Gyurkity Péter

Itt a Xiaomi csúcstelefonja

A cég szerint az iPhone X lepipálása is megvalósult ezáltal. A kijelzője tetején meglepő módon nincs betüremkedés.

Korábban már mi is jeleztük, hogy érkezőben van a Xiaomi új csúcskategóriás megoldása, amely valamikor az MWC-t követően jelenhet meg a piacon. Erre most sor kerül, a gyártó szerint pedig valóban sikerült nagyot durrantaniuk.

A Xiaomi Mi Mix 2S a cég számára egyértelműen az új kihívót jelenti, hiszen a bemutató során többször hivatkoztak az Apple őszi nagy dobására, persze kiemelve, hogy a friss telefon jobb képeket, jobb teljesítményt, valamint hosszabb üzemidőt biztosít. A Series 7000 alumíniummal vegyített, fekete és fehér színben megjelenő kerámia külső alatt természetesen a Snapdragon 845 chip dolgozik, amelyhez egy 5,99 hüvelykes LCD-kijelző, a 18:9-es képarány, valamint az 1080 x 2160 pixel felbontás csatlakozik, az előlapon viszont nincs betüremkedő „notch”, a kamerát ugyanis itt az alsó káván helyezték el. A memória 6 vagy 8 GB, a tároló 64, 128, illetve 256 GB, az ár ennek megfelelően módosul.


A hátoldalon két 12 megapixeles szenzor kapott helyet, OIS és AI kíséretében, amelynek révén ezek a (Sony által szállított IMX363) szenzorok mindig automatikusan alkalmazkodnak az aktuális fényviszonyokhoz. Az ARCore támogatása mellett elérhető a Xiaomi saját virtuális asszisztense, ez azonban nem cseréli le a Google Assistant funkciót. A Qi vezetéknélküli töltés támogatása szintén megoldott, bár a 7,5 wattos vezetéknélküli töltő csak a legdrágább verzióval együtt „ingyenes”, amúgy 15 dollárba kerül. Az ár egyébként 527 dollártól indul és egészen 639 dollárig mehet fel. A globális 4G LTE nem jelent gondot, ez nem lesz akadály az európai vásárlók számára.

Az előrendelés Kínában már él, a megjelenés azonban április 3-án esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #3
    a kamerákat legalább középre rakták volna ja....amúgy nem rossz az előlap, a hátsó ujjlenyomat gáz.

    a vivo apex az ami már valami (lesz)
  • takysoft #2
    Nem áll messze attól, hogy jó telefon legyen, de:
    -LCD... (ehhh)
    -nem vízálló
    -nincs jack

    Ezeket leszámítva viszont elég jó, főleg árban. Meg kamerában.

    De ahogy egyik ismerősöm megfogalmazta... ha egyszer LED-re váltottál, nincs visszaút.
  • M2 #1
    "A kijelzője tetején meglepő módon nincs betüremkedés."

    Amikor elismerően csettintesz, hogy na ezeknek van gerincük, de aztán meglátod a telefon hátoldalát...