Gyurkity Péter

Az 5G terén is első lenne Trump

Ennek érdekében már most megkezdik a kormányzati szervek felkészítését.

Az idei év során mi is beszámoltunk arról, hogy végre elkészült a végleges 5G-szabvány, amelyet jövőre követhetnek az első okostelefonok, a most kiépítés alatt álló hálózatok lehetőségeire támaszkodva. Ezt természetesen a szokásos politikai és gazdasági versenyfutás kíséri, Trump elnök például itt is első szeretne lenni.

A napokban aláírt és közzétett elnöki memorandumban egy nemzeti spektrumstratégia felvázolását írják le, amely megkönnyítené a hozzáférést a különböző frekvenciasávokhoz, illetve elősegítené a folyamat hatékonyságát. Az 5G további fejlesztése, a hálózatok kiépítése, valamint a szolgáltatás elérhetővé tétele a széles tömegek számára kiemelt fontosságú lesz, itt különösen a nagy adatátviteli sebesség, valamint az alacsony késleltetés számít nemzeti szinten is elsődlegesnek, hiszen e két előny a gazdaság számára is további lehetőségeket kínál a fejlődésre és a terjeszkedésre. Az első körben a sávokra vonatkozó igényeket gyűjtik össze, illetve külön jelentésben mérik fel az új technológiák várható hatásait, mivel ezek szintén befolyásolják majd az igényeket.

A kereskedelmi miniszter eközben feladatként kapta meg a frekvenciasávok újrahasznosítására vonatkozó jelenlegi és jövőbeni törekvések összeírását, beleértve a törvénykezési folyamatokat is, ezzel egy időben pedig javaslatokat kell megfogalmazniuk azzal kapcsolatban, hogy miként növeljék a sávokhoz való hozzáférést (szintén törvénykezési és szabályozási téren). Egy új, úgynevezett Spectrum Strategy Task Force áll majd fel, amely több kormányzati szerv tagjainak együttműködésével igyekszik majd megvalósítani a megfogalmazott javaslatokat és célkitűzéseket. A mostani anyag egyben érvényteleníti az Obama elnök által 2010-ben és 2013-ban kiadott hasonló memorandumokat, amelyek szintén a frekvenciasávok felhasználásának témáját érintették.

Itthon legutóbb arról jelenthettünk, hogy Siófokon teszteltek 5G-kapcsolatot, amit európai szinten az egységes európai elektronikus hírközlési kódex összeállításáról szóló döntés előzött meg. Ez utóbbitól azt várják, hogy a kontinensen is felgyorsítja majd a befektetéseket és az új technológiák kiaknázását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!