Berta Sándor

25 000 alkalmazást törölt az Apple Kínában

A kaliforniai konszern alaposan kitakarította a kínai szoftverboltja kínálatát.

A The Wall Street Journal és a Global Times arról számoltak be, hogy az Apple 25 000 olyan programot törölt az ázsiai államban elérhető alkalmazásboltjából, amelyek többek között illegális szerencsejátékkal és hamis lottószelvények árusításával foglalkoztak. A hírt az Apple szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta. A CNBC rávilágított, hogy Kínában tiltott a szerencsejáték és már a múltban is számos hasonló jellegű szoftvert távolítottak el. A társaság a jövőben folytatni fogja ugyanezt a gyakorlatot, s ugyanígy lép majd fel a vitatható programokkal és azok készítőivel szemben.

Az ázsiai országban nemrég új szabályozást vezettek be a területen, amelynek értelmében szerencsejátékkal kapcsolatos alkalmazásokat csak regisztrált fejlesztők és olyan vállalatok kínálhatnak, amelyek folyószámláit bármikor ellenőrizni lehet. Érdekesség, hogy a kínai sajtó még így is támadta az Apple-t, mert az óriáscég szerinte túl keveset tesz az illegális tartalmak terjesztése ellen. Sőt, azt is a konszern szemére vetették, hogy bár a szoftverboltjának külön szabályai vannak, de azokat sem tartja be. Ez utóbbi pedig az illegális programok elterjedéséhez vezetett.

Az Apple Kínában több mint 1,8 millió programot kínál, a 25 000 törölt alkalmazás a teljes mennyiség 1,38 százalékát jelenti. Csak augusztus 9-én több mint 2000 szoftvert távolítottak el. A MacRumors azt írta, hogy a társaság már a hónap eleje óta folyamatosan tájékoztatja a felhasználókat arról, hogy a szerencsejáték-programok Kínában tiltottak, s ezért a jövőben nem elfogadható a letöltésük és a használatuk. A tilalom egyaránt vonatkozik azokra az alkalmazásokra, amelyekben igazi pénzekkel lehet játszani és azokra is, amelyek a pénzzel való játékot csak szimulálták.

A cég komoly fejlesztői közösséget épített ki az országban, tavaly közel 17 milliárd dolláros bevételre tett szert a helyi programozóknak köszönhetően. A távol-keleti ország felel az App Store-fejlesztők által generált bevételek közel egynegyedéért. (Az év elején a társaság azt jelentette, hogy a fejlesztők globálisan átlépték a 70 milliárd dolláros bevételi határt.) Észak-Amerikán kívül Kína a társaság legnagyobb piaca, a vállalathoz közvetett vagy közvetlen módon több mint ötmillió munkahely kötődik az országban. Az Apple tavaly augusztusban jelezte, hogy törli a virtuális magánhálózat szoftvereket a kínai programboltjából, mert kénytelen eleget tenni az új helyi előírásoknak, amiket a kínai lakosok a kormány tűzfalának megkerülésére használtak. A lépés miatt a cenzúra támogatásával vádolták meg a vállalatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!