Gyurkity Péter

Két bevágással jön a ZTE új telefonja

A gyártó úgy véli, hogy a felhasználók számára vonzó lehet az új dizájn.

Tavaly, leginkább az iPhone X hivatalos bemutatója után, lassan hozzászokhattunk a felső bevágással érkező okostelefonokhoz, ahogy egyre több másik cég vette át az újszerű külsőt. A jelek szerint a ZTE még egyet csavarna a dolgon, új koncepciójukon ugyanis már két ilyen bevágás látható.

A napokban bukkant fel néhány kép, amelyeken a kínai gyártó új koncepciója látható. Ez már egy olyan okostelefon, amely nemcsak felül, de a kijelző alsó részén is bevágást tesz elérhetővé, bár ennek funkcionalitása meglehetősen korlátozott lenne. Amíg ugyanis felül a telefonáláshoz szükséges alkatrészek, a megszokott érzékelők (így például a közelségérzékelő), valamint a manapság kiemelten fontos szelfikamera kapott helyet, az alsó notch mindössze a második hangszórónak szorít helyet, aminek révén a telefon sztereó hangzást biztosítana. Az egyéb hardveres komponensekről egyelőre nem esett szó, ám a képek alapján levonhatunk néhány további következtetést.


A hátoldalon ugyanis a cég hivatalos logója mellett az ujjlenyomat-olvasó is jól kivehető, emellett pedig egy iker-kamerát láthatunk még itt. Érdekes módon a külső burkolat a sarkoknál átlátszó, ebből pedig kiderül, hogy egy kevésbé lekerekített, kifejezetten szögletes megoldásról van szó, amely azonban az átlátszó réteg alatt már sokkal inkább a megszokott vonalakat követi – azt egyelőre nem tudjuk, hogy mi szükség volt erre az érdekes megoldásra. A ZTE logó alatt mindenesetre a hátlapon még egy csatlakozót is elhelyeztek, amely a különféle kiegészítők megfelelő alkalmazása érdekében lehet szükséges, ezen kiegészítőket azonban egyelőre még nem látjuk.

Mivel koncepcióról van szó, a ZTE nem feltétlenül fog piacra dobni egy ilyen telefont – ezt azonban egyelőre nem is zárhatjuk ki, hiszen korábban a Vivo (és az Apex névre keresztelt koncepció) esetében volt már példa arra, hogy a tervekből végül piaci termék született.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEOreg3 #1
    várom már az első telefont, ahol a képernyő mind a 4 szélén lesz notch