Berta Sándor

Bővíti izraeli gyárát az Intel

A konszern komoly összegeket invesztál a közel-keleti országban.

Moshe Kahlon izraeli pénzügyminiszter a helyi parlament, a Knesszet pénzügyi bizottsága előtt bejelentette, hogy az Intel az idén újabb összegeket fektet be a Kiryat Gatban lévő üzemének fejlesztésébe és bővítésébe. A közzétett információk alapján a gyártó több mint 4,5 milliárd dollárt invesztál a gyáregységébe, amely a fejlesztések után alkalmas lesz a 7 nanométeres gyártási eljárás alkalmazására. A Globes izraeli újság arról számolt be, hogy a 4,5 milliárd dolláros befektetési összeg 20-30 százaléka lehet állami támogatás és társasági adókedvezmény.

Mindez egyáltalán nem meglepő fejlemény, hiszen már a legutóbbi befektetési körben is komoly összegű támogatások és társasági adókedvezmények megítéléséről volt szó. Az Intel az elmúlt két évben összesen hatmilliárd dollárt fektetett be a Fab 28 nevű üzem fejlesztésébe. A pénznek köszönhetően lehetővé vált a 10 nanométeres chipek gyártása. Az Intel képviselői egyúttal tárgyalásokat folytattak az izraeli kormány illetékeseivel arról is, hogy komoly befektetéseket eszközölnének a MobilEye nevű vállalkozásban is, amelyet a vállalat tavaly márciusban 15,3 milliárd dollárért vásárolt meg.

Az Intel már 30 éve jelen van Izraelben. Az első üzem 1999-ben, 1,6 milliárd dolláros beruházással épült fel és azt a projektet azóta számos további befektetés követte, többek között egy több mint 3,5 milliárd dolláros is, amelynek keretében az óriáscég új chipgyárat épített Kyriat Gat városban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Hat igen. Egyszeruen nem biztnak a jenkik a kinaiakban. Izrael meg nagyjabol senkiben. Ezzel biztosithato az, hogy az ott keszult intel chipeket csak az amerikaiak es az izraeliek tudjak lehallgatni. (a cia egy most mar eleg poros kongesztusi bizottsagi jelentes szerint jellemzoen amugy is kettos izraeli-amerikai ugynokokbol all) Nos ugy nez ki, hogy a ket rossz kozzul Kinat tartjak az USA-ra tenylegesen veszelyesnek.

    ps: Az intel management engine mukodese dokumentalt. Az egy legalis es ismert hatso kapu. Nem veletlen, hogy a kinaiak mar csak sajat gyartasu chipeket engednek a sajat katonai rendszereik kozelebe. (utobbiakban is biztos van hasonlo, de kinai kulccsal) A meltdown/spectre az egy-egy latvanyos benazas volt a nagyobb teljesitmeny erdekeben es az igazan biztonsagos (mikrokerneles) rendszereket nem is erintette egyik sem.
  • Skylake #4
    Hát persze. A chipek az eszményi megoldások hátsóajtók alkalmazására. elképesztően bonyolult, iszonyatosan komplex áramkörök, amelyek visszafejtése alig lehetséges a mai csíkszélesség mellett. Messze célszerűbb és biztosabb mint mindenféle firmware-be, driver-be, és szoftverkódba rakni az okosságot. A készítőn kívül senki sem fogja tudni, hogy egy adott chip esetében 10-20 millió tranzisztor és egyéb áramköri elem mit csinál, a többi 80-100 millió mellett. Akármit akármilyen célból.
  • Tetsuo #3
    Valószínűleg gőzerővel dolgoznak az újabb lehetőségeken, aminek segítségével - jobban elrejtve - jobban lehallgathatják a világot.
  • Agyturbinikusz #2
    Azt kifelejtetted, hogy a versenyszellem jegyeben, egyfajta felzárkóztató jelleggel, hogy a bankszektor biztosan akkora nyereséget érjen el hogy túlcsordulás következzen be a szám ki írásakor.
  • Skylake #1
    A bejelentés után az Intel gyártástervezési képviselői az izraeli nemzetbiztonsági kabinet ülésén ismertették azokat a hátsóajtózási megoldásokat, amelyek a Management Engine, valamint az Meltdown / Spectre javítások kibocsátása után beépítésre kerülnek az új generációs CPU-kba. A kabinetülés jegyzőkönyvét 50 évre titkosították.