Gyurkity Péter

Az arcfelismerésre gyúr a Samsung új mobilchipje

Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple példáját követnék az idei telefonokkal.

A Samsung, amely ezekben a napokban a negyedik helyen áll a mobilchipgyártók versenyében, már gőzerővel készül a soron következő zászlóshajók bemutatására, hiszen a Galaxy S9 debütálása már nincs messze. Most az új chipről rántották le a leplet, amely többek között ezen típusban teljesít majd szolgálatot.

A hivatalos bejelentésben arról olvashatunk, hogy az Exynos 9810 a második generációs 10 nanométeres gyártástechnológiára épül, itt pedig akár rögtön duplázást is láthatunk majd a teljesítmény terén, legalábbis ha az egyetlen magot használó folyamatokra szűkítjük le a kört – mindez az Exynos 8895-höz képest értendő, amely a jelenlegi zászlóshajó a cég kínálatában. Állításuk szerint emellett javítottak az AI-funkciókon, ami lehetővé teszi az arc valósidejű 3D-szkennelését, ami egyben jobb biztonságot is eredményezhet majd.

Ez utóbbit fokoznák azzal, hogy egy külön társprocesszorra bízzák a biometrikus adatok kezelését, tehát itt kapna helyet az arcfelismeréssel, az íriszolvasóval, valamint az összes többi hasonló funkcióval kapcsolatos információ megfelelő kezelése, de ugyanígy megtalálható a listában az LTE Cat 18 modem is, amely a letöltéseknél 1,2 Gbps-nál, a feltöltések esetében pedig 200 Mbps-nál húzza meg az elméleti plafont. A Samsung továbbá jobb optikai képstabilizációt és 120 fps mellett történő 4K-videórögzítést ígér, miközben lehetővé válik az 1,07 milliárd színnel dolgozó VP9-videók Ultra HD felbontáson történő lejátszása. A sorozatgyártás már beindult, bár azt még nem tudjuk, hogy a Snapdragon 845 vajon ezzel megegyező funkcionalitást nyújt-e majd.

Ez utóbbi azért fontos kérdés, mert a Samsung saját chipje várhatóan most is az ázsiai régióban lesz elérhető, míg az európai és amerikai vásárlóknak a Snapdragon 845-re épülő Galaxy S9 lesz majd beszerezhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!