Gyurkity Péter

Itt az Asus játékosoknak szánt telefonja

Ez pedig brutális hardverrel és érdekes kiegészítőkkel futott be.

Arról már április folyamán beszámoltunk, hogy a Razer után az Asus is kifejezetten játékosoknak szánt okostelefonon dolgozik, ennek hivatalos bemutatójára pedig most, a Computex kiállítás alatt, sort is kerítettek. A cég a kiemelkedő teljesítményre, valamint a kiegészítőkre fókuszál saját megoldásával.

A hivatalos közleményből szinte minden fontosabb részletet megtudhatunk, így most végigfutunk a főbb jellemzőkön. Az ROG Phone a csúcskategóriában megszokott chipet kapta meg, a Snapdragon 845 azonban itt már 2,96 GHz-es órajelen fut, vagyis picit túlhúzták, hogy semmiképpen ne legyen gond az erővel. Ehhez 8 GB memória, egyelőre ismeretlen méretű tároló, valamint egy 6 hüvelykes, a 2160 x 1080 pixel felbontást támogató, 90 Hz-es, a HDR-tartalmakat is támogató AMOLED-panel társul, míg az üzemidőről egy 4000 mAh-s akkumulátor, a megfelelő elérésről pedig a 802.11ad WiGig-szabványnak megfelelő WiFi-technológia felel. A kamerák nem változnak a Zenfone 5 típushoz képest, az előlapon egy 8 megapixeles, a hátoldalon pedig egy 12 és egy 8 megapixeles szenzort helyeztek el.


A telefon érdekes módon 3 USB Type-C csatlakozót kapott, ebből kettő a bal oldalon helyezkedik el, hogy töltés közben ne zavarjon minket a kábel, de a kiegészítők csatlakozását is megkönnyíti ez az elrendezés. 3 ultrahangos érzékelő felel a még kényelmesebb, szabadon programozható kezelésért, ezzel a vezérléshez használt két ujjunk szabadul fel, illetve ezek nem takarják majd el a kijelző egy részét. A harmadik példány a telefon megszorítása révén indíthat el bizonyos alkalmazásokat, hasonlóan a HTC Edge Sense funkciójához. A készülékhez külső ventilátor, második kijelzőt biztosító dokkoló, valamint a két oldalon csatlakoztatható gamepad is társulhat, a maga fizikai billentyűivel. A megjelenés a harmadik negyedévben esedékes, az árat azonban még nem ismerjük.

