MTI

Betiltották a Kaspersky termékeinek használatát az amerikai kormány­hivatalokban

Az amerikai kormány betiltotta az orosz Kaspersky Lab informatikai cég termékeinek használatát a kormányhivatalokban. Az intézkedést a belbiztonsági minisztérium jelentette be, s egyúttal közölte, hogy a kormányzat által felügyelt valamennyi ügynökségnél is tilos lesz a Kaspersky Lab termékeinek használata.

Indoklásában a belbiztonsági tárca amiatti aggodalmát hangoztatta, hogy a számítógép-biztonsággal foglalkozó, moszkvai székhelyű Kasperskyre befolyást gyakorolhat a Kreml, s ezért a cég vírusirtó szoftvereinek telepítése amerikai kormányzati hivatalokban veszélyeztetheti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát. Közleményében a tárca leszögezte: a minisztériumot "aggasztja a Kaspersky Lab egyes tisztségviselőinek kapcsolata az orosz hírszerzéssel és más orosz ügynökségekkel", továbbá az is, hogy "az orosz törvények lehetővé teszik az orosz hírszerző ügynökségeknek, hogy segítséget kérjenek, illetve segítségnyújtásra kötelezzék a Kasperskyt, valamint megfigyeltessék az orosz hálózatokon átfutó kommunikációt".

A Kaspersky Lab közleményben utasította vissza a feltételezéseket, azzal érvelve, hogy az adatmegosztásra vonatkozó orosz törvényeket az Egyesült Államokban félreértik, azok ugyanis csupán a kommunikációs szolgáltatásokra érvényesek. "Senki, és egyetlen szervezet sem mutatott be nyilvánosan hitelt érdemlő bizonyítékot a kétes feltételezéseken és pontatlan feltevéseken alapuló vádakra" - fogalmazott az orosz cég.

Az amerikai minisztérium döntése értelmében valamennyi szövetségi kormányhivatalnak 30 napon belül fel kell mérnie a számítógépes rendszerében lévő Kaspersky-termékeket, és ezek használatát 90 napon belül be kell szüntetnie. A rendelkezés azonban ezúttal csak a polgári intézményekre és ügynökségekre vonatkozik, a Pentagon (védelmi minisztérium) és a katonai, valamint a hírszerző szervezeteknél már korábban megtiltották a Kaspersky-termékek használatát.

A Trump-kormány döntését Jeanne Shaheen, New Hampshire demokrata párti szenátora üdvözölte, és reményét fejezte ki, hogy a kongresszus a döntést törvénnyel is megerősíti majd. Amy Klobuchar, minnesotai demokrata párti szenátor pedig levélben kért tájékoztatást a belbiztonsági minisztériumtól arról, hogy a bankokban, energetikai rendszerekben vagy a tavalyi választások informatikai rendszereinél használtak-e Kaspersky-termékeket.

Az amerikai intézkedéssel kapcsolatban a Reuters brit hírügynökség megjegyezte: Eugene Kaspersky, az orosz cég alapítója és vezérigazgatója a KGB iskolájába járt, és a vállalat korábban már elismerte, hogy dolgozik az FSZB orosz biztonsági szervezetnek. A Kaspersky azonban mindig hevesen cáfolta, hogy hírszerzési tevékenységet folytatna az orosz kormányzat számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hungi #10
    Skylake: azt kihagytad, hogy Kaspersky apja Kaspenberger Jakab volt...
    Utoljára szerkesztette: hungi, 2017.09.15. 15:51:19
  • noland #9
    Az a baj, hogy a zöld és szürke élienek itt járnak köztünk, lsd. E.T. és társaik, valamelyik tudományos fórumon, már nem tudom pontosan hol is, utána lehet olvasni olyan megdöbbentő tényeknek, hogy a CIA egy speciális szemüveget fejlesztett, amit aztán odaadott XY-nak, vagy YZ-nek, vagy gipsz jakabnak, tesztelésre. A szemüveg egy átlagos külsejű napszemüvegnek néz ki, de tudása emberfeletti. Pontosabban ez egy eltakaró képességel bíró eszköz. Aki hordja -a beépített elekromágneses rezonancia segítségével- abba a képzetbe kerül, hogy nem látszik. Ez azért jó, mert a használója "észrevétlenül" be tud jutni az élienek támaszpontjára, egy női öltözőbe, vagy ne adj isten valakinek a házába.. Így a kémkedéshez és manipuláshoz teljen felesleges kilométernyi kódsorokat írni, elég ha használod a szemüveget, senki nem láthat, bárhol, bármit megtehetsz. Csak szellenteni nem szabad, a többiben teljesen igazad van.

