Gyurkity Péter

Érkezőben a Xiaomi Mi 8

A cég a jobb hardver és egy fontos évforduló miatt ugrik át egy számot.

A Xiaomi kapcsán hónapok óta tudni véltük, hogy a soron következő zászlóshajó az Mi 7 nevet kapja majd meg. Nem is olyan rég arról számoltunk be, hogy ez a változat is bevágással jön, most azonban kiderült, hogy a gyártó inkább Xiaomi Mi 8 néven dobja piacra soron következő csúcsmodelljét, ezt pedig két eltérő indokkal magyarázzák.

A napokban először a szinte teljes hardveres specifikáció szivárgott ki, amelyet nem sokkal később követett egy utólagos magyarázat. Előbbiből kiderült, hogy a zászlóshajó egy 6,2 hüvelykes IPS-kijelzőt kapott, amely a 2200 x 1080 pixel felbontást támogatja, ehhez pedig a Snapdragon 845 chip, 6 GB memória, valamint egy 128 GB-os belső tároló csatlakozik. A hátoldalon egy iker-kamerát helyeznek el 20 és 16 megapixeles szenzorral, az előlapon ezt egy 16 megapixeles példány egészíti ki, míg a listát egy 3300 mAh-s akkumulátor teszi teljessé.

A szoftveres oldalon az Android 8.1 Oreo futna, ez azonban nem a fő indok az Mi 8 név alkalmazására. Ennek kapcsán ugyanis arról olvashatunk, hogy a cég szerint komoly előrelépést sikerült elérni a hardver és a funkcionalitás terén. Konkrétumokról ugyan egyelőre nem beszélnek, viszont egyesek arra utalnak, hogy most először látunk majd olyan androidos megoldást, amely Face ID-technológiával veszi fel a versenyt az arcfelismerés terén. Az sem mellékes szempont, hogy a gyártó a múlt hónapban ünnepelte nyolcadik születésnapját, erre szintén jobban rímel az Mi 8 elnevezés, de ezt nyilván majd a hivatalos bemutató során igazolhatjuk csak vissza.

Erre a hónap utolsó napján, május 31-én kerítenek sort, a piaci megjelenés ezt követné néhány héten belül, több régióban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!