Fontos még megjegyezni, hogy a chipeket fejlesztő ARM is a játékok irányába tekintget mostanában, hiszen a május végén bejelentett új fejlesztések mind nagyobb teljesítményt ígérnek a játékosoknak. A Cortex-A76 CPU, a Mali-G76 grafikus vezérlő, valamint a Mali-V76 VPU nemcsak a puszta erő felvonultatásában, de a 4K-tartalmak lejátszásának megkönnyítésében is segítenek, ezek akár a laptopok szegmensében is megjelenhetnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elemir #8
    rengetegen tolják a PG-t rajta azaz igazság. Szabadulj be tizenévesek közé, és mindenki tolja ezerrel. De még huszon évesek között is.
    Anno, amikor én voltam ilyen ifjonc, tuti ölni tudtam volna egy hasonló dolognak, h telón is cszhetek :)
  • TokraFan #7
    Ez a teló szerintem elsősorban a hype-ra épít, nem az a lényeg, hogy mennnyi játék van androidra. Ugyanis a ROG márka alapvetően a PC vonalon erős brand, tehát vélhetően azokat célozzák, akik ott már fanatikus Asus/ROG rajongók.
    És ez egyáltalán nem rossz húzás! Valójában azon lepődöm meg, hogy nem lépték meg korábban. Itt a lényeg a birtoklás lesz, mert trendi, RGB LED világít hátul -azzal, és a Gamer szóval ma bármit el lehet adni-, és ezt jelenleg nem sok telefon tudja felmutatni. Kockáknak, fanatikus PC játékosoknak, Asus rajongóknak ez egy kiváló telefon, mert kilóg a sorból, a gamer életérzést közvetíti, amit jelenleg -a Razer megoldásán kívül- egyetlen másik telefon sem tud hozni (sem az iPhone, sem a többi prémium telefon).
  • Macropus Rufus #6
    az uccsó mondatodban benne volt minden :) Android. De akkor megnyugodtam: más sem látott olyan alkalmazást, amihez ilyen eszköz kellene :)
    Ezt mondjuk nem értem. Android nem csak telón fut. Nekem a multimédia lejátszóm Android 7.0-át futtat. Gyak. úgy működik mint egy számítógép. Rá van kötve a bill/egér kombó. Azon fut a levelezésem. Office programok, zene /film stb. Mint eggy számítógép esetében. Akkor mi a fenéért nem lehet normális játékokat írni rá? Az sem baj, hogy 12ezer pénz. PC-re is megveszik. Én simán vennék olyan játékot ami felveszi a versenyt a pc-s játékokkal. Szórakoznak itt ilyen dühősmadarakkal, meg olyan játékokkal amikkel még 286-os idejében játszottam. Okés, a grafikájuk jobb. De ennyi. Szóval hiányolom a jó játékokat. Ezért nem értem, hogy ez a cucc minek kell. Én mostanában VR-t tolom. Beszippantott a cybervilág :) De ott is inkább a látvány újdonsága az ami megfog (meg az oculus + samsung kombo :) ). Okés, van azért jó a vr-ben is: Inmind1-2, Incell, Project Charon: Space Fighter VR X-Race. Okés ez utóbbi nem annyira látványos grafikával bír, de marha jó. De igazából ezek elfutnak egy S7-n 3D VR grafikával, szaggatás nélkül. Szóval nem értem az eszköz létjogosúltágát, de gondolom ők azért felmérték a piac igényeit.
  • wraithLord #5
    Ez tulajdonképpen egy moduláris, több modulból álló kézi- és desktop konzol, ami telefonálni is tud.
    A hűtése rézcsöves, meg adnak hozzá plusz hátlapra felszerelhető hűtőt.
    A hordozható konzoloknak mindig volt piaca. Ez tulajdonképpen az, gyak. olyan, mint pl. a Nintendo Switch. A probléma csak annyi vele, hogy a platform Android... :,D
  • Macropus Rufus #4
    hát nem is tudom. Vannak olyan játékok droidra amire ilyen erőgép kell?
    Én (ami igazából sokat nem jelent) nem találtam a goole play-ben egy olyan játékot sem mihez ilyen brutál gép kellene. Értelmetlen. Amúgy telón játszani is az mellesleg. Okés, passziánsz meg kígyó szerű izék, rendben. De a kollégám stratégiázni szokott a telefonjával, amit nem igazán értek. Picsányi kijelzőn apró izéket irányít. Vissza térve a telóra: hűtés? Az én nem S7-em egy kis VR játék után (2-3 óra) olyan tűz forró lesz hátlapja (meg némileg a kijelző), hogy öröm nézni. Ez a cucc el fog olvadni, ha valaki rendesen meghajtja :)
    De az alap kérdés akkor is: minek? Meg még egy kérdés: nem lenne 1xübb eleve egy konzolt fejleszteni ami mellékesen telefonálni is tud? Mert ha játékra akarom kihegyezni, akkor ne telefon legyen feltunningolva, hanem egy kézi konzol ami tud telefonálni is és nem fordítva.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2018.06.06. 11:16:38
  • wraithLord #3
    Erre valamelyest ők is gondoltak, mert van hozzá egy mobil dokkoló, ami 7000 mAh-s (ehhez van az említett plusz kijelző, online streamelni is lehet rajta). ...És van hozzá egy desktop dokkoló, ami értelemszerűen hálózatról megy, és desktop gépet lehet csinálni a készülékből. Persze ez utóbbi esetünkben nem kifejezetten érdekes. (Adnak hozzá egy "konzolfoglalatot" is, lehet, hogy abban is van akksi, de azt nem említették.)

    ----
    Szerintem egy szépséghibája van az egésznek, hogy Androidra nincsenek normális játékok. Vagy "pár perces" játékok vannak, amit akkor veszel elő, amikor pl. éppen van pár szabad perced, mert várakozol valahol, vagy ott vannak az in-app purchase-es ingyen játékok, ezekkel pedig igazából nem te játszol, hanem a játékok játszanak veled...
    Persze vannak rá normális játékok is, de ezek többnyire pl. régi PC-s játékok androidos portja, és a franc venne azért 1000 dollár körüli (talán feletti) cuccot, hogy retro játékokkal játsszon. Btw. pont most mondták a Square Enix-nél, hogy a "normál" játékoknak nincsen piaca, mert mindenki az "ingyen" "játékokkal" játszik. Hát ennyit erről.
    Szerintem az "Android gamingnek" jelenleg túl sok értelme nincsen.
  • Cat #2
    Nekem a koncepcióval van bajom: egy játék borzasztóan megdolgoztatja a telefont, nagyon gyorsan merül az akksi. Egyszerű tilitoli puzzle játéknál is egy óra után volt, hogy kikapcsoltam, mert egyébként nem lettem volna aznap telefonon elérhető.
  • grebber #1
    Ez a video mindent el is árult erről a android gamer piacról.. Asphalt -al promozni... LOL nesze neked jó játékok.

    Hova erőltetik ezt a vonalat azonkívül hogy a népet lehúzzák ,mikor értelmes androidos játék sincs?