Gyurkity Péter

5 kamerával jön az LG V40

A cég óvatosan dobja piacra a telefont, amelyet már az 5G-modell követne.

Az LG kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy a G7 eladási adatai sem lendítettek jelentős mértékben az eredményen, ezért a dél-koreai cég telefonos részlege nem szerepelt túl jól. Ez a jelek szerint rányomja bélyegét a házon belüli várakozásokra is, így a soron következő típust már jóval óvatosabban engedik szabadjára.

A friss értesülésben már fotókat is közzétesznek a telefonról, amely az LG V40 nevet kapta meg. Eszerint a hátoldalon egy tripla-kamerát helyeztek el, mégpedig horizontális elrendezésben, a flash-opcióval kiegészülve. Ehhez vékony előlapi keret, egy ujjlenyomat-olvasó, némileg szögletes külalak, a hagyományos jack-dugó, az új USB Type-C, valamint egy előlapi iker-kamera csatlakozik, vagyis a képkészítés terén nem lesznek nagy gondjaink. A várakozásokból arra következtetünk, hogy a Snapdragon 845 chipet, egy P-OLED kijelzőt, valamint az Android 9 Pie verziót alkalmazzák majd, de erről még nincs hivatalos információ.

Eközben arról is hallani, hogy a cég eredetileg két eltérő modellt készített el, Phoenix és Falcon néven. Előbbit a Google sem vállalta, így maradtak a némileg szerényebb Falcon típusnál, ez pedig a Pixel 3 XL végleges kialakításában is visszaköszönhet majd – ez utóbbi változatból állítólag 800 ezret szállítanának le a partnernek. A V30 esetében látott 1,5 milliós példányszám most 500 ezerre csökken, mindössze ennyi telefonhoz rendelték meg ugyanis a komponenseket, ami annak is köszönhető, hogy a 3 milliósra tervezett G7-rajt esetében mindössze a 1,5 milliós mérföldkövet tudták elérni. A V40 ThinQ után, 2019 elején, jönne a V45, amely már az 5G-elérést is támogatná, némileg vastagabb kivitelben.

A V40 megjelenését októberre, illetve novemberre vetítik előre, erről mi is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #2
    Selfie nekem is fontos mondjuk :)
  • wraithLord #1
    Jajj, azt hittem, hátra kerül 5 kamera... Az hasznosabb lett volna, feltéve, ha nem csak gimmick/parasztvakítás, hanem olyan rendszert dolgoznak ki, ami az 5 eltérő kamerát használva tényleg jobb képeket csinál.
    Persze tudom, a selfie még fontosabb, pláne a Távol-Keleten...

    Miért lett volna sikeres a G7? Semmi különöset nem tudott, csak beállt a sorba, a nagyobb/erőszakosabb cégek ezt fél kisujjal lenyomják, és van belőlük pár.