MTI

Korrupciós ügy lassítja az izraeli távközlési piac fejlődését

Az izraeli rendőrség előállított két, Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz közel álló embert, valamint a Bezeq telekommunikációs vállalat több vezető munkatársát, miután nyomozást indítottak a cég körüli korrupciógyanús ügyek miatt - jelentette a helyi média.

A rendőrségen 4000-es számmal jelölt akta újonnan elindított nyomozása előtt a helyi tőzsdefelügyeletet ellátó Izraeli Értékpapír-felügyeleti Hatóság már azzal zárta le nyomozását, hogy Saul Elovics, a Bezeq tulajdonosa és Slomó Filber, a médiaügyi minisztérium volt igazgatójának bíróság elé állítását javasolta. Az új vizsgálatot közösen folytatja le a rendőrség és a tőzsde nyomozó hatósága, miután a rendőrség közleménye szerint a korábban feltárt tények további bűncselekmények gyanúját vetik fel, de hírzárlatot rendeltek el a nyomozás részleteiről.

A rendőrség már korábban kihallgatta a Bezeq tulajdonában álló, Walla című honlap több munkatársát, és újabb idézéseket is kiküldtek. A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint azért nyomoznak, mert a Walla vezetése azt követelte meg az újságíróktól, hogy kedvező színben tüntessék fel a Netanjahu családot. A rendőrök arra szeretnének fényt deríteni, hogy miként működött a módszer, ki adta az utasításokat. Az Értékpapír-felügyeleti Hatóság tavaly novemberben jelentette be, hogy elég bizonyítékot talált Saul Elovics tulajdonos, Slomó Filber, a távközlési minisztérium igazgatója és mások vád alá helyezéséhez. A 4000-es számú akta a Bezeq és a minisztérium közötti összefonódásról és az Elovicsnak nyújtott jogosulatlan előnyökről szól.

Az ügy előzménye, hogy tavaly júliusban az izraeli állami főellenőr különjelentésben hívta fel a figyelmet a lelassított kommunikációs reformra, a monopóliumokkal rendelkező Bezeqnek adott gyanús állami kedvezményekre, miután a vállalat vezetőinek szabálytalanságait már hetek óta vizsgálták az izraeli tőzsdehatóságok. Joszéf Sapira állami főellenőr elsősorban a távközlési minisztérium munkáját bírálta, mert szerinte a tárca vezetésének hibái súlyos károkat okoztak az izraeli adófizetőknek és fogyasztóknak. A jelentés szerint a verseny hiánya, a Bezeq monopolhelyzetének megőrzése magas árakat, lassú internetet, a nyugati világ normáihoz képest elmaradott infrastruktúrát eredményezett.


A fogyasztókat ért károkért Sapira szerint a távközlési minisztérium volt a felelős a monopolhelyzetben lévő Bezeqnek biztosított előnyök miatt. A kérdéses időszakban a tárcát Netanjahu irányította. Ebben a - 2015-től 2017 elejéig tartó - periódusban leállt a minisztérium által 2012-ben meghirdetett liberalizáció, melynek célja a fogyasztói ár csökkentése és a hírközlési infrastruktúra fejlesztése volt a verseny megteremtésével. A minisztérium a közérdek ellenében akadályozta a verseny megszületését, a fogyasztók pórul jártak, miközben a Bezeqnek egyre több ügyfele lett, és a cég jól járt - állította a főellenőr.

A szövegben külön fejezet foglalkozott Netanjahu és az összeférhetetlenség kérdésével, ugyanis Sapira szerint a miniszterelnök csak hosszú késéssel jelentette be, hogy Eloviccsal barátok, amikor már több olyan döntés is született, amely közvetlenül érintette a távközlési céget. A reformtervek szerint lehetővé kellett volna tenni, hogy a Bezeq versenytársai is használják a cég internetes infrastruktúráját, de ez mindeddig csak részben történt meg. Ráadásul más cégeket is be kellett volna engedni a vezetékes telefonok piacára, de ezt a minisztérium mindeddig késleltette, amivel szintén a Bezeq járt jól.

Az akadályozó döntések egy részét a minisztérium szakembereinek ellenében hozták meg, illetve hosszú ideig nem hozták meg a szükséges döntéseket, ami miatt nem jött létre a verseny - véli Sapira. Mindezért Slomó Filber, a minisztérium 2015 és 2017 közötti igazgatója volt a felelős, akit Benjámin Netanjahu nevezett ki, miután elbocsátotta Filber elődjét, a reformot szívügyének tekintő Avi Bergert. Benjámin Netanjahu az összeférhetetlenség vádját elutasította, mert szerinte nem állt közeli barátságban Saul Eloviccsal. Netanjahu válaszában azt is hangsúlyozta, hogy ez újabb sikertelen kísérlet arra, hogy ügyet csináljanak a semmiből ellene.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!