MTI

Politikai okból törölt profilokat a Facebook

A Facebook az őszi amerikai félidős választások befolyásolását célzó profilokat azonosított.

A közösségi fórumot működtető kaliforniai vállalat kedden a kora délutáni órákban be is jelentette, hogy 32 gyanús profilt eltávolított. A The New York Times szerint a gyanús oldalak lényegében hamis profilok voltak, érzékelhetően egyeztették tartalmaikat, és a novemberi félidős választások előtt olyan ügyekben kívánták befolyásolni az amerikai közvéleményt, mint például a határvédelem, vagy a jobboldal egyesítése, összefogása. A befolyásolási kísérletekről a Facebook illetékesei tájékoztatták is az amerikai törvényhozókat. A vállalat a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve kezdte meg és folytatja a gyanús oldalak feltárását.

A The New York Times kongresszusi értesülései szerint egyes tisztségviselők elképzelhetőnek tartják, hogy a profilok létrehozói "Oroszországhoz köthetőek". A lap ugyanakkor megjegyezte: nyilvánosan sem a Facebook, sem az FBI nem látja bizonyítottnak az Oroszországhoz köthető kapcsolatokat. Az FBI egyébként nemcsak a Facebookot, hanem az Instagramot is vizsgálja. A Facebook közlése szerint a hamis fiókokat - 8 fórumot, 17 profilt és 7 Instagram-fiókot - 2017 márciusa és 2018 májusa között hozták létre, és először két héttel ezelőtt sikerült beazonosítani őket.


A platform egy ideje már egyértelműen jelzi a politikai hátterű reklámokat

A két platformon 2017 áprilisa és 2018 júniusa között 150 hirdetést futtattak, mintegy 11 ezer dollár értékben. A hirdetéseket amerikai és kanadai dollárban fizették. Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonsági politikáért felelős vezetője közölte: mindez hasonlít az orosz Internetkutató Ügynökség korábban azonosított tevékenységéhez, csakhogy ezúttal a hamis oldalak létrehozói jobban álcázzák magukat, például internetes telefonszolgáltatást használnak, vagy harmadik felet kérnek fel a reklámok megvásárlására.

Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter, aki New Yorkban éppen egy kiberbiztonsági konferencián vesz részt, a Fox televíziónak adott rövid interjújában dicsérte a Facebook döntését és leszögezte: ez is mutatja, hogy a vállalat komolyan veszi a választások biztonságosságát. A politikai befolyásolási kísérletekről hozzátette: "ez azt is mutatja, hogy a veszély reális és az amerikaiaknak tisztában kell lenniük ezzel".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gosub #3
    És miért kell őket szűrni?
  • kvp #2
    "kezdem azt sejteni hogy már ezeket a faszokat is zsarolja valamilyen hatalmi erő"

    Nem zsaroljak, szimplan a tulajdonosai. Egyertelmu, hogy egy profitorientalt ceg aminek a tulajdonosainak vannak politikai celjai, a profit novelese mellett a tulajdonosok politikai celjait is segiteni fogja. Nem tul etikus, de teljesen legalis szinte mindenutt a vilagon.

    Egyebkent az EU-n belul bejelentesre a holokauszttagadokat is szurik, mert a mukodesi engedelyuk egyik alapfeltetele. Penzt nem fognak kolteni ra, de ha valaki szol, lepnek, mert kotelezo nekik.
  • tigeroo #1
    bezzeg a holokauszt tagadókat nem akarják szűrni mert "az torzítaná a szólásszabadság gyakorlását"

    kezdem azt sejteni hogy már ezeket a faszokat is zsarolja valamilyen hatalmi erő és azért bomlasztják Európát és USA-t.