Berta Sándor

A Google kínai kereső­projektjének a leállítását követelik

A kérés az amerikai alelnöktől érkezett.

Mike Pence arra szólította fel a webes céget, hogy állítsa le a programját. Augusztus elején vált ismertté, hogy a Google módosított keresőt kínálna Kínában és az ügyben már tárgyalt is a helyi kormány képviselőivel. Az amerikai társaság mérnökei tavaly tavasz óta dolgoznak az Androidon futtatható Google-alkalmazások különleges verzióin. E projektek többek között Maotai és Longfei néven futnak. A fejlesztéseket már bemutatták a kínai kormánynak és 6-9 hónapon belül válhatnak elérhetővé. A Google azt tervezi, hogy a helyi szokásoknak megfelelően e programok terjesztésére - egy helyi partnerrel közösen - létrehoz egy külön leányvállalatot. A projekt Dragonfly néven fut. Az elképzelések alapján a felhasználói profilokat és a kereséseket összekötnék a telefonszámokkal, ezáltal pedig nagyon könnyen lehetne követni, hogy ki milyen dolgokra keresett rá. Ráadásul bizonyos keresési kifejezéseket megszűrnének; "tiltott fogalmak" lennének az emberi jogok, a diáktüntetések vagy a Nobel-díj.

A Google eddig még nem erősítette meg hivatalosan a Dragonfly létezését. Sundar Pichai, az óriáscég vezetője csupán annyit ismert el, hogy vannak kísérleteik, de már azok is elegendőek voltak arra, hogy az alkalmazottaik lázongani kezdjenek. A Google több mint 1400 munkatársa írta alá azt a levelet, amelyben nagyobb átláthatóságot követeltek. Később egy találkozón ugyanakkor a dolgozók csak kevés dolgot tudtak meg Pichai és Sergey Brin társalapító szavaiból. Pichai csupán annyit mondott, hogy a vállalatnak komolyan gondolatokat kell megfogalmazni arról, hogy miként lehet az ázsiai országban aktívabb. De még csak közel sincsenek ahhoz, hogy elindítsanak Kínában egy keresőt. A Dragonfly mindenesetre esélyt jelenthetne arra, hogy a társaság megvesse a lábát a helyi keresőpiacon.

Új fejlemény, hogy az amerikai kormány is ellenzi az elképzelést. Mike Pence amerikai alelnök ugyanis az egyik beszédében azt közölte, hogy egy ilyen program csak erősítené a kommunista cenzúrát Kínában és ezzel párhuzamosan gyengítené az állampolgárok magánszféráját. A politikus azt követelte a vállalattól, hogy állítsa le a tervei megvalósítását. Pence szavai az amerikai-kínai ellentét és kereskedelmi háború tükrében egyáltalán nem nevezhetők meglepőnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #24
    Ezzel tökéletesen egyet értek. Bizony mindenki hazudik. Az egyetlen iránytű ami bizonyosan eligazítja az embert a világban, az a cinizmus.
  • TokraFan #23
    Ez világos, de a posztom ezen része egy folyamatra volt reakció, nevezetesen arra, hogy a tagnak állandó problémája van a nyugattal, amivel addig nincs baj, amíg valós problémákat és a velük kapcsolatos kritikát foglamaz meg, de az a butaság, hogy a "gonosz nyugat hazudik", nem tartozik ezek közé. Mindenki hazudik, induljunk ki ebből, ez még nem minősít egyetlen társadalmi rendszert, kormányt, és semmit sem.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.10.11. 21:06:53
  • ostoros #22
    De komolyan, ez hogy "menjél el, ha nem tetszik" ez nem állja meg a helyét. Ezt bárki mondhatja, akár egy Orbán fan is, amikor védi a mundért.

    Sőt, jobbat mondok, ezt a kínai állam is mondhatja a lakosságának. El lehet menni ha nem tetszik a rendszer.
    Vagy épp az USA elnöke a polgároknak. Menjetek , ha nem tetszik. Ennyi erővel egyetlen rendszer sem kritizálható.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.10.11. 21:01:19
  • TokraFan #21
    Neked semmi nem az, ami nem egyezik a véleményeddel.
  • ostoros #20
    Ez a fajta érvelés valójában nem érvelés.
  • j0nNyKa #19
    stilus
  • TokraFan #18
    "Amit mi nem tudunk, hogy ÓRIÁSI nyugati érdekeltségű próbálkozások beavatkozások a hatalomba..történnek"

    Most tudjuk, vagy nem tudjuk? Ha nem tudod, akkor miért írod le egyazon mondatban kijelentő módban, hogy mi is történik ott? Parádés megint...

    "mert a nyugati hatalmak HAZUDOZNAK"

    Mutass már egyetlen kormányt aki nem hazudik, te szerencsétlen agyhalott! Nincs ilyen...Akkor meg mit kivételezel és gyűlölködsz itt a nyugatra állandóan? Ha ennyire sz*r itt neked, miért nem veszed a kis batyudat, és húzol el valami jó kis távol/közel-keleti diktatúrába? Ott majd nem hazudnak neked...Ja, de!
    Csak ott még a neten sem szórhatod az igét mint itt a "gonosz nyugaton", mert másnap visznek a gulágra...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.10.11. 00:33:43
  • Ellaberin #17
    Azért arra ne vegyél mérget, hogy nekik az ott a mennyország. Néha ki-ki kerül a sajtóba 1-1 bányász- , vagy etnikai lázadás, stb. Csak éppen tűzzel-vassal irtják, hogy ez a nemzetközi sajtóba kerüljön. Pont ennek lenne a gúgli is szervilis eszköze, csak a pénzért - na ez az ami gyomorforgató.

    A cenzúra meg sehol sem megengedhető és olyat mondani, hogy ez nagyon is fontos... hát minimum nonszensz. Ugyanekkor a kínai kormány is úgy hazudik, mint az USA - semmi különbség nincs köztük. Ergo egy nagyhatalmi harcban nem fogsz találni egyetlen egy olyan kutyát sem, amelyik ne akarna az alfa hím lenni.
  • overseer-7 #16
    A kínaiak büszkék arra, hogy kínaiak.
    Náluk az állam mindig is kemény volt... véres történelemmel rendelkeznek.
    Nekik ez a mostani kormány.. állam-kapitalista rendszer most a menyország.

    Istenítik a mostani kormányukat. Egyáltalán nem akarják leváltani a kormányukat... a cenzúráról ők is tudnak.. és a többség egyet ért vele.
    Amit mi nem tudunk, hogy ÓRIÁSI nyugati érdekeltségű próbálkozások.. beavatkozások a hatalomba..történnek az ázsiai területen.

    Erről a kínai kormány értesíti a polgárait.. nagyon is fontos a cenzúra, mert a nyugati hatalmak HAZUDOZNAK ÉS A KÍNAI KORMÁNY ELLEN USZÍTJA A KÍNAI EMBEREKET. szándékosan.. permanens módon, minden lehetséges eszközzel.
    Ezt elégelte meg a kínai kormány. De ez nagyon régóta tart már.
    Amióta Kissinger nyitott kína felé.. és amióta létrejöttek a trilaterális forumok.. azóta a nyugati pénzhatalom BEAVATKOZIK és irányítani próbálja kínát.
  • Sir Cryalot #15
    -állítólag, avagy tudomásod szerint...