Berta Sándor

Bitcoin-kereskedelembe kezd a Goldman Sachs

Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank nyit a kriptovaluták felé.

A The New York Times írta meg, hogy a Goldman Sachs bitcoin-kereskedelembe kezd. A pénzintézet eleinte nem fog virtuális fizetőeszközöket értékesíteni vagy vásárolni, hanem olyan ajánlatokat kínál majd, amelyek a digitális pénz árfolyamához kötődnek. Emellett ugyanakkor lesz egy csoport a bankban, amely azt fogja tanulmányozni, hogy a Goldman Sachs miként tudna közvetlenül bitcoint vásárolni és eladni. Ezt egyrészt a pénzintézetekre vonatkozó jelenlegi szabályozások akadályozzák meg, másrészt gondoskodni kell a kriptovaluták biztonságos tárolásáról.

A Goldman Sachs az első olyan nagy amerikai bank, amely nyit a virtuális fizetőeszközök kereskedelme felé. Erre a lépésre elsősorban az ügyfelek részéről egyre növekvő igény miatt került sor. Régen a pénzintézet ezeket az ügyfeleket csupán segítette, de nem kínált saját konstrukciókat nekik. Ez az álláspont változott most meg és ebből mindegyik fél profitálhat: a bank még inkább magához kötheti az ügyfeleit, akik biztonságos körülmények között és egyszerűbben férhetnek hozzá a bitcoinhoz, ez pedig pozitív hatással lehet a keresletre is.

A döntés ugyanakkor annak tükrében nem meglepő, hogy a származtatott tőzsdei termékek kereskedését felügyelő amerikai hatóságok tavaly december elején engedélyt adtak két nagy amerikai tőzsdeüzemeltető csoportnak - CBOE Global Marketsnek és a Chicago Mercantile Exchange Groupnak - a bitcoin határidős ügyletek bevezetésére, s a Goldman Sachs már akkor közölte, hogy korlátozott számú ügyfélnek lehetővé teszi ilyen típusú ügyletek bonyolítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paragic #15
    "A fenti bank mar kovetett el annyi buncselekmenyt hogy szerintem siman bunozoknek lehetne nyilvanitani a teljes ceget"
    Akkor talán őket is be kéne tiltani, a vilag legnagyobb pénzmosodáival, a többi bankkal egyetemben.
    Tudjuk, hogy ez ugyanúgy nem reális, mint a bitcoin globális betiltása.
  • ugh #14
    +1
  • ugh #13

    "Nahát, ezek a bűnözők nem férnek a bőrükbe! (Mint tudjuk, Bitcoint csak a bűnözők használnak)"
    "Bitcoin-kereskedelembe kezd a Goldman Sachs"
    Es ez a ketto miben is cafolja egymast?
  • bdzsana #12
    Ha nem használhatnának kriptót használnak mást.
    Az ékszertolvaj is ha rájön hogy nem tud több ékszert lopni, attól még feltehetően a jövőben nem fog atommagkutatással foglalkozni...
  • kvp #11
    "5. az hogy mi legális és mi helyes morálisan, az nem fedi egymást teljesen (a Wikileaks-et támogatni pl. illegális, azonban teljesen legális, hogy Mészáros Lőrinc megnyer minden közbeszerzést)."

    Mondjuk Magyarorszagon pont mindketto legalis. Viszont egy foleg bunozok altal hasznalt kozvetito eszkozt (bitcoin) hasznalni meg akar legalis celra is felelotlenseg. Ha sehol nem fogadnak el a legalis vagy felig legalis vilagban, tehat nem lehetne visszavaltani dollarra, akkor nem hasznalnak a bunozok sem. Ugyanez igaz sok felig legalis egyeb uzletre, pl. a lopott ekszereket vagy telefonokat atvevo boltokra. Ha ezeket kiiktatnank akkor a zsebtolvajok es a rablok se tudnanak keszpenzen kivul mast elvenni, mert ugyse tudnak eladni.
  • zola2000 #10
    (hogy mi legális mi nem országonként változik, hogy morálisan mit tartanak jónak mit nem, az meg kulturánként változik)
  • paragic #9
    Ez azért így erős csúsztatás, mert nem veszed figyelembe, hogy többek között:
    1. nem minden illegális, amit a paypal tilt (lásd Zola hozzászólása)
    2. nem mindenhol lehet paypallal fizetni (lásd #5 hozzászólásomban: ioffer.com)
    3. nem mindig célszerű paypallal fizetni (lásd #5 hozzászólásomban: shipito.com)
    4. nem mindenki tud paypallal fizetni (mert mondjuk nem fér hozá a szolgáltatásukhoz)
    5. az hogy mi legális és mi helyes morálisan, az nem fedi egymást teljesen (a Wikileaks-et támogatni pl. illegális, azonban teljesen legális, hogy Mészáros Lőrinc megnyer minden közbeszerzést).
  • zola2000 #8
    "amit a paypal tilt az joesetben tenyleg illegalis"

    Nagyon nem, olvasd el a paypal terms of servicet, rengeteg legális dolgot nem lehet azzal fizetni.
  • kvp #6
    A fenti bank mar kovetett el annyi buncselekmenyt hogy szerintem siman bunozoknek lehetne nyilvanitani a teljes ceget, a tulajdonosi korukkel egyutt. Es a bitcoin kereskedes meg messze nem akkor bun mint amikor mar reszben bedolt hitelek tovabbertekesitesevel felfujtak a hitelpiacot meghamisitva a csomagjaik megbizhatosagi minositeset.

    A bitcoinrol meg annyit hogy amit a paypal tilt az joesetben tenyleg illegalis, szoval ha csak bitcoinnal lehet fizetni valamiert akkor tobbnyire sehogy nem erdemes.

  • zola2000 #5
    Sok dolog van, amit a paypal szabályzata tilt (a kriptovaluta vásárlásról és a pornó/hentairól illetve a wikileaksröl tudok, de még biztos vannak ilyen dolgok ami legális de a paypal tiltja)

    Ilyenkor a banki átutalás lassú, ismeretlen oldalaknak nem adunk meg bankkártya számot ugyebár, marad a bitcoin.