Gyurkity Péter

Szenved a Sony, stagnál a Samsung

Még a legnagyobb gyártót sem kerülte el a piac visszaesése, viszont a Huawei és a Nokia gyártója, a HMD örülhet.

Az elmúlt napokban több jól ismert név is közzétette a második negyedévet összefoglaló jelentését. A Sony és a Samsung alapvetően eltérő pályát futnak be, ez pedig nagyon jól látszik a közölt eredményeken. Az IDC adatai szerint globálisan a Samsung végzett az első helyen, de a 71,5 millió telefonos adat 10 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi eredmény. A Samsung negyedéves eredménye egybevág a korábban közzétett előrejelzés főbb számaival. Ők a három hónapos periódus alatt 21,44 milliárd dolláros bevételre tettek szert, míg a profit 2,38 milliárdra rúgott. Még ez is visszaesést jelent azonban, hiszen egy évvel korábban 3,62 milliárd dollár volt a nettó eredmény, ez pedig a magasabb marketinges költségeknek, a lassabb Galaxy S9 és S9+ eladásoknak, valamint az egyre erősödő versenynek volt köszönhető.

A második félévben javulást várnak, ehhez azonban nyilván a konkurenciának is lesz néhány szava. A Galaxy Note 9 meglódíthatja majd az eladásoka és készülőben van egy hajlítható telefon is, a középkategóriás modellek pedig szintén megkapnak majd bizonyos csúcstechnológiákat, hogy versenyben maradjanak.


A Huawei, amely fő céljának a második hely elérését tartotta most össze is hozta ezt, ők ugyanis 54,2 milliót telefont szállítottak le, nagyot javítva a tavaly számokon. A harmadik helyre lecsúszó Apple 41,3 millió darabot dobott piacra, ez az apró növekedés azonban mindössze 12,1 százalékos részesedésre volt elég. Érdekes módon a negyedik Xiaomi mutatta fel a legnagyobb, csaknem 50 százalékos növekedést, ők azonban összesen 31,9 millió telefont mutathattak fel, amivel csak az ötödik Oppót tudták megelőzni – ez utóbbi cég 29,4 millió darabot szállított le.

A CounterPoint Research anyagában nagyjából hasonló számokat és azonos sorrendet láthatunk, ők azonban az első 10 helyezettet sorolják fel itt, kiemelve, hogy a HMD Global a 4,5 millió Nokia okostelefonnal szintén bekerült ebbe, némileg megközelítve a Lenovót, amely 9,9 millió példánnyal lett nyolcadik. A legcsúnyábban az LG szerepelt, ők nagyot rontottak a tavalyi eredményhez képest, bár az első 10-ben nem megemlített Sony még ennél is nagyobbat esett. A Lenovo szintén visszaszorulóban volt, míg a Xiaomi és a Tecno nagyon szép növekedést mutathatott fel, a Huaweivel együtt.


A Sony Mobile által közzétett jelentés szerint folytatódott a mobilos részleg negatív trendje. A cég mindössze 2 millió okostelefont szállított le, az ezekből származó bevétel pedig 1,18 milliárd dollár volt, ami élesen szembenáll az egy évvel korábban elért 3,4 millió darabbal és az akkor még 27 százalékkal kedvezőbb bevételi adattal. A magyarázat szerint Európában és Japánban is kevesebb készüléket adtak el, míg a többi régióban inkább a stagnálás volt a jellemző, a mostani alacsonyabb eredmény pedig egyben azt is jelenti, hogy idén 10 helyett nagyjából 9 millió telefont szállítanak majd le. A költségcsökkentő törekvések folytatódnak, az 5G megérkezése pedig segíthet majd a gyártó helyzetén.

A harmadik negyedben az új iPhone és Galaxy okostelefonok révén némileg változhat a globális rangsor, ehhez azonban az is kell, hogy ezek a készülékek minél előbb bemutatkozzanak a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #14
    Részemről én rendkívül elismertem az Apple-t! Pontosan addig, amíg RISC procikkal dolgoztak az iMac-ekben, meg kb. úgy az iPhone 1-2-ig.

    Ez az Apple, már rég nem az az Apple. Ez egy gennyes kelés a földtekén, pont akkora, mint FB.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.08.16. 11:44:16
  • Tinman #13
    Sony Xperia Z1C-met kis túlzással élve bekapcsoltam Day1 majd 4.5 év múlva meg ki!

