evek ota BoPET-bol keszulnek, ez egyfajta atlatszo PET (polietilen) muanyag, mint az uditosuvegek. Nagyon olcso es viszonylag nehez tonkrevagni.
  • ostoros #5
    Vagy lehetne üveg helyett valami jó kis műanyag előlap... A plexi is sokat kibír, pedig az már nem mostani találmány... (1933-as piacra kerülés, wikipedia rulez) a modern verzióiról nem is beszélve...,Vagy ott a polikarbonát, amit egyébként némelyik gyártó használ is telefonokban.
  • kvp #4
    Nekem anno Ericsson T20 volt sokaig. 5 mm-re besullyesztett kijelzo, plexi elolappal, alatta ujjabb 3-4 mm-el lejebb a tenyleges kijelzo. A burkolat ugyanolyan ABS-bol keszult mint amit egy nemet gyartasu buszon lattam mint karosszeriaelemet. Belul fem keretre csavarozott tavtartos aramkori lapok. Az aksi kulon abs keretben, azon belul egy leforrasztott abs vedotokban, alatta femburkolat. Azon a telefonon mobilneteztem eloszor, a balaton kozepen az elvirat (mav menetrend) neztem meg, wap over sms protokollon. Azt a keszuleket nem igazan lehetett osszetorni.

    Ehhez kepest most uveglapok kozze ragasztott vedoburkolat nelkuli aksik, torekeny uvegburkolatu es hordozju kijelzok es vekony nyaklapok vannak, de meg a femhazak is annyira ki vannak konnyitve, hogy egy kolasdoboz is erosebb nalluk.

    Lehetne retegesen ragasztott lexanbol is kesziteni a hazakat, a hatlapon es oldalt gumirozott bevonattal, ami sokkal strapabirobb lenne, de akkor az emberek nem cserelnek olyan gyakran oket. Meg nem is lenne olyan szep mint az uvegburkolat, mivel a lexan jellemzoen nem torik, de karcolodik.
  • Attilawap #3
    "Még régen mikor műanyagból voltak a telók biz isten jobban bírták."

    Úgy ám pl. Nokia 3310-es :).
    Nekem időrendi sorrendben a következő voltak/vannak: Nokia 3100, Nokia 6230, Nokia E50, Nokia N95, Nokia E7, LG L90, Ulefone Power 1. Mindegyikre nagyon vigyáztam, soha egyiknek sem tört be a kijelzője, a Nokia 3100-ás egy éve ment tönkre, a mamám használta eddíg. A következő telefon, amit jövőre akarok venni, az az Ulefone Power 5 lesz.
  • dyra #2
    én már ezen a Gorilla glass vagy mi 25 verzióján nevetek mindig. A teszt újságok is nagy dumával beírják Gorilla glass 5 és akkor ez már tényleg durva. Közben kb semmit nem ér a dolog. Rendes müanyag tok meg üvegfólia külömben egy kulcs is összekarcolja a Gorilla glass 1000-et is. Védelem szempontjából meg semmit nem ér. A kijelző már a legkisebb ejtéstől reped. Még régen mikor műanyagból voltak a telók biz isten jobban bírták.
  • wraithLord #1
    Miért vigyáznának az emberek az okostelefonra? A telefon van az emberért, nem az ember a telefonért.
    Ne csinálják üvegből az egészet, akkor talán nem reped szét a kijelző/hátlap egy esésnél. A divatos, minden oldali kijelzőlekerekítés (edge) pedig még tovább rontja a telefon ellenállóságát, sarokra esik, lepattan a sarok, onnan kiindulva bereped az egész kijelző, plusz sok telefonnak az integritását is befolyásolja, könnyebben elhajlik, ha ráülnek véletlenül. (farzsebben marad pl.)

    Igaz, azt én sem értem, hogy miért látok folyton pókhálósra tört kijelzőket. Eddig 4 telefonom volt, mindegyik újszerű állapotban ment nyugdíjba/használom még mindig, csak néhány, erős fényben látható hajszálkarc van rajtuk, mert nem szeretem a kijelzővédő fóliákat.