Berta Sándor

Német politikusok feldaraboltatnák az IT-óriásokat

Az elsődleges célpont a Facebook lenne, de a többi meghatározó társaság sem lenne biztonságban.

Manfred Weber, az Európai Néppárt politikusa vetette fel elsőként, hogy fel kellene darabolni a Facebookot, majd Jens Zimmermann, az SPD német parlamenti frakciójának digitális politikáért felelős szóvivője nyilatkozta azt, hogy a pártja számára abszolút elfogadható a közösségi portál és más internetes konszernek feldarabolása. Zimmermann rámutatott ugyanakkor, hogy az ilyen lépéshez szükséges feltételeket sürgősen meg kellene teremteni európai szinten a versenyjog területén.

Természetesen a bevétel és a foglalkoztatottak száma önmagában nem elegendő indok a feldarabolásra. Amennyiben ugyanis csak a felhasználók számát vették volna figyelembe korábban, akkor sem az Instagram 2012-es, sem a WhatsApp 2014-es felvásárlása nem történhetett volna meg. Weber pont e két tranzakció kapcsán nyilatkozta azt, hogy az Európai Bizottságnak meg kellene vizsgálnia azt, hogy a Facebook a két tranzakció után nem tett-e szert piacot uraló pozícióra és fel kell tenni azt a kérdést, hogy nem áll-e fenn monopóliumhelyzet. Extrém esetben pedig szóba kellene kerülnie a feldarabolás lehetőségének is.

Az FDP óva intette az illetékeseket az elhamarkodott döntések meghozatalától, de a Zöldek nyitottak voltak az ötletre. Képviselőik közül Dieter Janecek, a német parlament digitális bizottságának vezetője közölte, hogy az olyan digitális óriáscégek, mint a Facebook vagy az Amazon, de akár a kínai Alibaba is már olyan méretűek lettek, amely veszélyeztetheti a demokráciát. Éppen ezért legfőbb ideje annak, hogy az Európai Unió tovább szigorítson a piaci versennyel kapcsolatos jogon. A politikus hozzátette, hogy a pártja már régóta azt az álláspontot képviseli, hogy a digitális vállalatokat visszamenőleges hatállyal fel kellene darabolni, s például a Facebook és a WhatsApp fúzióját eleve meg kellett volna tiltani.


Michael Theurer, az FDP frakcióvezetője ezzel szemben úgy vélte, hogy Weber javaslata abszurd, de ő is pontosan tisztában volt az online gigászok piacot uraló pozíciójának veszélyeivel. Szerinte azonban a feldarabolás csak a végső eszköz lehet és nem teremtené meg a Facebook európai vetélytársát. Aki versenypolitikát szeretne folytatni, annak ehhez megfelelő keretfeltételeket kell biztosítania, például olyanokat, amelyek nyitott interfészek alkalmazását írják elő, hogy így biztosítsák a tisztességes versenyt, illetve elősegítsék a versenytársak belépését a piacra. A hirtelen, átgondolatlan döntések helyett megfelelő versenypolitikára van szükség a digitális gazdaság számára.

Justus Haucap, a Düsseldorfi Versenygazdasági Intézet (DICE) igazgatója és Német Monopóliumbizottság korábbi elnöke ellenezte a Facebook szétdarabolását, különösen utólagos lépésként. Ráadásul a közösségi oldal ellen eddig csak egyetlen kartelleljárás indult a piaci pozícióval való visszaélés miatt, vagyis nincs jele annak, hogy a Facebook szisztematikusan visszaélt volna a piaci hatalmával.

A szakember szerint egy feldarabolás nem biztos, hogy napjainkban jogilag lehetséges lenne és különösen nagy jogi bizonytalanságokat eredményezne a jövőbeli hatósági döntések esetében. Felmerülne például, hogy egy hivatal mennyi ideig fontolhatná meg egy jogerős döntés visszavonását. Ez az egész ellentétes lenne a jogállamiság alapjaival és olyan lenne, mint ha egy építési hivatal először kiadna egy építmény engedélyét, majd néhány év múlva, mikor már elkészült egy épület, visszavonná azt.

Scott Galloway, a New York-i Egyetem munkatársa korábban kifejtette, hogy az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google már túl nagy méretűek és túl nagy a hatalmuk, ezért akadályozzák a piaci versenyt. Haucap viszont már régebben is azt az álláspontot képviselte, hogy a Google feldarabolása nem járna túl sok eredménnyel és mindenekelőtt a felhasználóknak ártana. Haucap később megismételte, hogy egy ilyen lépés nem oldana meg semmit. Júliusban kiderült, hogy a Google feldarabolásán gondolkodnak az EU-szakértői, míg szeptember elején ismertté vált, hogy Peter Altmaier német gazdasági miniszter egy új javaslatcsomagon dolgozik, amelynek középpontjában napjaink internetes társaságainak a megzabolázása áll. A fő mottója az, hogy a Google-t és a többi konszernt meg kell nevelni, éppúgy, ahogy a gyerekeket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #22
    Nem kéne ilyen ötleteket adni az EU-s nyakkendősőknek, mert még kötelezővé teszik. :D (Mellékesen jegyzem meg, hogy ettől függetlenül ennek a kialakítása folyamatban van, most osztogatják hozzá a pénzt. ;) )
  • M2 #21
    A facebook 20 év alattiaknál már ciki, mert azon van fent anyu meg a nagyi is. Ebből is jól látszik a platform jövője, nem kell ide darabolás.

