Gyurkity Péter

Nyáron jöhet az androidos 3D-arcfelismerés

A gyártók közül azonban valószínűleg a Xiaomi lesz az első próbálkozó.

Az Apple tavaly ősszel több fontos újítást is bemutatott a tizedik évfordulóra készült iPhone X típussal, ezek közül pedig a 3D-arcfelismerés váltotta ki talán a legnagyobb visszhangot. Az androidos táboron belül egyelőre még várni kell a példa követésére, a nyár folyamán azonban befuthat az első ilyen megoldás.

Az Apple fejlesztését – amely egyébként egy felmérés szerint tavaly a globális profit egyharmadát söpörte be saját magas árával – minden bizonnyal a harmadik negyedévben követik majd, legalábbis erre utalnak a tajvani források által szolgáltatott hírek. Eszerint a beszállítóknak gondjaik támadtak a szoftveres és hardveres követelmények összeillesztésével, valamint az ezeknek való megfeleléssel, a korlátokat pedig jól jelzi, hogy a legjobb állapotban lévő változat a Qualcomm, a Himax, valamint a Truly Optoelectronics együttműködésével jött létre, ez azonban jelen pillanatban kizárólag a Snapdragon 845 chipet támogatja, vagyis csak azon telefonokban bukkanhat fel, amelyek erre a chipre épülnek.

Tekintettel arra, hogy mind a Samsung, mind pedig a Huawei igyekeznek saját megoldásaikat beépíteni a csúcskategóriás okostelefonjaikba (lásd Exynos és Kirin chipek), ez a két gyártó egyelőre nem áll készen a TrueDepth Camera lemásolására. Ehelyett a szintén kínai Xiaomi lehet az első, amely egy ilyen fejlesztést mutathat be, mégpedig valamikor a harmadik negyedévben, amely nincs már messze, hiszen ez júliusban kezdődik. A cég a Xiaomi Mi 7 típuson dolgozik, amelyet eredetileg az első félévre vetítettek előre, a jelek szerint azonban ennek bemutatója és hivatalos megjelenése a harmadik negyedre csúszik át, többek között az említett okok miatt. A 3D-érzékeléssel itt sem okozna többé komolyabb gondot az arcszőrzet, valamint a haj és a frizura módosulása, a biztonságos azonosítás megvalósítható lenne.

Tavaly decemberben még az Apple marketinges főnöke leszólta az androidos fejlesztéseket a Face ID lekopírozása azonban már nincs nagyon messze – az más kérdés, hogy a Samsung jelen állás szerint csak jövőre áll majd készen erre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #9
    Az kevés az MI-nek. Az "Ő", - emberek életét érintő, - döntéseihez szükség lesz a naprakész, teljes biometrikus beazonosíthatóságra. Csak ilyen adatokból fog tudni megalapozott döntéseket hozni.
  • end3 #8
    Az ember veleszületett örök tulajdonsága az önismeret, az önkontroll, a tervezés és az előrelátás hiánya. - Buta főemlős, aki egy "banán"-előnyért megvezethető és mindenre képes. (A sivatagban is lépremegy.., abba a bizonyos lyukba nyúlva, megfogja és el nem engedi, - örömében, hogy talált valamit, - felnyalja a körülötte kiszórt sót a tikasztó napon.) - Tisztelet a "neandervölgyi" kevés kivételnek..!
    Utoljára szerkesztette: end3, 2018.07.20. 09:02:24
  • Skylake #7
    Még annyit, hogy az arcfelismerősdi remekül össztolható metakommunikáció és érzelmi állapot felismerésével is (level. 1: https://azure.microsoft.com/hu-hu/services/cognitive-services/, próbálgasd), ez ugye egy az egyben a lokációval is. Ennek segítségével - megfelelő a gépi tanulásnak nevezett bulshit segítségével - minél több adat esetében egyre pontosabban lehet következtetni az adott emberi egyed későbbi aktivitására. Ez nagyon lényeges a piaci szereplőknek (naná, még több szükségletet felkelteni, még több externália áthárításával), illetve a kormányzatoknak (Lásd.: Minority Report). Összességében ez tényleg nagyon szükséges a fejlett nyugati társadalmak részére, hiszen mindennél fontosabb, a tenorizmus elleni harc jegyében, illetve az elitek bebtonozása érdekében, hogy még több, és még inkább pervazívabb megfigyeléshez szokjanak hozzá az állampolgároknak nevezett s*gghülye alattvalók.
  • Skylake #6
    ez mennyire képes = ez mennyire kényelmes
  • Skylake #5
    A szem.ig.-ben található fotó minden, csak nem naprakész, mivel kb. 10 évente frissül. Ezekkel a rendszerekkel viszont azzá tehető. Bármikor, amikor bejelentkezik a baromarcú a tetves mobiltelefonjába, ha ilyen szabályozást verek át (Kína, Szingapúr, Dél-Korea, mint potenciális legkorábbi alkalmazók), azonnal repülhet a kép az állami rendszerbe is. Akár óránként, félóránként, percenként, lokációs adatokkal (GSM összekapcsolva). K*rva jó, Berija meg Himmler tapsol a sírjában! Remekül taníthatók és napra készen tarthatók ezzel a különböző állami rendszerek - szépen épülhetnek a különböző megfigyelőállamok. Lásd. Kína, társadalmi kredit.

    De nem baj, mindenki, minél több ember tartsa csak oda a pofáját rendszeresen a telefonja elé, azt gondolva, hogy ez mennyire képes pin kód és jelszó helyett. Legyen ez az alapértelmezett, megszokott login IT rendszerekbe. Erősítsük ezt a folyamatot, amíg az egész úgy ahogy van informatikai önkényuralmi megoldásokként végérvényesen ránk rohad!
  • Myers #4
    Így tudnak külföldön is többszáz millió kamerát is elhelyezni. Nem kell állandóan arcot felismerni, mint a hazai telepítetteknél, elég, ha csak a tulajt felismeri.
  • M2 #3
    "Nagyon jó, akkor a cégeknek és a kormányzatoknak abszolúte naprakész adatbázisuk lesz populáció tagjainak pofájáról."

    Személyi igazolvány. Már van egy ideje.
  • Skylake #2
    Nagyon jó, akkor a cégeknek és a kormányzatoknak abszolúte naprakész adatbázisuk lesz populáció tagjainak pofájáról. Ehhez még hozzájöhet a kereskedelmi célú lehallgató berendezések piaci expanziója ("asszisztensek"). Szoktatni kell a fejlett világ polgárait a "pofád az azonosító" paradigmához, hiszen bechipezni őket tömegesen kontraproduktív lenne, nehéz lenne olyan, számukra killer-feature indokot találni, amiért tömegesen ezt megtennék. Így viszont ugyanez elérhető, ha a parasztok önként és örülve szépen megszokják, hogy arcfelismerés van mindenhol - így lehet f*sza - informatikai technológiákon alapuló látens autoriter vagy explicit diktatórikus rendszereket létrehozni. Ahogy a Mennyei Birodalomban most éppen történik.
  • M2 #1
    Ebben is cirka két éves az Apple előnye.