Berta Sándor

"Börtönökre" hasonlítanak az Amazon raktárai

Egy újságíró könyvet írt a cégnél tapasztalható viszonyokról.

A művet James Bloodworth újságíró készítette és az Amazonnál lévő munkakörülményeket taglalta. A kötetben szereplő felvetésekkel komoly reakciókat váltott ki. A férfi két évvel ezelőtt - dolgozóként - egy teljes hónapot töltött el az Amazon egyik raktárában. A feladata az volt, hogy az ügyfelek megrendelései alapján összeállítsa az egyes termékeket. Bloodworth a saját szavai alapján úgy érezte magát a raktárban, "mint egy börtönben", és habár már korábban is dolgozott raktárban, ilyesmit sohasem tapasztalt - mindezt természetesen minimálbérért.

A tapasztalatok alapján a munkatársak a 10 órás műszakok során csupán 15 perc déli szünetet kaptak és megadott célokat kellett elérniük azért, hogy ne sújtsák őket büntetőpontokkal. Mindez oda vezetett, hogy az egyes alkalmazottak nem mertek például vécére menni, hanem "üvegekbe végezték el a kisdolgukat". Azt is büntették, ha valaki betegszabadságra ment. Ő például egy büntetőpontot kapott amiatt, mert jelezte, hogy beteg. Általában hat büntetőpont összegyűjtése után kirúgták az illetőt. Elmondása szerint a többiek által érzett stressz még nagyobb lehetett, mert ő azzal a hozzáállással dolgozott, hogy ez csak egy időleges munkahely, míg másoknak létkérdés volt, hogy ne rúgják őket ki. "Egyértelműen ez volt a leginkább elnyomó hely, ahol valaha dolgoztam." - mondta.


Az Amazon vitatta a felvetéseket és azt hangsúlyozta, hogy a dolgozók természetesen elmehetnek vécére és már nincs pontrendszer a betegség miatti távollétek esetében. Ez utóbbit éppen Bloodworth munkavállalása után törölték el. A társaság egyúttal rámutatott, hogy a munkatársak már életbiztosítást vagy továbbképzési támogatást is kapnak. Az Amazon esetében nem egyedül Bloodworth számolt be drasztikus munkakörülményekről. A The Times 2016-ban szintén arról írt, hogy büntetőpontok járnak a betegnapokért, míg a The Guardian 2015-ben az Amazon egyik partnercégénél lévő munkakörülményeket ismertette.

