Berta Sándor

Társadalmi vita kellene a mesterséges intelligenciáról

A Microsoft jogi vezetője párbeszédet sürgetett a technológia kapcsán.

Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója arról beszélt, hogy nem azt kellene átgondolni, hogy mit tehetnek a számítógépek, hanem azt, hogy mit kellene tenniük. A menedzser szerint a mesterséges intelligencia területén tapasztalható gyors fejlődés kérdésében szükség lenne globális párbeszédre a lehetséges etikai és jogi következményekről. A napjainkban elérhető számítási teljesítmény hatalmas lehetőségeket nyit meg minden társadalmi területen a technológia előtt, de szükség van olyan emberekre, akik tisztázzák a fejlesztéshez és használathoz szükséges etikai irányelveket és jogi keretfeltételeket.


Olyan dolgoknak kell középpontban lenniük, mint a méltányosság, a felelősség, a biztonság és az átláthatóság. Smith kiemelte, hogy arra a kérdésre senki sem tud biztonsággal válaszolni, hogy a mesterséges intelligencia a következő 20 évben mennyire fogja megváltoztatni a élet összes területét. Fontos viszont annak tudatosítása, hogy minden mélyreható változásnak számos közvetlen következményei is vannak. Amikor például az autók leváltották a lovaskocsikat, akkor eleinte aligha gondolt valaki arra, hogy így létrejönnek majd az autószerelő műhelyek is és megváltozik a bankrendszer, mert sokan vesznek fel hitelt az új gépkocsi vásárlására.

A Microsoft elnöke és jogi igazgatója rámutatott, hogy az állattartásban, a mezőgazdaságban, a klímaváltozás elleni harcban és az egészségügyi ellátásban a mesterséges intelligencia már bebizonyította, hogy hatalmas lehetőségek rejlenek benne. De minden eufória mellett felvetődik számos összetett kérdés. Éppen ezért kellene párbeszédet folytatniuk, s közösen társadalmi és etikai irányelveket kidolgozniuk az ipar képviselőinek, a politikusoknak, a kutatóknak és a nonprofit szervezeteknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #18
    Igen csak épp már évek óta ugatják az emberek, hogy marhára nincs meg a jogi háttere az önvezető autóknak ahol valóban szükség lenne jogi és etikai szabályozásra. Többek között a Google és a Tesla is szarik rá egy nagyot. És ahelyett, hogy leülnének a törvényhozókkal a hátteret letisztázni, nyomják a bullshitet, mint ebben a cikkben is. Évekkel el vannak maradva. Nem társadalmi vitára van szükség, hanem törvényi szabályozásra. Lényegében kihoztak egy technológiát, ami már a kezdeteknél egyértelmű volt mindenkinek aki nem hülye, hogy ennek marhagyorsan szabályozás kell. A technológiát fejlesztő cégek meg semmit sem csináltak, csak olyanért lobbiztak, hogy lehessen használni őket forgalomban is. Most, hogy vannak már halálos áldfozatok, balesetek stb. Ki akarják tolni a gondot, a teljes társadalomra, hoyg vitassák meg? Köszi.

    Az MI meg ASI meg hasonlók nemlétező dolgokat takarnak, jelentésünk nincs. Illetve van. Pontosan annyi mint az Omo intelligens mosoporé. Semmit sem takaró marketing bullshit.

    Ez nem nyelvtankodás. Pusztán arról van szó, hogy felháborít, hogy olyantechnológiát, amire igenis oda kellene figyelni elkenik elbullshitkedik, csakhogy nehogy már bármit is tenniük kelljen.
  • paragic #17
    Na ez meg a másik: "És ha egyszer valóban elérjük a mesterséges intelligenciát? Akkor annak milyen nevet adunk?"

    Már van erre is név, AGI illetve ASI.

    Szívesen.
  • paragic #16
    Folyamatosan csak maszatolsz, nyelvészkedsz, próbálsz okosnak látszódni, közben csak egy okostojás vagy.
    A fuck logicos okoskodásod is hülyeség, mert totál másról beszélsz mint én, csak azt nem tudom, ha olyan nyelvtankirály vagy, miért nem tudsz szöveget értelmezni. Na segítek neked:
    A cikk mondanivalója: "A napjainkban elérhető számítási teljesítmény hatalmas lehetőségeket nyit meg minden társadalmi területen a technológia előtt, de szükség van olyan emberekre, akik tisztázzák a fejlesztéshez és használathoz szükséges etikai irányelveket és jogi keretfeltételeket."
    Te: "Miért kéne nem létező dologról társadalmi vita?"
  • gforce9 #15
    A Fuck logic az, amikor egy olyan kifejezést használnak tetves algoritmusokra, amiknek távolról sincs semmiféle köze semmilyen intelligenciához. Felőlem tapsolhatsz az ilyen bullshithez.... logikával viszont ne akard megindokolni, mert kurvára nem logikus. És ha egyszer valóban elérjük a mesterséges intelligenciát? Akkor annak milyen nevet adunk? Tökéletesen ugyanolyan faszkodás az egész, mint az okosgumi.....
  • paragic #14
    Hihetetlen, hogy nem fogod fel, hogy úgy hívják az algoritmusaikat, ahogy akarják. Ha MI-nek hívják, akkor az a neve. Ha mondjuk egy algoritmus a profilkép alapján meg tudja mondani, ki a meleg, és mindezt Szaud Arábiában teszi, akkor szerinted az nem probléma, mert MI nem létezik. Fuck logic.
  • gforce9 #13
    Nem, nem szóltam be nekik, mert ők ezt nem olvassák el és ha el is olvasnák leszarják. A marketing bullshitet ez nem érinti. Az meg, hogy te elhiszed, hogy a cikkben bármi releváns is van, te dolgod, te véleményed. Én is leírtam az én véáleményem az egészről. Parasztvakítás és baromság az egész. Vannak etikai problémák és jogi problémák is, amik már létező rendszerekhez kötődnek. Pontleszarja a google is, pedig neki van önvezető autója. De az MI-ről vitát kell nyitni... ja.... beszéljünk arról ami nem létezik, a létező problémákkal addig sem kell foglalkozni. Hát van aki ezt a bullshitet beveszi.
  • morguldae #12
    Mesterséges intelligencia jelenleg nem létezik, és nem is igen fog létezni sosem! Mit nem lehet ezen érteni? Vita a semmiről.... röhejes! Ügyes programozók ügyes algoritmusokat leprogramoznak. De, hogy intelligencia???-á dehogy!
  • paragic #11
    Most aztán jól beszóltál a fészbúknak meg guglinak, hogy nem is úgy hívják a termékeiket, ahogy ők hívják (meg mindenki más). Remélhetőleg mindenki magába néz és átveszi a gforce féle terminológiát. Végre rend lesz!
  • gforce9 #10
    Az önvezető autóknál sokat beszéltünk erről és az a terület az, ahol valóban felmerülnek etikai és jogi kérdések, a felhasználás jellegéből adódóan. Kurvára beleszartak a szabályozásba eddig.

    Most meg jön egy hír, hogy a nemlétező MI-ről kéne vita.... ne röhögtessenek. Először talán a valós jogi és etikai hiányosságokkal kéne foglalkozni, amik !MÁR! emberéletet követeltek.

    Attól, hogy szerinted ez szemantika, még nem fog az MI valós problémát jelenteni.... tekintve, hogy nincs.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2018.01.26. 06:50:49
  • paragic #9
    Ez csak szemantikai erőlködés, elég unalmas már és ettől nem fogsz okosabbnak látszani.