    Személy szerint, itt a magyar rónán, nekem ilyen bíz nem kéne.
  • attes #8
    Pontosan, ha most nincs is benne semmi, annak az esélye, hogy ellen tudnának állni ha kényszerítenék őket szinte 0.
    És ez nem is annyira a Kaspersky hibája, hanem az országé.
  • lammaer #7
    Trump ide, trump oda, valóban annyira hülyeség egy moszkvai céggel szemben való bizonytalanság az US kormányhivatalaiban?

    Annyira irreális hogy Putyin apu egyik nap behivassa Kaspersky urat, hogy kéne nekünk egy backdoor...?
    Az országban ahol ilyesmi vagy ilyesmi simán megtörténik?

    Vagy gondoljátok Kaspersky az internet semlegessége érdekében beszólnaa főnöknek hogy ******, ő ugyan nem fogja tolni a szekerét...?
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2017.09.15. 11:40:55
  • Skylake #6
    azért célszerű a [email protected] címre írni neki :-)
  • Skylake #5
    Teljesen biztos vagyok abban, hogy a Kaspersky, mint háttérhatalom, irányítja teljes mértékéig az informatika világát. A Kaspersky-terv megvalósításában elsődleges szerepe van a Google-nak, Facebook-nak, Microsoft-nak, az Intelnek és az AMD-nek. Azok a szervezetek, akik bármilyen informatikai SaaS-t nyújtanak, mind egytől-egyig a Kaspersky zsoldjában állnak. A Kaspersky e mellett bevon olyan erőket, amelyek egészen szürrálisak, és ez is végtelen gonoszságukról tanúskodik. Így a zöld és szürke alienek, illetve a gyíkemberek is a Kaspesky-vel együttműködésben végzik tevékenységüket. A Kaspesky-nek van bázisa a Holdon, a Mars Phobos holdján (lásd. Doom 3), valamint tenger alatti bázisaik a Bermuda-háromszögben. De mivel az USA erős és büszke amerikai ország, meg fogja állítani a Kaspersky-terv megvalósítását! Nem leszünk gyarmat! Igen, Smith néni, mit tetszik kérdezni? Igen, itt tessék aláírni!

    (#fogtad a gúnyt, ugye?)
  • TokraFan #4
    "állítsuk meg Eguene Kaspersky-t"


    Ne aprózd el! Állítsuk meg az idő múlását, az univerzum tágulását...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.09.14. 23:45:13
  • AnuluWork #3
    Finkelstein egy hónapja meghalt.

    Trumpot nem annyira a redneckek, hanem inkább a nők és a városi munkások, középréteg amerikaiak szavazták meg.

    Trump rohadtul nem másod és harmadrendű problémákra ment rá, legalábbis a melegházasság és a genderbaromságok nem az ő témái között szerepeltek. Persze vannak másod és harmadrendű problémák is, mint kórházi széfek, síksági viaduktok és törpekilátók beszerzése, építése, mert már csak ez hiányzott Amerikának.

    Betehetted volna a pillanatnyimozgalmarok.hu linketz is. Nekik pl. remek ötleteik vannak. Legalábbis a franciák és amerikaiak most nagyon boldogok, hogy senki sem szart bele a ventillátorba.

  • Skylake #2
    Trump helyében én máris indítanék egy plakátkampányt, állítsuk meg Eguene Kaspersky-t témakörben. Természetesen elsődleges, a síkhülye, Miller Lite és egyéb olcsó söröket egy erős fingást követően hangosan felböfögő redneck szavazótábor aktivizálása, különös tekintettel e kétségtelenül intelligens populáció nyugdíjas, és lehetőleg alapfokú végzettséggel rendelkező tagjaira. Őket telefonon is fel kell hívni, illetve gyűléseket kell nekik tartani. Nem hagyható ki a "társadalmi célú hirdetések" alkalmazása sem, minden médiafelületen. Összességében, be kell mutatni nekik a "Kaspersky-tervet". Ennek tartalma tökmindegy. Az a lényeg, hogy másod és harmadrendű porblémák olyan fajta felnagyítása legyen, amely alkalmas arra, hogy egészen a hisztériáig hergelje a szavazópolgárokat.

    További konzultáció a koncepcióval kapcsolatban a [email protected] címen kapható. Mr. Arpad Habony urat és Mr. Arthur Finkelstein kisasszonyt keressék, utóbbi kollegina esetében célszerűbb a [email protected] címre írni.
  • tom_pika #1
    Majd használnak McAfee-t... úgy kell nekik...