Az Amazon megítélése egyébként eléggé vegyes. Tavaly a társaság 10 milliárd dollárt, a teljes bevétele 4,7 százalékát költötte kutatás-fejlesztésre, de számos dolgot a szemére vetették. Így például azt, hogy lerabolja az amerikai főiskolákat, diszkriminálja az idősebb alkalmazottakat , de kiszivárgott az is, hogy karperecet akar rakni a dolgozóira. S, hogy mindemellett kiderült, hogy a vállalat Donald Trump következő célpontja lehet. Az amerikai elnök korlátozni akarja az online kereskedőcég hatalmát és befolyását, mert az szerinte túl kevés adót fizet és tönkreteszi a kisboltokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IXEMGabeo #21
    ja es halkan jegyzem meg nalunk a szunetek 2x30 percesek ahol boven van ideje ebedelni, cigi szunetet tartania az embereknek...
  • IXEMGabeo #20
    Nagy-Britanniai Amazonban dolgozom es a leirtak nagyresze abszolut nem igaz...ha valami valosagalapja lenne az maximum az Egyesult Allamokban. Senki nem szolt egy szot sem, ha elmegyek WC-re, megvannak az elvarasok ugyanugy, mint a legtobb cegnel, de kozel sincs akkora terror, mint azt a beepitett "ugynokok" leirjak lejaratas formajaban...Sehol senkit nem lattam, hogy befottes uvegbe vizelt volna. A betegszabiert valoban betelefonalassal 1 buntetopont jart, de azt eltoroltek 3 honap utan. Egyebkent is az illetonek 6 buntetopont utan lett volna problemaja es azok utan hivtak volna fel a HR irodaba, de ez is raktarfuggo hol mennyire szigoruak a szabalyok. Amikor az egyik telephely kiszallittat Karacsony elotti idoszakban 250-300 ezer termeket naponta olyankor boldog-boldogtalan embert felvesznek. Es ismetlem nincs terror.
  • kopacsi #19
    Az ilyen helyeken nem kell vásárolni mert ezek rabszolga tartók!!
  • arty #18
    ma, Magyarországon is van számtalan munkahely, munkakör, ahol engedéllyel mész csak wécére (és nem is feltétlen akkor, azonnal), be kell látni, hogy miattad nem állhat le a "gyár" ...
  • Macropus Rufus #17
    Aha. Értem én. De egy csomagoló automata nem egy nagy vászisztdász. Ilyenek már évtizedek óta léteznek (lásd pl. boriték csomagoló gép). Az Amazonnak valami miatt még sincs... Miért? Túl drága? Vagy esetleg nem olyan rugalmasan programozható mint egy emberi alkalmazot? Szóval miért nincs az Amazonnak még? Sőt: célorientált gépeket szoktak tervezni ilyen helyekre. Ezt sem csinálták meg... Miért? Sok pénz? Szóval összegezve: ha olyan qurva 1xü lenne megoldani, akkor az Amazon már megoldotta volna az emberek gépre történő cseréjét. De még sem tette.
  • Macropus Rufus #16
    akkor sem. Simán felnyomtam volna őket a gecibe a rendőrségen. Nem munkaügyi pert kezdeményezni, hanem bűntető pert. Biztos, hogy van náluk kis millió törvény amit rá lehetett volna húzni erre a cégre. Pl. megalázás. Szerintem az önmagában perképes, hogy valakit azért bűntetnek mert beteg. Aztán a kártérítésből elvagyok a munka keresés alatt.
    Egy bűntető per sokkal nagyobb nyílvánosságot kapna mint egy munkajogi... És bizony a legelső embert is perbe fognám. Nem hiszem, hogy nem tudja mi történik a cégénél. Ha nem tudja akkor azért hibás, ha tudja akkor meg egyértelmű...
  • Macropus Rufus #15
    "Az Amazon vitatta a felvetéseket és azt hangsúlyozta, hogy a dolgozók természetesen elmehetnek vécére és már nincs pontrendszer a betegség miatti távollétek esetében."
    már nincs. Basszák meg, amikor a illető elmondta a sztoriját akkor volt!!!
    Érdekes ha Ázsiában valahol gyerek munka van az egyből gáz (jogosan!). Egy amcsi cég a határon belül ua. csinálja mint odaát, az nem annyira gond.
    Vécére is csak engedéllyel??? Fossak a gép mellé vagy mi a fasz?
    De nem kell messzire menni. Kis hazánkban itt a JABIL. Kb. hasonló egy sz@rkupac cég az is. Egy régi ismerősöm doglozott ott... Hasonló feltételek voltak mint az Amazon esetében. Okés, bűntető pontok nem voltak. De wc pl. már nem akkor van amikor rádjön. Pihi sem, ebéd sem, stb...
  • arty #14
    és ez már az a határ volt? ;) ugyan...
  • csicso82 #13
    Van egy határ amikor már NEM inkább kockáztatsz és elveszed.
  • Elmin #12
    " Lehet újat mondok, de a ruhaiparban nem méretre gyártják a gúnyákat, hanem tök ugyanolyanból ordas mennyiséget. "
    Ha igaz lenne amit mondasz akkor nem lenne számozása sem a ruhának.
    Azt azért tegyük hozzá, hogy csak "gagyi" minőséget tud csinálni, csak olyat amit beleprogramoztak és csak olyan anyagból ami nem kényes, nem gyűrődik, nem nyúlik.
    Vagyis sztenderd pl. "munkapólókat" (egyen pólókat), de azt gyorsan.
    Mondjuk ez már nem kis eredmény.
    Gondolom az olcsóbb előállítás miatt azért nem fogja olcsóbbá tenni a terméket. Ezt szinte biztosra venném.