    Semmiféle lag, se lassulás nincs. Semmi. Te valami 2-3-as droidról szerzett 10+ éves tapasztalatok alapján nyilatkozol.

    Most egy S7-et hajtok lassan fél éve, ez se ért meg sok kikapcsolást. Persze láttam már én is olyan droidos telót, hogy a birkája mindenre kattintott, mindent letölt, tele van kéretlen szarokkal és csodálkozik, hogy belassul.
  • M2 #12
    CairoJack
    "ritka nagy Apple hater vagyok, de most vettem egy ipadet"

    Tinman
    "Elképzelésem sincs, hogy kb. a KitKat óta mi a bánat lenne a baj a droid OS-el azon kívül, hogy mindent 2x tud oda vissza, mint egy iOS."

    Talán beszélgessetek egy kicsit. Apple hater létedre nem tudtál választani abból a 8522 féle Androidos tabletből egyet?

    Amúgy grat, tényleg jó vétel az iPad.
  • M2 #11
    Smart tv. Ja, persze. Nyomogassad azt a nulla tudású, laggolós, tervezés nélküli szarokat, amiket szirénázó rohamkocsival kell hazaszállítanod, hogy ne avuljon el, mire beüzemeled. Gyárrtói támogatás persze nullához közelít.
  • M2 #10
    "mi a bánat lenne a baj a droid OS-el"

    A kurva drága csúcsmodelleken is belassul és laggol, mint a szar. Ennek köszönhetően 1-2 év alatt MINDEN Androidos telefon ára a harmadára-negyedére esik vissza, nagyjából akkor, amikor a támogatása is végleg megszűnik. Gyakorlatilag az összes szoftver hiányzik róla, amit az Apple ingyen ad az iOS-ben, de van persze helyettük 3000 másik, amit kezdő programozók összeraktak, persze szarul. A profi appokban meg nem győzöd nézegetni a kibaszott reklámokat. Az egész készülék egy kibaszott reklámhordozó felület agyhalottaknak.
  • CairoJack #9
    Hát ja, az Apple nagyrészt iszonyatosan nagy profittal értékesíti a termékeit, de pl az új ipad (a sima, nem a pro) most kifejezetten jó vétel. Konkrétan olcsóbb, mint az új Tab A, ami egy középkategóriás (se) műanyag hulladék, ami 1 éven beül laggolni fog.
    Én ritka nagy Apple hater vagyok, de most vettem egy ipadet, mert ár/éték arányban magasan a piac legjobb vétele. Ami összességében jobb tudna lenni nála, az a Surface modellek, és a Tab S, de mindegyik minimum 2-3-4-szer annyiba kerül, mint az alap iPad.
  • cateran #8
    "Androiddal az átlag user meg sem tudja közelíteni ezek tudását."

    Ezt lopom..kurva nagy poen..:D (Meg nem lattal smart tv-t, mi? Airpods...meg Apple Watch...aha....Fonokomnek van az utobbibol....Jokat szokott karomkodni, amikor beszed alapon probal utasitasokat adni neki...Ja, szuletett tozsgyokeres (es nem akcentusos:D) angol....A Samsungom ugyanazt a szoveget csuklobol felismerte...Csaxolok...)
  • Tinman #7
    Ja-ja nem tudjuk megközelíteni ezek tudását... mi a barlangban a szarunkkal festünk bölénycsordát. Bezzeg az Apple. Lehet már arra a gyerekmunkával összetákolt hulladékra egy másik telóról az "évezredes" múltra visszatekintő BT-on keresztül küldeni egy nyomorult képet vagy dalt 2018-ban, vagy there is an app for that...? Lol.

    Elképzelésem sincs, hogy kb. a KitKat óta mi a bánat lenne a baj a droid OS-el azon kívül, hogy mindent 2x tud oda vissza, mint egy iOS.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.08.15. 20:50:31
  • TokraFan #6
    Ez az év vicce....
  • M2 #5
    Az Apple-nek van egy nagyon jó rendszere, amit úgy hívnak, hogy iOS. Ha valakinek ez a rendszer tetszik (és az Android nem), akkor nincs más lehetősége, mint venni egy iPhone-t.
    Hogy értsd még te is:
    "szűz lányok nünükéje" = iOS

    Aztán ott van egy rakás nagyon jó hw, ami meg csak Apple eszközökkel az igazi: Apple TV, Apple Watch, AirPods, HomeKit. Androiddal az átlag user meg sem tudja közelíteni ezek tudását.