Gyurkity Péter

E-ink kijelzővel jön a Hisense okostelefonja

A cég a frissített változatot most már több régióban is piacra dobja.

Az e-ink kijelző alkalmazására az okostelefonok területén is sor került, bár itt többnyire csak a Yota Devices próbálkozásairól olvashattunk. Kitörő sikert nem értek el, ám eközben egy kínai gyártó is piacra dobta saját megoldását, amelyet nemrég frissítettek. Most a hazai mellett az egyéb régiókban is sor kerül a hivatalos megjelenésre.

A Hisense A2 Pro egy kifejezetten érdekes megoldás, amely többek között az idei MWC alatt is felbukkant, ám a kínai piacon és a tágabb értelemben vett régióban már el is érhető. A telefont egy 5,5 hüvelykes AMOLED-kijelzővel látták el, amely a 405 ppi pixelsűrűség mellett FHD-felbontást kínál, ezt azonban a másik oldalon egy 5,2 hüvelykes e-ink panel egészíti ki, 212 ppi-vel, hasonlóan ahhoz, amit a Yota 3 vonultat fel a vásárlók számára. A teljesítményről a nyolcmagos Snapdragon 625 chip gondoskodik, ez utóbbi 4 GB RAM-ra és 64 GB-os tárolóra támaszkodhat, vagyis a teljesítményre bizonyosan nem lesz komolyabb panasz.


A megfelelő minőségű képek készítésről egy 16 megapixeles előlapi és egy 12 megapixeles hátoldali kamera gondoskodik, a listán emellett megtalálható még a WiFi, az NFC, a Bluetooth, az USB-C, valamint a hagyományos 3,5 mm-es jack-dugó. Az ujjlenyomatok olvasása megoldott, míg az üzemidőért egy 3090 mAh-s akkumulátor felel. A szoftveres oldalon az Android 7.1 Nougat fut, ami pedig a másodlagos kijelzőt illeti, itt a jelek szerint jóval kevésbé korlátozták le a funkcionalitást, vagyis több alkalmazást próbálhatunk majd ki az e-ink üzemmód alatt.

A telefon a több régióban egyelőre a külső forgalmazók jóvoltából beszerezhető, az ár 450 és 500 között mozog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!