Gyurkity Péter

Folytatják a Play Store megtisztítását

Most a hamis adatokat generáló alkalmazások kerültek a célkeresztbe.

A Google az utóbbi hónapokban kettőzött erővel igyekszik növelni az Android platform biztonságát, ezzel együtt pedig megtisztítani a Play Store katalógusát, ahol az évek során rengeteg kártékony, illetve kérdéses jellegű app gyűlt össze. Az új körben egy külön kategóriát szemeltek ki.

A hivatalos bejegyzés szerint most a hamis adatokat generáló alkalmazásokat vették tűz alá, amelyek az utóbbi időben szintén meglehetősen népszerűvé váltak. Egyes alkotásokat pusztán viccből hoztak létre, míg másokat kifejezetten arra szántak, hogy hivatalokat vagy magánszemélyeket vezessenek félre, miután az ezt használó illető hamis (valódinak tűnő) azonosítókat hozott létre, legyen szó jogosítványról, TB-számokról, hitelkártyákról, avagy útlevelekről és diplomákról. A cég igyekszik kiszűrni minden ilyen appot, nem sokkal azután, hogy 700 ezer másik, kifejezetten káros alkotást távolítottak el az oldalról.

A Google ezzel egy időben egy másik területen is igyekszik javítani az átláthatóságot. Eddig az egyes termékekről írt vélemények listájában csak és kizárólag a saját magunk által elküldött bejegyzés korábbi módosításait vehettük szemügyre, a jelek szerint azonban ez a jövőben minden egyéb véleménynél elérhetővé válik. Ennek révén megtekinthetjük, hogy az adott felhasználó miként változtatta meg eredeti véleményét, de továbbra is lehetőségünk lesz a saját vélemények végleges törlésére, erre szintén egy külön gomb szolgál az adott menüben.

Az említett nagytakarítás most indult, ez valószínűleg hetekig eltart majd, a munka azonban már gőzerővel folyik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!