Berta Sándor

Szabadalmakat sértett az Apple

A kaliforniai óráscégnek 145 millió dollár kártérítést kellene fizetnie, de fellebbezett.

A kaliforniai bíróság kimondta, hogy a gyártó a vezeték nélküli technológiákkal kapcsolatban a WiLAN kanadai szabadalomkezelő cég két szabadalmát is megsértette. A Reuters arról számolt be, hogy az esküdtek 145,1 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték az Apple-t, amely természetesen fellebbez a döntés ellen. A mostani vita a 8.457.145-ös és a 8.537.757-es számú szabadalmakkal kapcsolatban robbant ki. A két dokumentumot 2012-ben és 2013-ban hozták nyilvánosságra, s egy eljárást, illetve berendezést írtak le a sávszélesség-kérési protokollokhoz, valamint egy adaptív hívásengedélyezés-vezérlést vezeték nélküli kommunikációs rendszerekhez. Mind a két vezeték nélküli technológiát az Apple engedély nélkül használta fel az iPhone készülékeihez.

Nem ez az első jogi vita az Apple és a WiLAN között. 2013 októberében a kaliforniai társaság nyerte meg az akkori pert. A WiLAN anno 248 millió dolláros kártérítést követelt a vállalattól. A kanadai vállalkozást 1992-ben alapították és eleinte vezeték nélküli technológiák fejlesztésével foglalkozott. E technológiákat később többek között az IEEE.802.11a WLAN-szabványba integrálták. A WiLAN önmagát vezető piaci szereplőként írta le a műszaki innováció a licencelés területén. 2013-ban világszerte 270 licencpartnere volt, köztük a BlackBerry, a Cisco, a Nokia, a Panasonic, a Samsung, a Sony és a Toshiba. Ennek ellenére az az általános vélemény, hogy a WiLAN valójában egy szabadalmi trollcég, amely nem fejleszt vagy gyárt terméket, hanem kizárólag a szabadalmi jogok értékesítésére összpontosít. A jogi eljárások pedig segíthetnek a licencmegállapodások megkötésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Na jo, megneztem, az Apple nem futott volna bele ebbe a szabadalomba, ha nem valtja ki nemelyik beszallitoja altal keszitett chipeket sajattal. Vagy legalabb modosit az implementaciokon. (a szabadalom megkerulesere talan megerte volna, meg akkor is ha ezzel az apple keszulekek mas, nem apple keszulekek elol vesznek el savszelesseget) Alternativa az, hogy fizetnek. Sokkal olcsobb lett volna elore fizetni, mert az a peres osszeg toredeke lett volna es meg olcsobb is lenne mint megkerulni. (egyebkent meg lehet)
  • nlght #1
    az apple-t b*ssza s*ggbe a trójai faló a szálkás f*szával, megérdemli ha visszanyal a fagyi azok után, amit elkezdett a lekerekített sarkú téglatest levédésével