Berta Sándor

Kalifornia ismét bevezette az internet­semlegességet

A szövetségi állam a kérdésben akár konfrontációra is hajlandó az amerikai kormánnyal.

Jerry Brown kormányzó aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Kaliforniában újra bevezessék az internetsemlegességet. Az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy megtámadja a döntést arra hivatkozva, hogy az fogyasztóellenes helyzetet teremt, amely ellentétes a szövetségi kabinet elképzeléseivel és törekvéseivel. Jeff Sessions főállamügyész úgy reagált a hírre, hogy a kaliforniai törvényhozás olyan szélsőséges és illegális állami törvényt vezetett be, amelynek célja, hogy meghiúsítsa a szövetségi politikát. A USTelecom pedig azt fejtegette, hogy a helyi törvénnyel a szövetségi állam csak problémákat generál.

A jogszabályt kidolgozó Scott Wiener demokrata szenátor ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy ez egy történelmi nap Kalifornia számára. A szabad és nyitott internet a 21. századi élet, a demokrácia, a gazdaság, az egészségügyi és a közbiztonsági rendszer, valamint a napi tevékenységek egyik kulcseleme.

Az Amerikai Egyesült Államokban tavaly decemberben szüntette meg a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) az internetsemlegességet. Ez azt jelenti, hogy az internetszolgáltatók akár vitatott eszközöket (letiltást, sebességkorlátozást stb.) is alkalmazhatnak, valamint megkülönböztethetik a fizetős és a nem fizetős adatforgalmakat. Mindezt egészen addig tehetik meg, amíg erről átlátható módon és megfelelően tájékoztatják az ügyfeleiket.

Montana januárban jelezte, hogy az állami megbízások esetén a jövőben is elvárják majd, hogy a projektekben résztvevő internetszolgáltatók biztosítsák az internetsemlegességet. Az új szabályok a magántulajdonban lévő cégekre ugyanakkor nem vonatkoznak. Washington állam március óta szintén védi az internetsemlegességet. Emellett Oregon és Vermont is ilyen döntést hozott, míg New Yorkban előkészítenek egy hasonló jogszabályt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!