Berta Sándor

Főnixmadárként születhet újjá a SoundCloud

A zenei startup újra felépítheti önmagát. Van is honnan, tavaly 25 százalékkal csökkent a látogatószámuk.

Alexander Ljung, a SoundCloud elnöke és alapítója bejelentette, hogy befektetők hajlandók közel 170 millió dollárt összeadni a vállalkozás megmentésére. A megállapodás részeként a menedzser távozik és az új vezérigazgató Kerry Trainor, a Vimeo egykori vezetője lesz, míg az új ügyvezető igazgató Mike Weissman. A befektetési kört a The Raine Group és a Temasek finanszírozta, s annak köszönhetően Ljung szerint a SoundCloud erős és független maradhat, legfőképpen pedig nem tűnik el.

Kerry Trainor a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy a SoundCloud a világ legnagyobb szerzői jogtulajdonosok által működtetett audioplatformja, s pont erre akarnak összpontosítani a jövőben is, vagyis a művészekre, a lemezlovasokra és a kiadókra. A jövőben további eszközöket fognak kínálni a szerzői jogtulajdonosaknak.

A Digital Music News nevű ágazati portál rámutatott, hogy van honnan felállnia a startupnak, mert tavaly több mint 100 millió felhasználót veszített el és az oldal forgalma 25 százalékkal csökkent. Amíg 2016 elején még közel 400 millió látogatót regisztráltak a honlapon, addig nemrég már csak kevesebb, mint 300 milliót - ez derült ki a SimilarWeb elemzőszolgáltatás adataiból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yamato41 #1
    Remélem megdöglik ez a mocsok. Figyelmeztetés nélkül törli a felöltött cuccokat, utólag jelez.
    Koncepcionálisan is szar. Mi az, hogy 3 perces trackek és két órás mixek egyben? Kereső pocsék, nincs stílus-tezaurusz, rakás szar ez a része is.