Gyurkity Péter

Alakul a OnePlus 6

A külső mellett a hardver is átalakulhat, itt azonban még sok a kérdőjel.

Az MWC során a OnePlus nem rukkolt elő új fejlesztésekkel, de további képek bukkantak fel a világhálón, ezúttal is egy kínai forrás jóvoltából. Ezek alapján néhány következtetést már levonhatunk, bár még nem minden részlet tűnik biztosnak. A fotókból természetesen nem derül ki, hogy vajon a végleges változatot, avagy egy viszonylag korai prototípust látunk-e azokon. Bárhogy is legyen, úgy tűnik, hogy a fém hátlapot leváltják egy üvegből készült utóddal, amely jó eséllyel a vezetéknélküli töltés funkcióját is elérhetővé teszi majd.

A kijelző egy divatos, nyújtott példány lenne, amely a 18:9-es képeránnyal, az előlapi káva szinte teljes száműzésével, valamint az iPhone X bemutatójáról megismert felső benyúlással érkezik – itt helyeznék el a szelfikamerát, valamint a többi, az előlapra szánt komponenseket. Könnyen lehet, hogy a Samsung szállítja majd az AMOLED-panelt, amely a Quad HD felbontást támogatná.

A teljesítményt valószínűleg itt is a Snapdragon 845 chip biztosítaná, ehhez pedig 6, esetleg 8 GB memória, egy 64, 128, netán 256 GB-os belső tároló, valamint egy 3500 mAh körüli akkumulátor csatlakozhat. A hátoldalon egy némileg kiemelkedő iker-kamera dolgozna, amely nem túl optimális fényviszonyok mellett is megfelelő minőségű fotókat biztosítana, de ugyanígy látható itt az ujjlenyomat-olvasó, miközben egyes beszámolók szerint ezt már a kijelzőbe is beépíthetik. Azt még nem tudni, hogy a hivatalos megjelenésre mikor kerül sor, de a korábbi menetrend alapján ez májusban vagy júniusban valósulhat meg, a tökéletesített, frissített példány pedig valamikor október vagy november táján futhat be.

Ami a hivatalos árat illeti, ez valószínűleg 550 és 650 dollár között lesz majd, de ezt nyilván a cég maga árulja majd el belátható időn belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #4
    Ja igaz, azt 1-2 hónappal előbb mutatták be. De rondább is. :D És ők dolgoznak az elkerülésén, az Apple meg nem, és a többiek bőszen utánozzák.
  • takysoft #3
    Hát.. a belógó részt az Essential találta fel :D
  • wraithLord #2
    Amikor megjelent az iPhone X, még nem gondoltam volna, hogy amiből a fél világ poént csinált (notch), ekkora divat lesz. Azt hittem, csak nem volt jobb ötlete az Apple-nek, de senki nem fogja követni. Ehhez képest özönlenek a gusztustalanabbnál gusztustalanabb alternatívák és iPhone koppintások. (Persze, miután a notch a gyakorlatban mégsem bizonyult annyira nemkívánatosnak - végül is Apple találmány, szóval ez sem meglepő - nem csoda, hogy mindenki a slágerfont akarja utánozni.)

    A Vivo és az Essential Phone az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy az a belógó rész nem szép? (+ aki nem akar széltől szélig kijelzőt hosszirányban is) Ők házból kiugró kamerával szórakoznak, bár én őszintén szólva azzal is megelégednék, ha külön adnának hozzá egy USB-re dugható szelfikamera modult, soha elő nem venném. Csak tükörnek szoktam használni, amikor kajálás után dzsuvás a szám... :D

    Ja amúgy most jött ki a OnePlus 5T... :D
  • takysoft #1
    Ebben is üveg hátlap, meg notch?
    Szánalmas....