Berta Sándor

Operációs rendszerbe fektetett be a Google

A program lehetővé teszi a bonyolultabb alkalmazások futtatását akár gyengébb hardverű okostelefonokon is.

A KaiOS-t a KaiOS Technologies nevű startup fejlesztette ki és a célja, hogy a kevésbé erős mobiltelefonok is lépést tartsanak a korral. A KaiOS így lehetővé teszi a 4G-hálózatok, a GPS, a WiFi, a bonyolult szoftverek és a játékok használatát úgy, hogy közben az eszközök akkumulátora sem merül le gyorsan. A titok nyitja abban rejlik, hogy az alkalmazásokat HTML5-ben készítik el.

Az operációs rendszer a B2G OS nevű nyílt forráskódú projektből nőtte ki magát, a B2G OS pedig a Firefox OS alapján készült. A Google most 22 millió dollárral támogatta meg a KaiOS fejlesztését. Az összeg elsősorban a KaiOS továbbfejlesztésében és elterjesztésében segíthet, különösen az utóbbi folyamatot gyorsíthatja fel - mindezt Sebastien Codeville, a KaiOS első embere közölte. A támogatás annak köszönhető, hogy a Google szeretné a keresőjét, a Gmailt, a térképszolgáltatását, a YouTube videomegosztó platformot és a Google Asszisztenst eljuttatni az eddig elhanyagolt több millió indiai, afrikai és ázsiai készülékre. A Google mellett az operációs rendszer fejlesztését felkarolta a HMD Global és a KaiOS Technologies befektetői közé tartozik a Sprint, az AT&T és a T-Mobile is.

A KaiOS elsősorban a fejletlen régiókban teheti lehetővé a felhasználóknak az online szolgáltatások használatát. Tavaly világszerte 450-500 millió egyszerűbb okostelefont értékesítettek világszerte. Némelyik modellen már eleve ez az operációs rendszer fut, ilyen például a Nokia 8110 4G, az Alcatel OneTouch Go Flip és a JioPhone. Nem véletlen, hogy Indiában a KaiOS immár a második legnépszerűbb operációs rendszernek számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!