Berta Sándor

Tagjai szavahihe­tőségét osztályozza a Facebook

A közösségi oldal megbízhatóságuk alapján sorolja be a hamis híreket jelentő regisztrált tagokat.

A platform egy újabb módszerrel akarja kiszűrni az álhíreket és ezúttal is egy algoritmus kaphat komoly szerepet. A The Washington Post azt írta, hogy a Facebook pontozni kezdte a felhasználókat, akiknek a neve mellé 0 vagy 1 kerülhet, attól függően, hogy mennyire megbízhatóak és szavahihetők. Többek között azt vennék figyelembe, hogy az illető valóban álhírt jelent-e álhírként vagy csak pusztán egy olyan posztot, aminek a tartalmával nem ért egyet.

"Nem szokatlan, hogy az emberek azt mondják nekünk, hogy valami téves, mert nem fogadják el az adott történetet vagy szándékosan célba veszik a sztorit megjelentető személyt" - jelentette ki Tessa Lyons, a cég dezinformáció elleni harcért felelős munkatársa. A menedzser hangsúlyozta, hogy az új módszernek semmi köze nincs az adott személy szavahihetőségéhez és nem lesz egységes "reputációs érték" sem, amelyet egy-egy felhasználóhoz fognak hozzárendelni. A kapott érték sokkal inkább csak az egyike a felhasználó magatartását osztályozó dolgoknak és segít, hogy a Facebook megértse: milyen kockázatot jelent az illető.

Az egyelőre nem világos, hogy a társaság milyen követelményeket fog támasztani vagy figyelembe venni egy-egy felhasználó "szavahihetőségi értékével" kapcsolatban, miként az sem, hogy minden személy kap-e majd ilyen értéket, illetve az álhírek megjelölésén és kiszűrésén kívül milyen területeken fogják alkalmazni az új rendszert. Az utóbbi működéséről ugyanis nem árult el részleteket a Facebook. Ennek oka részben az is, hogy túl nagy lenne a kockázata az információkkal való visszaéléseknek és az algoritmus manipulálásának. Valószínűleg a moderátoraik munkáját akarják segíteni azzal, hogy a rendszeresen valótlan bejelentéseket tevő felhasználók panaszai kisebb eséllyel kerülnek munkatársaik szeme elé, így csökkentve azok terhelését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #5
    A többségnek nem fog. A nyelv fegyver, ahogy Orwell is írta az 1984-ben, aki uralja a nyelvet (közbeszédet, hogy milyen hírek jutnak el az átlagemberekhez) az uralja a politikát. Régen a hagyományos média volt ennek a közege, a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió. Ezeket a jelenlegi kormányunk nagyrészt ellenőrzése alá vonta (nyugaton viszont ezen médiák zöme egy baloldali-balliberális polkorrekt álláspontot közvetít szinte kizárólagosan, főleg Európában, az USA-ban még van a konzervatívoknak is médiája, a Fox News hírtévé). A "progresszív globalizmus" nevezzük így, viszont uralja az új internetes óriásokat, mint a google (youtube), facebook. Ideológiai együtt menetelésükre jó példa Alex Jones összehangolt kitiltása a hetekben ezekről a platformokról (+Apple). Egyrészt ezen cégek vezetői között fokozatosan szinte kizárólagos lett a balos-polkorrekt irányultság (szemben az internet 90-es évekbeli hőskorával, amikor sok szilíciumvölgyi arc radikális libertárius/anarchokapitalista volt, de voltak könzervatívok is köztük), másrészt ennek az ideológiának a képviselői igen hatékony hisztériakampányokat tudnak folytatni nyomásgyakorlásként a cégek vezetésére. Ezért pl. nem állíthatja meg ezt az ideológiát sem a magyar sem más nem totalitáriusan diktatórikus kormányzat, amíg az amerikai filmek, sorozatok szinte mind magukban foglalják a már nem is nagyon leplezett agymosást (a "tolerancia" nevében), és ott az internet pl. a facebookkal, amit a populáció jelentős része már elsődleges hírforrásként használ.
  • Ayma #4
    Talán annak is tisztul majd a kép akinek eddig még nem:)

    kvp:+1 (Köszi)
  • Tetsuo #3
    Nekem például abszolút más értékrendem van, mint amit a Facebook sulykol, de örülök neki, hogy egyre erősebb lesz a cenzúrájuk, mert így válik el az ocsú a búzától.
  • Archenemy #2
    +1

    de jó hogy valaki leírta így nem nekem kellett
  • kvp #1
    A facebook szempontjabol ez hasznos, hasonlot hasznal a google is a play store-os ertekelesek hasznossaganak besoralasanal. Valojaban mindketto a page rank algoritmus leszarmazottja.

    A tenyleges alhirek kiszuresenel segithet, de az embereknek igazabol akkor lenne hasznos, ha a facebook nem lenne annyira reszrehajlo, azaz nem akarna mindenaron egy adott ertekrendet kepviselni. Igy varhatoan eros megbizhatosagi torzitas lesz a facebook (es ezaltal a cenzorok) ertekrendjehez kozelito felhasznalok iranyaba. Ez nem feltetlen baj, csak azoknak nem jo, akiknek ettol eltero az ertekrendjuk.

    ps: Valoszinuleg nem binaris az ertek, tehat nem 1 es 0 kerul a felhasznalok melle, hanem a meglevo adatokbol dolgoznak. Ezek pedig: bejelentesi okonkent a bejelentett hozzaszolasok, az ezek kozzul elutasitott es elfogadott jelentesek. Ebbol egyreszt meghatarozhato, egy aranyszam ami a hasznossagi (vagy josagi) faktor, masreszt konnyen szamithato a folyamatban levo bejelentesek szama is, tovabba a bejelentesi esemenyek idopontjai alapjan az adott felhasznalo viselkedeseben torteno valtozatas is monitorozhato. (aminek persze lehet tobbfele oka is, ami tovabb vizsgalhato)

    Egyebkent ez a kinaiak altal is nyomatott tarsadalmi pontszam egyik (bar nem tul lenyeges) eleme. Ugyanezt a bejelentesek szama/hasznos/nem hasznos tablazatot vezette anno az AVH is, mivel viszonylag jo meroszama volt az adott ember erteknek. (sok esetben a jelentesekben pont a bejelentesek kis vagy 0 szama vagy azok hasznontalansaga miatt nehezteltek az adott beszervezett emberre)