Berta Sándor

Szerzői jogsértések - minden eszközt érinthetnek az internet­korlátozások

Dobhatjuk ki az ablakon a hálózatba kötött riasztót, termosztátot, hangszórót vagy egyéb okos eszközt, ha egy letöltött sorozat miatt letilt minket az internetszolgáltató.

Egy amerikai internetszolgáltató szigorú retorziókkal fenyegeti a szerzői jogsértéseket elkövető ügyfeleit. Az Armstrong Zoom az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén több államban (Ohio, Pennsylvania, Nyugat-Virginia, Maryland) és 172 255 háztartásban működik. A cég azzal fenyegette meg az ügyfeleit, hogy korlátozza az internetkapcsolatukat, ha felkerülnek a szerzői jogsértéseket elkövető személyek listájára. Ez utóbbin többek között fájlcserélők szerepelnek. Egy ilyen intézkedés ugyanakkor nagyon komoly érintené az embereket, különösen azóta, hogy egyre több háztartásban vannak hálózatba kötött eszközök.

Az internetszolgáltató az előfizetőknek kiküldött levelében arra is felhívta a figyelmet, hogy kiesés esetén bármely egyéb internetre kötött eszköz - legyen az videókamerás megfigyelőrendszer vagy a fűtést szabályozó hőérzékelő - kiesését is jelenteni fogja. Az e-mailek lekérdezésére ugyanakkor továbbra is lehetőség lenne. A probléma az, hogy a napokban extrém hideg van az Egyesült Államokban, így például egy nem működő termosztát akár életveszélyes vagy egészséget veszélyeztető helyzetet teremthet. Ráadásul gyakran előfordult, hogy figyelmeztetéseket küldtek olyan személyeknek is, akikről később kiderült, hogy teljesen ártatlanok.

Adódik a kérdés, hogy vajon tényleg egy internetszolgáltató döntsön élet vagy halál között, csak azért, mert valaki letöltötte a Trónok harca illegális másolatát? Az Engadget szerint mindez egy teljesen új problémára világít rá, amellyel az internetsemlegesség megszűnése után szembe kell nézni a tengerentúlon. Bebizonyosodott, hogy az internethozzáférések korlátozása hatással lesz a háztartásokban található minden hálózatba kötött eszköz működésére, legyen szó a riasztókról, az okoshangszórókról, a világítás vezérléséről, a térfigyelő kamerákról, a hűtőszekrényekről és más készülékekről, amelynek internetkapcsolatra szükségük van. Így ezek a termékek gyakorlatilag használhatatlanná válnának.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) tavaly december óta érvényes új szabályai alapján az internetszolgáltatók nem kötelesek megindokolni az internethozzáférésekkel kapcsolatos korlátozásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #14
    Akinek a fűtése nem megy internet nélkül, az meg is érdemli...
    Az internet rendelkezésre állása (legyen bármilyen jó is) egyelőre még nem éri el azt a szintet, hogy ilyen alapinfrastruktúrának lehessen használni. Főleg nem a gagyi, lefagyó, kapcsolatot eldobáló 4000 Ft-os routerekkel (de gyakran a drágábbakkal sem).
  • zola2000 #13
    Ja, szerencsére kb annyira érint minket mint a kínai tűzfal.
  • esztyopa #12
    Na !
    Eljutottunk oda,ahová akkor jutottunk volna,ha Guttenberg könyvei után - SZERZŐI JOGDIJJAT követeltek volna !
    Illetve...nem jutottunk ,volna el ide,mert akkor még kézzel körmölnénk a könyveket,és nem lenne internet./Mert nem tudták volna a széles tömegek megfizetni a tudást !/
    A *szerzői jogdíj* egyszerűen egy szelet torta *kihasítása*kapzsi ügyeskedőktől az emberiség egyetemes tudás/kultúra-tárházából.
    Tökéletes *adóbérlő*álca.
    /A szerzői jogdijj ELENYÉSZŐ töredékét kapja egyébként az,aki létrehozta/felfedezte a produktumot/
    Bizony - az amik saját csapdájukba estek !







    Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2018.01.09. 12:59:22
  • Macropus Rufus #11
    Ha a szerződésben nincs benne ennek a lehetősége akkor nem fogják megtenni. Továbbá van a büntetésnél egy olyan, hogy arányosság elve. Ha a leállított net miatt meg hal valaki, akkor a szolgáltató akár gyilkosság vádjával is szembe nézhet. Továbbá ha nekem ebből bármilyen anyagi károm keletkezik (pl. a leállt riasztó miatt kirabolnak) simán perre vihetem a dolgot.
  • Skylake #10
    Mivel a kedves kollégák előttem minden lehetőséget tulajdonképpen leírtak, annyit tennék hozzá, hogy vajon mit tudna tenni az Armstrong Zoom azzal, ha a torrentkliensek IP csomagjai a 443-as porton sétálnának ki és be, és úgy "néznek ki" mint bármilyen https-en menő adatforgalom. Jó, jó ez nem egy technikailag egzakt megfogalmazás, inkább az elvre akartam fókuszálni: imitálni olyan adatforgalomként, ami nem / nehezen különíthető el a preferáltabb / kevésbé tiltott adatforgalomnak.

    Egyébként ez az első fecskék egyike a hálózatsemlegesség kukába helyezése után. Rövidesen lesznek ennél cifrább esetek is, 10 év múlva pedig garantálom, hogy k*rvára tele lesz a töke az átlaghülye amerikainak a netsemlegesség eltörlésével.
  • ToxiMaxi #9
    Majd ha elfogynak az előfizetők a szolgáltatótól, akkor majd lehet elgondolkodik, hogy nem is annyira jó ötlet ez.
  • M2 #8
    USA-ban egy Istenben hisznek, melynek neve PÉNZ. Ez felülír mindent, akár emberéleteket is. Tehát igen, ha nem fizettél a sorozatért, akkor akár meg is fagyhatsz.
  • Tetsuo #7
    Itt Ángliában a Virgin - egy sajátkábeles szolgáltató - lassítja a torrentet, míg bizonyos dolgokat (Youtube) előresorol.
    Amikor erre rájöttem, nem hosszabítottam szerződést hanem - már körültekintőbben - átmentem a Sky-hoz.
  • Tetsuo #6
    Megint félreértetted. Mondjuk törvény írná elő, hogy MINDEN netszolgáltató (ISP) köteles az okoseszközök kommunikációját biztosítani egy határig: pl. csak a beregisztrált riasztók és épületgépészeti, -üzemeltető rendszerek egyéb egységeinek forgalmát. Ennek sem lenne komoly akadálya, de itt külön kell választani a sokféle okoseszközt és a különféle szolgáltatásokat. Pl. hogy mi tartozik már a szórakoztatáshoz, és mi a komfort-ellátás.

    A másik verzió univerzálisabb, hiszen az adatfolyam minőségétől függetlenül egy sebességkorlát lehtetetlenné teszi a zenefolyamot stb. Biztonsági kamerák videóüzeneteire pedig le-fel-töltési korlát lenne, hogy az még beleférjen, pl. napi két videoklip.
  • CairoJack #5
    Nekem beszólna az internetszolgáltatóm, azonnal átmennék a konkurenciához.