    Az EU-nak meg inkább létre kellene hoznia egy webes platformot, ahol a polgárai jelen tudnak lenni a virtuális profiljukkal. Tehát regisztrálsz egy .eu oldalon profilt magadnak, aztán azzal használsz mindent, amit akarsz (mint most a facebook, gmail stb. loginok).
  • esemve #20
    A piaci erőfölény miatt, nem a konkurencia hiányából kifolyólag. A facebook egy social media platform és mint olyat azért használod mert mások is használják. Ha az ismerősi köröd idiótákból áll akik plaintext üzeneteket akarnak írni neked amik aztán örökre megmaradnak egy szerveren, no akkor így jártál, mert hiába használsz te diasporat, masztodont, vibert meg telegramot, maximum saját magaddal tudsz majd beszélgetni. Ha egy marék lepkefingnál értelmesebb ismerősi köröd van akkor természetesen kihagyhatod az életedből, de az manapság kevésbé jellemző mint a mellékelt ábra mutatja még a németeknél is, nemhogy az itthoni zombihadseregben. Emellé azt se felejtsd el, hogy ha pl mobilt veszel akkor ez a hulladék már ott lesz telepítve, vagy pl egy böngésző telepítés is sok browser esetén előre ajánlgatja (pl opera mini), weboldalakban ott van mint beépített spy cucc, stb míg ez nem mondható el a versenytársakról.
    Utoljára szerkesztette: esemve, 2018.10.09. 10:31:36
  • kvp #19
    Az informatikai piacon a monopolhelyzet azt jelenti, hogy az emberek tobb mint 50%-a az adott ceg termeket vagy szolgaltatasat hasznalja. Az ok reszben az, hogy ez tetszik nekik, reszben az, hogy az ismeroseik is ezt hasznaljak, tehat ok is kenytelenek, ha kommunikalni akarnak. Az ilyen szukseges rossz elve alapjan szervezett megoldasoknal jellemzo az, hogy egy ido utan mar mindenki csak szukseges rossznak tekinti, viszont nincs meg a kello ero a valtasra, ezert befagy a monopolhelyzetbe az adott termek gyartoja vagy szolgaltatas biztositoja. Ez egyebkent a klasszikus monopolium letrejottenek a leirasa is.

    A feldarabolas persze nem oldja meg a problemat max. csak legyengiti a vallalatot egy idore, de jellemzoen meg igy sem tud letrejonni konukrencia, max. ugy hogy az adott termek vagy szolgaltatas teljesen elavul es joreszt kiesik a piacrol. (mint az analog vezetekes telefon a vilag nagyreszen)
  • Sir Cryalot #18
    En meg azon se lepodnek meg hogyha kiderulne hogy azoknak a hirdetos beveteleknek fele sem igaz amit ezek allitolag zsebretesznek, vagy epp egyikbol a masikba hogy jobban mutasson a reszvenyesek elott. Szoftverceg lehetne kulon kategoria nem tech.
  • hypno #17
    A Facebooknak pl volt magyar versenytársa.
    Biztosan sokan emlékeztek az iWiW-re, mert nem volt olyan régen sem a felemelkedése, sem a megszűnése.
    De a magyar emberek végül úgy döntöttek, hogy inkább egy olyan szolgáltatás kell nekik, mint a Facebook.
  • Sydra #16
    Mitől lenne monopol helyzetben bármelyik cég amiknek a szolgáltatásait teljesen opcionális használni? Facebook és társai nélkül is lehet élni és sokan élnek is. Akiknek kellenek ezek a szolgáltatások azoknak is létezik sok alternatíva:
    Facebook helyett Diaspora,
    Twitter helyett Gap.ai,
    Youtube helyett Bitchute,
    Google helyett Duckduckgo,
    Chrome helyett Brave,
    ... stb.
  • ostoros #15
    Ez egy süket és hazug duma. Nem az állam a rossz gazda. Hanem akik ezt a dumát kitalálták, ők voltak rossza gazdái az államnak!
  • AcsMarci #14
    Ez meg tipikus illiberális hozzáállás, utána sem nézünk a dolgoknak, csak írunk, írunk mindent, ami eszünkbe jut.
    A MOL egy magyar központú multi, ráadásul egy részvénytársaság. Igen, az állam is a tulajdonosok között van, ahogy több külföldi vállalat is. A mátrai erőm és jó pár vízmű pedig nem állami kézben van, hanem Mészáros Lőrincében. Bár nálatok ő az állam....
  • AcsMarci #13
    Én meg Németországot darabolnám fel, meg természetesen Franciaországot. Túl nagyok a többi EU-s országhoz képest.