Gyurkity Péter

A csúcskategóriában jön a Huawei nova 2S

A kínai gyártó új típusa nagy kijelzőt és erős hardvert kapna.

Nem is olyan rég mutatta be a nagyközönség előtt a Huawei az új zászlóshajót, amely a Mate 10 Pro néven bukkant fel. A jelek szerint ezzel nem elégednek meg, így már dolgoznak egy újabb változaton, amely a globális színtéren is megjelenhet.

Szintén kínai, külsős forrás szellőztette meg az információt, miszerint a nova 2S egy kifejezetten erős példány lenne, hiszen a telefon egy kereken 6 hüvelykes kijelzővel futna be, amely a divatos, 18:9-es képátlót, valamint a 2160 x 1080 pixel felbontást támogatná. Ehhez a házon belül fejlesztett Kirin 960 chip, immár 6 GB memória, valamint egy várhatóan szintén méretes belső tároló csatlakozna, bár ez utóbbi pontos kapacitását még nem ismerjük. A globális megjelenés szinte biztos, itt azonban több eltérő nevet is alkalmazhatnak majd.

A hátoldalon egy iker-kamera kapott helyet, amely egy 20 és egy 16 megapixeles szenzorra támaszkodna. Jól látható módon a képkészítési funkcióra helyezik a hangsúlyt, hiszen az előlapon is egy 20 megapixeles kamera dolgozna, míg a szoftveres oldalon már a piaci debütálás pillanatában az Android 8.0 Oreo kapna helyet, amelyhez itt is az EMUI felhasználói felület társul majd. Nagyon úgy tűnik, hogy december folyamán további példányokról is lerántják majd a leplet, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a nova 2S vajon ezek között lesz-e, vagy csak később mutatkozna be a nagyközönség előtt.

A hivatalos árat és a várható megjelenési dátumot még nem ismerjük, ez utóbbi azonban jó eséllyel 2018 elején jönne el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!