Berta Sándor

Titkosított chatrendszert tört fel a holland rendőrség

Az akció után több letartóztatásra is sor került. A Blackbox Security cég összes szervere és szolgáltatása is leállt.

A holland rendőrség bejelentette, hogy - a saját adatai alapján - 258 000 olyan chatüzenetet tudott feltörni, amelyeket titkosítva küldtek el a Blackbox Security cég Ironchat rendszerén keresztül. A hatóságok tájékoztatása szerint a fájlokból kinyert információk segítségével összesen 14 letartóztatást tudtak végrehajtani a drogvilágban. Emellett Enschede városában sikerült felszámolni egy droglaboratóriumot és nagy mennyiségű készpénzt, automata fegyvert, valamint fegyvert foglaltak le.

Az Ironchat különleges mobiltelefonokon, úgynevezett kriptofonokon alapul, amelyekkel kizárólag szöveges üzeneteket lehet küldeni. A bűnözők ezekért a készülékekért több ezer eurót fizettek évente. A rendszert Amszterdamból üzemeltették, ott voltak elhelyezve a működéshez szükséges szerverek is.

Azt a rendőrség egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy miként sikerült a titkosított üzeneteket feltörni. Annyi viszont kiszivárgott, hogy az Ironchat a működése során nem egy valódi végpontok közötti titkosítást alkalmaz, mint más azonnali üzenetküldő szolgáltatások, például a Signal vagy a WhatsApp, így gyakorlatilag bárki, aki hozzáférhetett a szerverekhez, elolvashatta az üzeneteket.

A rendőrségi akciót azonnal leállították, amint a bűnözők gyanút fogtak, fennállt ugyanis a veszélye annak, hogy hamis üzenetekkel csapdába csalhatják a nyomozókat és ez komoly biztonsági kockázatot jelentett volna. Jelenleg az Ironchat összes szervere, ezáltal maga a szolgáltatás sem működik és a rendőrök feldolgozzák a rögzített üzeneteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces2 #6
    Ami azt illeti jól belegondolva a bűn nem kifizetődő egy lózungos faszság kb nulla igazságalappal. Egy ügyes bűnöző egyetlen akcióval megkeresi azt amiért te meg én tiz évig robotolunk. A fehérgallérosok körében pedig röhely a felderitettség , és a büntetések az ejnyebejnye kategóriába esnek.....
  • zola2000 #5
    De van, csak azokat illegális használni is sok helyen. Egy cég persze hogy nem akar magának ilyen problémákat.

    Ami nem is gáz ha csak normális bűnüldözési céllal férnek hozzá az adatokhoz, de az a baj hogy ebből könnyen "orwell 1984" is lehet.
  • esztyopa #4
    A végén mindig az derül ki,hogy nincs feltörhetetlen védelem !
    Tehát a *titkosítás* - illúzió csupán...
  • zola2000 #3
    Az biztos, akinek van esze, az legálisan szedi meg magát, és nyugodtan alszik...

    (Vagy ő hozza a törvényt, és legalizálja a saját bűneit : )
  • kvp #2
    Mivel itt kozponti rendszerrol volt szo, ezert ennek a biztonsagi szintje megfelelt az xbox online rendszer biztonsagi szintjenek. A kommunikacio nem igazan feltorheto, de ha a szerverekhez fizikailag hozzafer valaki, akkor az egesz rendszer kompromitalodik.

    A Signal es a WhatsApp az alkalmazasokon keresztul tamadhato, ha kijon egy gyengitett vagy arulo frissites, akkor onnantol semmit sem ernek es van ra utalo nyom, hogy leteznek ilyen celzottan gyengitett valtozatok.

    Ezzel szemben a teljesen ingyenes GPG tenylegesen biztonsagos kommunikaciot biztosit, ezt kombinalva egy oninon router-es mail szerverrel mar viszonylag jol el lehet bujni, viszont a legtobb bunozo szerencsere tul buta ezek hasznalatahoz.

    ps: A fenti esetben a bunozok eleg hulyek voltak ahhoz, hogy megbizzanak egy tetszoleges cegben.
  • zola2000 #1
    Ha olyan jó lenne a signal vagy a WhatsApp titkosítása akkor azt használták volna, és nem mert volna szükség évente több ezer eurót fizetniük