Gyurkity Péter

Megszabadul a gomboktól a Galaxy J4+

A kijelző nagyobb lesz, vékony kávával, ami a drágább megoldásokra hajaz.

Az amerikai szabályozó hatóság, az FCC, hivatalos oldalán bukkant fel a napokban egy újabb bejegyzés, amely a Samsung Galaxy J4+ közelgő bemutatkozására és megjelenésére utal. Ez önmagában nem meglepő, mivel a készülék, a Galaxy J6+ típussal egyetemben, korábban már a Bluetooth-minősítést is megkapta, a listából azonban kiderült néhány érdekes részlet, amelyeken most gyorsan végigfutunk.

A J4+ eszerint végleg megszabadul a fizikai gomboktól, legalábbis ami az előlap felületét illeti. Itt a megszokott navigációs funkciókat szoftveres (kapacitív) gombokkal oldják meg, ez azonban a képek alapján nem okozza majd a kijelző számunkra hasznos felületének komoly csökkenését, mivel a panel egy meglehetősen méretes példány lesz. Ez utóbbi a jelek szerint a Galaxy S9 esetében látott méretekkel kacérkodik, miközben a képarány változatlan lehet, vagyis megmaradnak a 18,5:9-es kivitelnél. Ehhez nyilván vékony előlapi káva társul majd, vagyis mintha a csúcskategóriás fejlesztéseknél látott külsőt honosítanák meg az alsó-középkategóriában, ami mindenképpen kedvező fejlemény lenne a vékonyabb pénztárcával rendelkező felhasználók számára.

A dual-SIM opció természetesen itt is megjelenik, ennél azonban jóval érdekesebb, hogy a beállítások között a „Biometrics and security” menü is felbukkan, itt pedig a „Face Recognition” opció is látható. Ez már az arcfelismerő technológia jelenlétére utal, ami egyáltalán nem számít bevett gyakorlatnak a kifejezetten olcsóbb készülékeknél, bár ehhez rögtön érdemes hozzátenni, hogy a pontos kereskedelmi árat nem ismerjük, vagyis itt még picit a sötétben tapogatózunk. Mégis, tekintettel arra, hogy az eredeti Galaxy J4 jelenleg 150 dollár körüli áron elérhető (többek között az Amazon oldalán), ez valószínűleg nem lesz túlságosan magas, a fenti újítások révén pedig egy valóban vonzó ajánlat jelenhet meg a középkategóriában.

Erre néhány héten belül sor kerülhet, amiről igyekszünk majd mi is hírt adni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!