Berta Sándor

A mesterséges intelligenciáról tárgyalnak a Fehér Házban

Washington számára központi technológiai kérdéssé vált a mesterséges intelligencia.

A Fehér Ház egyeztetésre hívta az amerikai nagyvállalatok munkatársait és szakértőit. Az eseményre több mint 100 menedzser kapott meghívást, köztük vannak az Alphabet, az Amazon, a Facebook, a Microsoft és az Oracle szakemberei. A Trump-kabinetet a Pentagon, a kereskedelmi, a mezőgazdasági, az energiaügyi, az egészségügyi és a közlekedési minisztérium tagjai képviselik majd.

A tervezett találkozó témái között lesz a technológia kutatása és fejlesztése, valamint az, hogy milyen akadályok hátráltatják a széles körű elterjedését és mely akadályokat lehet eltüntetni. A Fehér Ház közleménye szerint az Amerikai Egyesült Államoknak a mesterséges intelligencia globálisan vezető fejlesztőjeként egyedülálló szerepe van abban, hogy a technológiát megfelelően módon alkalmazza az ipar és előkészítsék a közvélemény számára. A résztvevők politikai intézkedésekről is fognak tárgyalni, hogy teljes mértékben megvalósíthassák a mesterséges intelligencia ígéretét az amerikai nép számára.

Az USA legnagyobb ellenfele a területen Kína, amely nemzeti prioritássá tette a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket. Az ázsiai konszernek többek között gépi tanulási rendszereket készítenek, hogy frissíthessék a banki szolgáltatásokat, azonosíthassák az arcokat a tömegekben és ellenőrizhessék a drónokat. William Carter, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központ technológiai szakpolitikai programjának igazgatóhelyettese elmondta: az, hogy a Fehér Ház ennyire a nemzeti kutatásra és fejlesztésre összpontosít, egyértelműen a Kínával kapcsolatos aggodalmaknak köszönhető. Mindez egyébként érthető is, különösen annak tükrében, hogy az ázsiai állam mennyi pénzt fordít a technológiára.

Dean Garfield, az IT-ipari Tanács vezetője azt hangsúlyozta, hogy a találkozó fontos lépést jelent a kormány és az ipar közötti együttműködés kiépítése felé a mesterséges intelligencia területén. A technológiai szektor elkötelezett az életet megkímélő, az élelmiszereket javító és az oktatást átalakító technológiák felé. Azonban ahhoz, hogy az USA továbbra is vezető szerepet tölthessen be ezen a területen, több kutatási-fejlesztési befektetésre van szükség és arra, hogy a munkavállalókat is felkészítsék a jövőbeli változásokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tank84 #4
    F**k, elkezdődött.
    Utoljára szerkesztette: Tank84, 2018.05.15. 12:08:29
  • Andrevv #3
    Miközben az emberek egyre csak butulnak, ez a fontosabb...
  • Dante73 #2
    Kormányon általában a szellemi elit van. (vagy kéne lennie...) Na most azt az országot add össze, ahol Trump, és adminisztrációja az elit...
    (Jó, azért mi se dicsekedjünk, van itt is Németh Szilárd, és nincsen egyedül...)
  • NEXUS6 #1
    "A mesterséges intelligenciáról tárgyalnak a Fehér Házban"
    Ha már a természetesnek híján vannak. XD