Gyurkity Péter

Apple: viselhető kütyük váltják le az iPhone-t

Ehhez azonban az kell, hogy ezen termékek önállóvá válva terjedjenek el.

Az elmúlt másfél évtizedben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a Mac-számítógépek helyett az iPod, illetve az iPhone vált az Apple legfontosabb termékévé, hozzájuk pedig az iPad-család sorakozott fel, hogy a táblák szegmensét is kellőképpen lefedjék. Az Android platform ugyan időközben jóval nagyobb méretűvé vált, a cég azonban most a viselhető kütyük területén alkothat nagyot, akár teljesen átformálva saját prioritásait.

Erre számítanak egyes piaci elemzők, akik szerint az Apple a jelenleg fejlesztés alatt álló AR-szemüveg révén igencsak megnövelheti befolyását ebben a szegmensben. Bár maga a kész termék csak valamikor 2021-ben jelenhet meg a piacon (ez pedig valószínűleg az Apple Glasses névre hallgat majd), az Apple Watch-vonallal együtt további komoly bevételeket hozhat házhoz, egyben elérhetővé téve azt a célt, miszerint kizárólag a termékekhez kötődő szolgáltatásokból évi 50 milliárd dollárt kellene besöpörni globális szinten. Itt tavaly még „csak” 30 milliárd dollárnál tartottak, mindenképpen jelentős növekedésről lenne tehát szó, amennyiben ezt keresztül tudják vinni.

Tekintettel arra, hogy a különböző viselhető termékek (elsősorban az Apple Watch okosórák) eladásából 2017-ben összesen 10 milliárdos bevételre tettek szert, itt nyilván további komoly erőfeszítésekre lesz szükség. A kiterjesztett valóságot támogató szemüvegekből csak az első évben 10 millió példányt adhatnak majd el, ezek azonban az első körben az iPhone-okostelefonokhoz lesznek kötve, hasonlóan a már említett okosórákhoz, amelyeknél a Series 3 kapta meg a saját mobilhálózati elérését, immár függetlenítve a terméket a meglévő okostelefonoktól. A viselhető kütyük önmagukban várhatóan nem válnak majd az Apple legjövedelmezőbb termékágává, de a szolgáltatások felhajtásával leszoríthatják az okostelefonokat az első helyről, ez pedig mindenképpen jelzésértékű változás lenne a cég életében.

A szemüveg esetében az induló ár 1300 dollár kerül lehet majd, ami nyilván nem túl kedvező, de a fanatikus rajongók tömegeit (és az őket követő még nagyobb tábort) ez eddig sem tartotta vissza az újabb és újabb fejlesztések beszerzésétől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!