Gyurkity Péter

Jön a Lenovo káva nélküli telefonja

Az előlapot immár teljesen lefedi a kijelző, legalábbis a cég állítása szerint.

Néhány napon belül mutatja be hivatalosan a Lenovo vadonatúj készülékét, amely egy, az előlapot immár teljesen lefedő kijelzővel fut majd be. Erre utal a cég előrejelzése, a konkrétumokat azonban majd csak a fontos eseményen ismerhetjük meg.

Május második felében már napvilágot látott a hír, miszerint a kínai gyártó egy újszerű megoldást mutatna be a nagyközönség előtt. Akkor Chang Cheng, a cég alelnöke harangozta be a fejlesztést, amely a hivatalos állítás szerint az előlap teljes felületét a kijelzőnek szentelné, ami viszont a pontos adatokat illeti, itt az előlap-kijelző arányt 95 százalékra lőtték be, amivel valóban komoly előrelépést érnének el. Tekintettel arra, hogy a legtöbb csúcskategóriás megoldás ezt még csak meg sem közelíti (az iPhone X esetében például ez a szám 81,2 százalék, míg a Xiaomi Mi Mix 2 már 82,3, a Galaxy S9 pedig 84,9 százalékot mutathat fel ezen a téren), kíváncsian várjuk, mennyiben igazolja majd vissza a hivatalos bemutató az előzetes beszámolókat.

A szintén kínai Weibo közösségi portálon egy rövid bejegyzés jelent meg, eszerint a bemutatóra már június 5-én sort kerítenének. Ez korainak tűnik, hiszen eddig mindössze egy rajzot (koncepciót) láthattunk a világhálón, amely valóban a káva teljes eltüntetését jelezte előre. Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy a Vivo már bemutatott egy hasonló fejlesztést, az Apex névre keresztelt változat azonban egyelőre szintén megragadt a koncepció fázisában, vagyis konkrét terméket még azóta sem dobtak piacra.

A Lenovo Z5 érdekesnek ígérkezik, a bemutatóról mi is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #3
    Remélem a készülékház meg porcelánból van, hiszen ha az a cél, hogy minél törékenyebb legyen a készülék, az a legoptimálisabb választás!
  • ZenMillitia #2
    nem ertem miert irjak mindenhol olyan eszkozokrol,hogy kava nelkuli amikor ottvan rajta egy 2-3 millimeteres kava. a kava nelkuli az,ha NULLA a kava. ugy is meg lehet fogni, csak inaktivalni kell szoftveresen annyit,hogy meg lehessen fogni, aztan pont. szoval a kava is kijelzo lenne, csak nem erinteserzekeny.
  • barret #1
    Miért nem csinálják a teljes burkolatot üvegből? 2 félből össze lehetne ragasztani készre a burkolatot.A homok meg ugye "ingyér" van!