Berta Sándor

Több mint 70 millió álfiókot törölt a Twitter

Az intézkedésre az elmúlt két hónapban került sor. A Twitter az eddiginél sokkal élesebb harcot folytat az álprofilok ellen.

A The Washington Post értesülései alapján a mikroblog csak májusban és júniusban több mint 70 millió álfiókot törölt a rendszeréből. Ez gyakorlatilag naponta egymillió eltávolított profilt jelent. Az akció része annak a stratégiának, amelynek keretében a vállalat szeretné korlátozni a platformon botok és trollok segítségével elkövetett visszaélések számát. A társaság ezzel ugyanakkor azt kockáztatja, hogy lelassulhat a növekedése és a drasztikus lépéssel ráadásul elriaszthatja a befektetőket is.

A Twitter legutóbb azt közölte, hogy az idei esztendő első negyedévében a havonta aktív felhasználók száma 336 millió volt. Az álfiókok masszív törlése ugyanakkor kevésbé módosított ezt a számot, mert sok álfelhasználó nem rendszeresen aktív és ezért eleve nincsenek az aktív tagok között feltüntetve.

A platformra az álprofilok miatt nehezedő nyomás még az amerikai elnökválasztási kampányra vezethető vissza. Akkor ugyanis oroszországi álfelhasználók manipulálták a közvéleményt a nyilvánosságra hozott bejegyzéseikkel. A Twitter egyik szóvivője közölte, hogy egyrészt szeretnék végre lezárni ezt az időszakot, de elsősorban az a fontos a számukra, hogy az aktív valódi felhasználóknak és fióktulajdonosoknak biztonságot nyújtsanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!