MTI

A Facebookon közvetítés közben történt a 9 fős ceglédberceli baleset

Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje - közölték romániai hírforrások. A frontális ütközésben a kisbusz valamennyi utasa, kilenc román állampolgár vesztette életét.

Az Adevarul bukaresti napilap internetes oldalán, és több más romániai portálon is közzétett felvételen az látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést. A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt.

A Digi 24 hírtelevízió szerint a kisbusz Szlovéniából tartott Románia felé. Utasai a Maros megyei Désfalváról (Deaj) származtak. A román külügyminisztérium kedden késő este azt közölte, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a holttestek hazaszállításának a költségeit a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik. Többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők a közúti baleset halálos áldozatai. Az áldozatok közül négyen a községhez tartozó Egrestő (Agristeu) lakosai. Két áldozat élettársi viszonyban élt egymással, hat gyerek maradt árván utánuk. A másik két egrestői áldozat egyikének két gyermeke maradt árván. A községben élő roma családok általában a román és a magyar nyelvet is beszélik, az elhunytak gyerekei román tannyelvű iskolába járnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #5
    Közben kiderült, hogy az emberkének nem volt jogosítványa, sőt, a kocsinak sem volt rendben a műszakija.
  • Sequoyah #4
    Miert mindig a romanokkal van a baj? Keleten mindig ok okozzak a baleseteket...
    Lassan ideje lenne bevezetni, hogy a roman jogositvany Magyarorszagon nem ervenyes, es kiegeszito vizsgat kell tennie, ha itt vezetni akar...
    A roman jogositvany egesz egyszeruen nem felel meg Europa kovetelmenyeinek.
  • fonak #3
    Sajnos nem, nem tűntek el a génjei...
  • Zoliz #2
    A vezetés közbeni mobilozásnak nem szabálysértésnek, hanem közveszély okozásának kéne lennie pár napos börtönbüntetéssel és azonnal megoldódna a helyzet, de ugyebár vannak AZ emberi jogok. A halál is olyan.
  • kokenybt #1
    Jár a Darwin díj!