Gyurkity Péter

Új sorozatot mutat be a Xiaomi

A gyorstöltésre és szelfikre fókuszáló telefonokhoz új szoftver társul majd.

A Xiaomi háza táján zajlanak az események, ahogy a kínai gyártó igyekszik új lendületet venni a nem túl sikeres tavaly év után. Most a jelek szerint egy teljesen új családot dobnának piacra, amely a fent említett két funkcióra fókuszálna, egyelőre ismeretlen hardveres jellemzőkkel.

A cég a napokban mindössze egy teaser képet osztott meg a nagyközönséggel, amely már rögtön utalt a gyorstöltés jobb támogatására. Ehhez egy hashtag címke társult, amely viszont már a szelfik jelentőségének kiemelését látszik alátámasztani, vagyis joggal számíthatunk arra, hogy az előlapi kamerák, valamint az akkumulátorok terén igyekeznek komoly újítást megvalósítani. Úgy tűnik, hogy a bemutatóra, vagy legalábbis a további részletek nyilvánosságra hozatalára november második napját szemelték ki, vagyis mindez egybeesne a HTC saját rendezvényével, ahol jó eséllyel szintén látunk majd (legalább) egy vadonatúj okostelefont.

Ugyanígy novemberben fut majd be a gyártó saját kezelőfelületének legfrissebb verziója, mégpedig az MIUI 9 néven. A nyár óta ennek zárt bétatesztelése zajlik, itt minden héten egy újabb verziót kapnak a résztvevők, a Xiaomi azonban ennek a gyakorlatnak most véget vetett, ami szintén a közelgő hivatalos bemutatkozásra utal. Az eddig megjelent összegzés szerint a Xiaomi Mi Mix 2, a Mi 5, a Mi 4, a Mi 4i, a Mi 3, a Mi Max 2, a Mi Max/Prime, a Redmi Note 4 és 3, a Redmi Note Prime, a Redmi 4 és 4A, valamint a Redmi 3S/Prime/Plus és a Redmi 2/Prime részesül majd a 9-es verzió újításaiból, bár a felsorolás még nem tűnik a végleges, hivatalos változatnak.

November eleje tehát itt is mozgalmas lesz, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!